Felkészülés: a Honvéd ikszelt Bódog Tamás első mérkőzésén

R. B.R. B.
Vágólapra másolva!
2020.07.22. 21:05
null
Döntetlennel kezdett Bódog Tamás a Honvéd trénereként (Fotó: Földi Imre)
A labdarúgó NB I-re készülő Budapest Honvéd az első nyári felkészülési meccsén 2–2-es döntetlent játszott másodosztályú partnercsapatával, az Ajkával.

 

A szerda esti találkozó előtt Kun Gábor, a Honvéd ügyvezető igazgatója és Geri Gyula, az Ajka elnöke aláírta a két klub közötti partneri együttműködésről szóló szerződést.

A kispestieknél a nyári szerzemények közül a Haladástól érkező Tóth-Gábor Kristóf és az Újpestet elhagyó Zsótér Donát lépett pályára. Előbbi gólt szerzett az első félidőben.

A nyáron kinevezett Bódog Tamás csapata a félidőben 2–1-re vezetett, ám előnyét nem tudta megtartani.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
FC Ajka–Budapest Honvéd 2–2 (1–2)
Ajka, 300 néző

HONVÉD, 1. félidő: Tujvel – Buna, Kamber, Lovric, Uzoma – Sani, Hidi, Gazdag, Kesztyűs – Tóth-Gábor, Ugrai. 2. félidő: Megyeri G. – Mezgrani, Kálnoki-Kis, Szabó A., Aliji – Cipf, Bocskay, Zsótér, László D. – Gale, Moutari
G.: Rétyi (44.), Csizmadia Z. (56.), ill. Kesztyűs (11.), Tóth-Gábor (28.)

A BP. HONVÉD NYÁRI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
Edzőtábor:
július 23–29., Győr
Július 22.: Ajka (NB II)–Bp. Honvéd 2–2 (Kesztyűs, Tóth-Gábor)
Július 25., 19.00, Győr: Bp. Honvéd–MSK Zilina (Zsolna, szlovák) – zárt kapuk mögött
Július 29., 19.00, Győr: Bp. Honvéd–Siófok (NB II) – zárt kapuk mögött
Augusztus 1., 17.00: Budapest Honvéd FC–Paksi FC – zárt kapuk mögött

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik