Felkészülés: borús ég alatt fényes MTK-eredmény Belekben

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.02.10. 18:29
Az MTK labdarúgócsapata felkészülési mérkőzésen 3–0-ra legyőzte a szlovák élvonalbeli kassai csapatot – derült ki a fővárosi klub hivatalos honlapjának tudósításából.

Az összecsapás a szakadó eső és a villámlások miatt késve kezdődött, és a mérkőzésen az mtkbudapest.hu beszámolója szerint egyáltalán nem voltak ideálisak a körülmények – volt, hogy a labda elakadt a pályán található pocsolyában –, ennek ellenére a győztes kilétéhez nem fért kétség.

Az MTK már az első húsz percben háromgólos előnyre tett szert, majd a második félidőben őrizte az eredményt. A 9. percben Kanta József szöglete után Pölöskei Zsolt bombázott a kapuba, öt perccel később Csiki Norbert és Poór Patrik összjátéka után előbbi talált a hálóba, majd újabb két perc elteltével Thian volt eredményes egy kipattanó labda után.

NEMZETKÖZI FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS, BELEK
MTK BUDAPEST–MFK KOSICE (Kassa; szlovákiai) 3–0
(3–0)
MTK: Groppioni (Fadgyas, 83.) – Nagy T. (Talabér, 78.), Baki, Vukmir, Poór – Thian, Kanta J. (Hajdú, a szünetben), Pölöskei Zs. – Bese, Hrepka (Schrammel, 70.), Csiki (Sergio, a szünetben)
MFK KOSICE (kezdőcsapat): Sztijakovics – Tóth, Osztojics, Pavuk, Hirjak – Huk, Singlar, Horodnyik – Novak, Pacinda, Gáll
Gólszerző: Pölöskei Zs. (9.), Csiki (14.), Thian (16.)
Forrás: mtkbudapest.hu

Ugyancsak Belekben játszott a Nyíregyháza, amely negyedszer lépett pályára Törökországban, ezúttal a lett Spartaks Jurmala ellen, a találkozón nem született gól.

A nyiregyhazaspartacus.hu beszámolója szerint a mély talajhoz a lettek alkalmazkodtak gyorsabban, és a találkozó elején Ovszijenko védésére is szükség volt, hogy ne kapjon gólt a Szpari. Negyedóra után viszont átvette az irányítást a Nyíregyháza, és Seydi a kapufát találta el. A folytatásban főként mezőnyjáték folyt, a kapuk nem forogtak veszélyben.

A második félidőben fölénybe került a Spartacus, és előbb Törtei találta el ismét a lécet, majd Kosztics lőtt közelről fölé. A 73. percben Pekár passza után Seydi került nagy helyzetbe, de bravúrral hárított a lett kapus. Egy perccel később Törtei megsérült, így a helyére a cserekapus, Hrabina állt be, mint mezőnyjátékos. Gól végül nem született, utolsó törökországi edzőmeccsén döntetlent játszott a Szpari.

NEMZETKÖZI FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS, BELEK
NYÍREGYHÁZA SPARTACUS–SPARTAKS JURMALA (lett) 0–0
NYÍREGYHÁZA:
Ovszijenko – Rubus, Szokol (Bosnjak, 64.), Kovacevic (Ivanovs, a szünetben), Törtei (Hrabina, 74.) – Abdouraman, Zofcák (Kosztics, a szünetben) – Pákolicz (Benkő, a szünetben), Koller, Darcimelija (Pekár, 64.) – Seydi. Vezetőedző: Mátyus János
Forrás: nyiregyhazaspartacus.hu

A Lombard Pápa felkészülési mérkőzésen 2–0-ra legyőzte a sepsiszentgyörgyi csapatot Lipóton. A román harmadosztályban szereplő együttes ellen Szasa Popin és a téli szerzemény Eisenberger Tamás szerezte a gólokat. A Lombard Pápa ötödik mérkőzését játszotta a téli felkészülés során, két döntetlen mellett ez volt a harmadik győzelme.

A pápaiaknál két próbálkozó szerepelt a mérkőzésen. Közülük a brazil Fábiónak már megköszönte a részvételt a szakmai stáb, ő nem lesz a Lombard játékosa.

Ellenben a korábban Debrecenben és Kecskeméten is futballozó, múlt héten érkezett kameruni Yannicknak szerződést ajánl a klub – tájékoztatta a Nemzeti Sport Online-t Szemán György klubigazgató. Ha sikerül megegyezni a szélső menedzserével, akkor a napokban szerződést is kötnek.

„A Szigetközben található Lipóton játszotta ötödik felkészülési mérkőzését a Lombard Pápa, ellenfele a román harmadosztályban szereplő, jelenleg feljutó helyen álló Sepsiszentgyörgy volt – írja a mai meccsről szóló beszámolójában az NB I-es csapat hivatalos honlapja. – Együttesünk mindkét félidőben megzörgette az erdélyi csapat hálóját, az első játékrészben Szasa Popin fejesével szereztünk vezetést, a másodikban Eisenberger Tamás növelte a Lombard Pápa előnyét.”

„A télies időjárás ellenére jó ritmusú, lüktető mérkőzést játszottunk Lipóton a Sepsiszentgyörgy ellen, az első félidőben egy oldalról érkező pontos beadást követően a kapu előtt Szasa Popin emelkedett a legmagasabbra, és hórihorgas csatárunk okosan fejelt a sepsiszentgyörgyi kapuba. A második félidőben gyors Lombard-akció során már csak a kapusra vezette a labdát Eisenberger Tamás, és a tiszta ziccert a télen érkezett középpályásunk ügyesen kihasználta”.

NEMZETKÖZI FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS, LIPÓT
LOMBARD PÁPA–SEPSISZENTGYÖRGY (romániai III.) 2–0
LOMBARD (kezdőcsapat):
Szűcs – Zulevs, Csizmadia, Bogunovics, Frizoni – Fábio, Pongrácz, Juhász D., Yannick – Seye, Popin
Gólszerző: Popin, Eisenberger

Az Olaszországban edzőtáborozó Haladás 5–1-re legyőzte a hatodosztályú Bareggiót. A szombathelyiek eredetileg a harmadosztályú Monzával mérkőztek volna, de az a meccs havazás miatt elmaradt, a hatodik vonalbeli ellenféllel szemben viszont magabiztosan kerekedtek felül a csapat fiataljai.

„Az egész csapat pozitívan állt a meccshez. Fiataljaink számár jó erőfelmérő volt a találkozó. Sok gólhelyzetet alakítottunk ki, a mérkőzés maximálisan szolgálta a felkészülést” – mondta Szentes Lázár vezetőedző a lefújás után a haladas.hu-nak.

NEMZETKÖZI FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS, MONZA
BAREGGIO (olasz VI.)–HALADÁS 1–5
(1–2)
HALADÁS: Branescu – Kretz, Czingráber, Fehér (Gaál, a szünetben), Angyal – Nagy P., Jancsó, Petró, Mancini (Vieira, a szünetben) – Rácz, Török. Vezetőedző: Szentes Lázár
A Haladás gólszerzői:
Mancini (9.), Petró (20.), Vieira (55.), Rácz (72.), Gaál (80.)
Forrás: haladas.hu

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik