Felkészülés: az MTK három góllal megverte a Tatabányát

Vágólapra másolva!
2011.01.28. 17:31
A labdarúgó NB I-ben szereplő MTK 3–0-ra megverte az NB II Nyugati csoportjának hatodik helyén álló Tatabányát a ma délután Budafokon vívott felkészülési mérkőzésen.

Az élvonalbeli együttes az első félidő hajrájában szerzett vezetést, miután Kanta József beadása Farkas Viktorról a saját kapujába pattant a labda, majd a szünet után Molnár Marcell és Pál András is betalált.

A Groppioni – Vukadinovics, Szekeres, Sütő (Kelemen), Vadnai – Pátkai (Szabó Á.), Gál A. (Vukmir), Kanta J. – Pál A., Molnár M., Frank összeállításban játszó MTK-ban először kapott szerepet Frank Richárd, míg Tischler Patrik, Csiki Norbert és Könyves Norbert kisebb sérülése, Szatmári Zoltán és Ladányi Tibor pedig betegsége miatt hiányzott.

„A felkészülés egy következő szakaszába léptünk azzal, hogy megkezdtük az edzőmérkőzések sorát – mondta Garami József az MTK hivatalos honlapjának. – Eleinte könnyebb ellenfelekkel csapunk össze, majd fokozatosan jönnek az erősebb csapatok. Célunk, hogy kialakuljon a csapat, és formába lendüljenek a játékosok."

Az első csapat előtt a második együttes is pályára lépett: a Kaposvölgye ellen 1–0-ra megnyert összecsapáson Urbán Gábor korai találata döntött. A találkozón pályára lépett három külföldi és egy magyar próbajátékos, Cséke György, sorsukról a napokban határoz a szakvezetőség.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
MTK BUDAPEST–ENTERNET FC TATABÁNYA  3–0 (1–0)
Budafok, Promontor utca. V: Selmeczi K.
MTK: Groppioni – Vukadinovics, Szekeres A., Sütő (Kelemen D.), Vadnai – Pátkai (Szabó Á.), Gál A. (Vukmir), Kanta J. – Pál A., Molnár M., Frank R.
TATABÁNYA: Dombai (Németh V.) – Almási, Farkas V., Simkó (Bencze), Köntös – Vass N., Kovács I., Lázár Zs. (Kovács D.), Módi – Kocsis D., Farkas J.
G: Farkas V. (öngól), Molnár M., Pál A.
 
MTK II–Kaposvölgye 1–0
G: Urbán G.
Legfrissebb hírek

Labdarúgás: három gól a fiataloktól az NB I 19. fordulójában

Utánpótlássport
2026.01.27. 09:04

„A magyar futball történetében nem sok olyan példa van, mint Szoboszlai Dominiké” – VIDEÓ

Magyar válogatott
2026.01.24. 07:17

Marco Rossi: Ha az MLSZ úgy ítéli meg, hogy a kudarc okot ad a felmentésemre, elfogadtam volna – VIDEÓ

Magyar válogatott
2026.01.23. 09:53

Bemutatták a Futbólia visszahódítása című könyvet

Magyar válogatott
2026.01.22. 15:56

IFFHS: 2025 legjobb futballcsapata a PSG, a Ferencváros 39. a világrangsorban

Minden más foci
2026.01.16. 12:35

A 2025-ös év is hangos volt a magyar fiatalok nemzetközi sikereitől

Utánpótlássport
2026.01.02. 09:02

Világbajnokok, BL-győztesek és klublegendák vonultak vissza 2025-ben

Minden más foci
2025.12.28. 11:48

A Liverpool sztárigazolásai csalódást okoztak; nagy fogás Madridban, Münchenben és Manchesterben

Minden más foci
2025.12.26. 08:42
Ezek is érdekelhetik