Felkészülés: a Paks legyőzte a macedón élvonal listavezetőjét

2011.01.29. 16:37
Címkék
A Paksi FC Törökországban edzőtáborozó labdarúgócsapata 2–1-es győzelmet aratott a macedón első osztályú bajnokság éllovasa, az FK Skendija ellen.

A magyar élvonalban szereplő együttes góljait Gévay Zsolt (47.) és Böde Dániel (62.) szerezte.

Gévay Montvai Tibor beadása után 8 méterről fejelt a kapuba, Böde 40 méteres szóló után volt eredményes.

„Pörgős, jó meccset játszottunk a macedón listavezető ellen. Már az első félidőben voltak lehetőségeink, ennek ellenére ellenfelünk szerezte meg a vezetést. A másodikban még több helyzetet tudtunk kialakítanunk, amiből kettőt értékesítettünk is. Ahhoz, hogy ez sikerüljön, mindenkinek a maximumot kellett nyújtania. Annak ellenére, hogy erre a találkozóra nem pihentünk rá, és majdnem mindenki végigjátszotta, remek volt az iram. Nemcsak fizikailag, szellemileg is gyorsak voltunk, amit az ilyen nemzetközi találkozók meg is követelnek. Összegezve a kilencven percet, sok pozitívumot mutatott a csapat" – értékelte a látottakat a klub hivatalos honlapján Kis Károly vezetőedző.

NEMZETKÖZI FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS 
PAKSI FC–FK SKENDIJA (macedón) 2–1 (0–1)
Belek, Törökország
PAKS: Csernyánszki – Heffler T., Éger, Gévay, Szabó J. – Magasföldi (Mészáros I, 84.), Sifter, Sipeki, Vayer (Báló, 60.) – Böde (Haraszti, 68.), Montvai (Kiss T., 60.)
G: Gévay (47.), Böde (62.), ill. Huszeini (45.)
Legfrissebb hírek

Bognár István: El akarom érni a száz gólpasszt az NB I-ben; Gróf Dávid: Szeretnék még az NB I-ben védeni

E-újság
1 perce

Vissza az örömöt! – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
17 perce

Meghálálta – Bodnár Zalán jegyzete

Európa-liga
17 perce

A Girondins Bordeaux megint egy lépéssel közelebb a csődhöz

Francia labdarúgás
22 perce

A Nyírbátor és a Veszprém győzelmével indult a futsal NB I 2026–2027-es idénye

Labdarúgó NB I
28 perce

Kriszt Sarolta 16 pontra a legjobb tíztől hétpróbában

Atlétika
50 perce

Óriási meglepetés, Sallai Rolandék csak a végén mentettek pontot az újonc ellen

Minden más foci
54 perce

El-selejtező: öt gólt vágott Feröeren, kettős győzelemmel jutott tovább a Lech Poznan

Európa-liga
1 órája