Felkészülés: a Mainz legyőzte a Haladást

Vágólapra másolva!
2012.08.01. 20:53
Címkék
Hazai pályán 2–1-es vereséget szenvedett a Haladás labdarúgócsapata a német bajnoki élvonalban szereplő Mainztól Szombathelyen. A vendégeknél kezdőként 66 percet játszott Szalai Ádám, a magyar válogatott csatára.

A Haladás honlapjának beszámolója szerint kevesebben voltak a találkozón, mint az 1860 München elleni felkészülési mérkőzésen, így csendesebben figyelte a közönség a játékot. Az első fél órában mindkét oldalon alakult ki helyzet, de inkább a Mainz játszott fölényben.

A 30. percben tizenegyesből vezetést szerzett a Haladás. Nagy Gábor Andorka Péter passza után lódult meg, a büntetőterületen belülre érve a kapujából kifutó Christian Wetklo buktatta. A játékvezető büntetőt ítélt, Iszlai Bence a balra vetődő kapus mellett a jobb sarokba lőtt (1–0).

A játék ezután a szünetig kiegyenlítettebbé vált, de újabb gól nem esett. Artner Tamás a 2. félidőre átalakította csapatát, amely az 56. percben elveszítette az előnyét. Jan Kirchhoff 24 méterről óriási bombát zúdított a jobb felső sorokba (1–1).

A Mainzban a 66. percig játszott Szalai Ádám, lecserélésekor vastaps kísérte le a pályáról. Ekkor már nyomasztó volt a Mainz fölénye, a németek ereje felőrölte a vasiakat. A 69. percben Nicolai Müller beadása után a csereként beálló Andreas Ivanschitz 12 méterről kapásból lőtt a kapuba (1–2).

Bár a Haladás a végén kialakított néhány helyzetet, az eredmény a hátralévő időben nem változott.

A csendes estén egyébként egyszer tört ki hangorkán a lelátón, amikor a hajrában, már 1–2-es állásnál megjelent a felirat az eredményjelzőn: „Gyurta Dániel 200 méteren olimpiai bajnok."

NEMZETKÖZI FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Haladás–Mainz (német) 1–2 (1–0)
Szombathely, 1000 néző. V: Becséri (Király, Huszár)
HALADÁS. 1. félidő: Rózsa – Schimmer, Guzmics, Fehér, Búrány – Iszlai, Rajos – Nagy G., Radó, Halmosi (Ugrai, 27.) – Andorka. 2. félidő: Gőcze – Kalász, Horváth A., Devecseri, Farkas M. – Szakály A., Gyurján, Kulcsár, Dallos – Czafit, Ugrai
MAINZ: Wetklo (Mathenia, 75.) – Bell, Bungert (Risse, a szünetben), Noveski (Svensson, a szünetben), Pospech – Polanski (Parker, 66.), Kirchhoff, Ede (N. Müller, 57.), Caligiuri (Malli, a szünetben) – Ujah (Ivanschitz, 57.), Szalai (Saller, 66.)
G: Iszlai (30. – 11-esből), ill. Kirchhof (56.), Ivanschitz (69.)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik