Felkészülés: próbajátékosok góljaival nyert a Loki

Vágólapra másolva!
2018.07.14. 20:37
null
DVTK–Maccabi Netanya (Fotó: dvtk.eu)
A DVSC labdarúgócsapata az UTA Arad (1–0) után a Vácot (2–1) is legyőzte szombaton, és akárcsak az első felkészülési mérkőzésen, a másodikon is tesztelt próbajátékost. Két-két mérkőzést játszott az MTK és a Mezőkövesd is, izraeli élvonalbeli klubtól kapott ki a DVTK, cseh csapattal ikszelt a Haladás, míg a Paks és a Kisvárda NB II-es rivális ellen lépett pályára.

 

A Vác elleni mérkőzésen a 21 éves Damásdi Alex volt az újabb „vendégjátékos”, és a Puskás Akadémiában nevelkedő, legutóbb Cegléden futballozó támadó egy kipattanó labdából korán meg is szerezte a vezetést. A Vác Zsolnai Richárd lövésével egyenlített, de még az első félidőben megszületett a második Loki-gól: ezt a másik próbajátékos, a már az Arad ellen is pályára lépő Albion Avdijaj lőtte.

A Svájcban született, albán származású, 24 éves Avdijaj a Grasshoppersben nevelkedett, legutóbb is ott futballozott, de korábban volt a Vaduz és a Wolfsburg II játékosa is – adta hírül a debreceniek hivatalos honlapja.

A korábbi, aradiak elleni mérkőzést Takács Tamás közeli góljával nyerte meg a Loki.

DVSC–VÁC FC (NB II) 2–1 (2–1)
Debrecen-Pallag. Vezette:
Nazsa
DVSC: Kosicky (Szabados) – Filip, Mészáros N., Ujvárosi, Kuti – Csősz, Kusnyír (Kozák), Calvente, Damásdi (Szutor) – Szécsi (Nagy A.), Avdijaj
VÁC: Abu – Nagy G., Dlusztus, Szabó N., Major M. – Kákonyi (Lassú), Pintér B., Durso (Szekszárdi), Varga Sz. (Mátyás) – Zsolnai (Takács P.), Balajti (Borvető)
G: Damásdi, Avdijaj ill. Zsolnai

DVSC–UTA ARAD (román) 1–0 (0–0)
Debrecen-Pallag. Vezette:
Veizer
DVSC: Nagy S. – Cikos, Kinyik, Szatmári Cs., Barna – Bódi, Tőzsér (Dobi), Haris, Varga K. (Kusnyír) – Takács T. (Nikitscher), Bereczki (Avdijaj)
Gólszerző: Takács T.

 

KÉT MECCSET JÁTSZOTT AZ MTK: EGY GYŐZELEM, EGY VERESÉG

Lencse László duplájára építve az MTK 4–0-ra legyőzte a szlovák élvonalbeli FK Senicát a két labdarúgócsapat szombat délutáni felkészülési mérkőzésén Üllőn. A kék-fehérek játszottak még egy felkészülési mérkőzést szombaton: fiatalokra épülő csapatuk 3–1-re kikapott az NB II egyik feljutójától, a Monortól.

MTK BUDAPEST–FK SENICA (Szenice, szlovák) 4–0 (2–0)
Üllő, 100 néző. V: Szőts G.
MTK: Varga B. – Katona M., Pintér Á., Szelin, Deutsch – Vass Á. – Vass P., Kanta J. (Varju), Bognár I., Takács R. – Lencse (Kapronczai)
G: Lencse (2), Bognár I., Kanta J. (11-esből)

MTK BUDAPEST–MONOR SE (NB II) 1–3 (0–0)
Üllő. V:
Becséri
MTK: Varasdi – Varju (Molnár), Balogh B., Gengeliczki, Nagy B. (Zana) – Kata (Kovács), Tóth Z. – Vogyicska, Kapronczai (Törőcsik), Farkas B. – Ramos (Németh)
MONOR: Bozsó (Czuczi) – Bori, Fülöp N., Tóth II Á. (Tóth B.), Karacs – Sági, Hurzsa – Palincsár, Tóth Á., Balogh M. – Szuhodovszki
G: Kovács, ill. Szuhodovszki, Tóth B., Karacs

 

DUPLÁZOTT A MEZŐKÖVESD IS: EGY GYŐZELEM, EGY DÖNTETLEN

A Mezőkövesd Zsóry FC szombaton két felkészülési mérkőzéssel hangolt a jövő heti NB I-es rajtra: az NB II-es Ceglédet 3–0-ra verte meg, a szintén másodosztályú Békéscsabával pedig 1–1-es döntetlent játszott. Az első meccsen gólt szerzett az egyik nyári szerzemény, Szakály Dénes.

MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC–CEGLÉD (NB II) 3–0 (1–0)
Mezőkövesd, 50 néző. Vezette: Solymosi
MEZŐKÖVESD: Szappanos (Egyed) – Lázár P., Pillár (Wieland), Katanec, Silye – Meszhi (Varjas Z.), Mlinar, Csirmaz (Varjas L.) – Vajda, Földi, Szakály D.
CEGLÉD: Mursits – Kárász, Nánási (Hujber), Preklet, Farkas A. – Sigér Á., Albert I. – Rétyi, Asztalos, Oldal – Timári
Gólszerzők: Csirmaz, Szakály D., Varjas Z.

MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC–BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE (NB II) 1–1 (0–0)
Mezőkövesd, 50
néző. V: Szigetvári
MEZŐKÖVESD: Dombó – Farkas D., Hudák, Szalai A., Vadnai – Szeles, Iszlai, Tóth B. – Cseri, Drazics, Koszta
BÉKÉSCSABA: Ribánszki – Pilán, Nagy S., Szélpál, Mészáros M. – Lustyik (Mezei), Király P. (Tóth D.), Hursán (Zahorán) – Gránicz, Viczián (Urbin) Szatmári I. (Babinyecz)
G: Koszta (11-esből), ill. Szatmári I.

 

IZRAELI CSAPATTÓL KAPOTT KI A DVTK

„Véleményem szerint ez volt a legjobb meccsünk a felkészülési időszakban. Egy jó csapattal találkoztunk. A játékosaim kiváló erőben vannak, azt láttam tőlük, amit szerettem volna látni, ezért összességében elégedett vagyok. Vannak dolgok, amiben még fejlődnünk kell, például a támadó zónában sokkal aktívabbnak kell lennünk, de jó úton haladunk” – értékelt a DVTK honlapjának Fernando Fernández vezetőedző a legutóbbi izraeli bajnokságot az 5. helyen befejező Maccabi elleni mérkőzést követően.

DIÓSGYŐRI VTK–MACCABI NETANYA (izraeli) 1–2 (1–1)
Telki. V:
Farkas Á.
DVTK: Antal – Eperjesi (Ivánka), Lipták, Brkovics, Forgács – Mazalovics, Busai, Hasani – Makrai, Bacsa, Ugrai (Ioannidisz)
G: Mazalovics, ill. Avraham, Gozlan

 

REGIONÁLIS RIVÁLISTÓL KAPOTT KI A KISVÁRDA

Vári Barna fejesével a Kisvárda vezetett, Rezes távoli lövéssel egyenlített, az NB II-es Nyíregyháza végül Daru Bence 85. percbeli fejesével győzött.

NYÍREGYHÁZA SPARTACUS (NB II)–KISVÁRDA MASTER GOOD 2–1 (0–0)
Nyíregyháza, 300
néző. V: Takács J.
NYÍREGYHÁZA: Jova – Nagy J., Nagy T., Pejovics, Farkas M. – Bakos Sz. (Daru), Kártik, Gulyás M. – Sztaroszta (Végső), Rezes, Pekár
KISVÁRDA: Felipe – Parcvanija, Izing (Beriosz), Jánvári (Protics) – Lucas – Lukjancsuk (Melnik), Karaszjuk (Gosztonyi), Misic (Mitosevics), Vári B. – Sinder (Sassá), Ilics (Kovácsréti)
G: Rezes, Daru, ill. Vári B.

 

DÖNTETLEN A HALADÁS BAJNOKI FŐPRÓBÁJÁN

A Kovács Lórántot és Tóth Mátét sérülés miatt nélkülöző Haladás Emil Lyng 35. percbeli fejes góljával sokáig vezetett, ám a szünet után Király Gábor hiába mutatott be több bravúrt is, a cseh csapat a 90. percben egyenlített.

HALADÁS–SLOVÁCKO (cseh) 1–1 (1–0)
Pöllauberg
(Ausztria)
HALADÁS: Király G. – Schimmer (Habovda), Kolcák (Tamás L.), Benes, Bosnjak – Jagodics M., Grumics (Funsho) – K. Mészáros (Petró), Németh Márió (Rácz B.), Lyng (Halmosi) – Priskin (Rabusic)
G: Lyng, ill. Sabilek

 

EGYGÓLOS BAJNOKI FŐPRÓBÁT TARTOTT A PAKS

Simon András 2. percben lőtt, 22 méteres bombagóljával győzte le a Paksi FC felkészülési meccsen az NB II-es Dorogi FC-t. A csatár sorozatban a harmadik felkészülési meccsén szerzett gólt. A paksiak egyetlen nyári új szerzeménye, Nagy Gergely végigvédte a mérkőzést.

„Egy kis felkészülés végi fáradtság látszott a fiúkon, de ettől függetlenül masszívak voltunk, és megnyertük a találkozót. A következő héten már a Mezőkövesdre koncentrálunk, nagyon várjuk a nyitányt” – értékelte a találkozót a paksifc.hu-nak Csertői Aurél vezetőedző.

PAKSI FC–DOROG (NB II) 1–0 (1–0)
PAKS:
Nagy G. – Kulcsár D., Lenzsér, Gévay, Szabó J. – Kecskés, Simon Á., Bertus – Haraszti, Simon A., Bartha. 63. perc: Nagy G. – Vági, Lenzsér, Fejes, Báló – Kővári – Simon M., Molnár D., Hajdú Á., Horváth P. – Hahn
DOROG:
Horváth G. (Zima) – Erdélyi, Csató, Zachán (Nagy Zs.), Fodor Á. (Katona M.) – Lénárth, Mészáros Á. (Nagyházi), Nagy I., Városi (Grabant) – Hegedűs M. (Vígh Á.), Szedlár (Papp M.)
G:
Simon A.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik