Felkészülés: a DVTK kikapott, a Loki sokgólos döntetlent játszott

Vágólapra másolva!
2013.02.08. 16:10
null
Dombi Tibor (balra) egyike volt a debreceni gólszerzőknek (Fotó: Mirkó István – archív)
A labdarúgó NB I rajtjára készülő, pénteken felkészülési mérkőzést vívó csapatok közül a Diósgyőri VTK és az Újpest egyaránt 2–1-es vereséget szenvedett a törökországi Belekben, a Debrecen hazai pályán döntetlent játszott a Balmazújvárossal, míg az MTK legyőzte a Békéscsabát.

 


 

DVSC-TEVA: HATGÓLOS DÖNTETLEN, MEGSÉRÜLT A PRÓBAJÁTÉKOS

A találkozón pályára lépett Mamadou Wague, a Loki próbajátékosa is, akit azonban sérülés miatt hamar le kellett cserélni.

A Balmazújváros már a 3. percben megszerezte a vezetést Szöllősi értékesített tizenegyesével. Az első félidőben többet birtokolta a labdát a vendégegyüttes, de aztán a DVSC is magára talált.

A második félidő elején Ibrahima Sidibe egyenlített, majd a látogatók újra előnybe kerültek, ám ennek nem sokáig örülhettek: Ferenczi János szépen kilőtte a bal felsőt, így ismét döntetlen volt az állás.

A 69. percben pedig Dombi Tibor a vezetést is megszerezte a hazaiaknak, akik azonban nem tudták azt megtartani, így a vége 3–3-as döntetlen lett.

DVSC-TEVA–BALMAZÚJVÁROS 3–3 (0–1)
Debrecen,
50 néző. Vezette: Solymosi
DVSC: Szécsi G. – Albert, Ludánszki, Szűcs, Engel – Dombi (Angyal), Wague (Gál), Sl. Bouadla, Ferenczi J. (Sós) – Sidibe, Coulibaly
Balmazújváros: Szalma (Mester) – Bokros, Papp F. (Kiss L.), Forgács, Németh – Nagy R., Kónya (Arnóczki), Szöllősi (Murák), Virág – Kállai (Sándor), Belényesi
Gól: Sidibe (51.), Ferenczi J. (62.), Dombi (69.), ill. Szöllősi (3. – 11-esből), Sándor (60.), Murák (85.)
Forrás: dvsc.hu

 

DVTK: GÓLOK A HAJRÁBAN, VERESÉG A CSEH BRNÓTÓL

A szeles időben lejátszott törökországi mérkőzés első félidejében nem alakultak ki nagyobb helyzetek, az említésre méltó diósgyőri támadások egyikét Fernando (6. perc), egy későbbit Bogáti Péter (35. perc) kevéssel célt tévesztő lövése zárta.

Az első félidő hajrájában a cseh bajnokság hetedik helyén telelő Zbrojovka megszerezte a vezetést: Petr Svancara, a csapatkapitány kapott jó kiugratást a bal oldalon, lerázta magáról Nagy Tamást, majd a hosszú sarokba lőtt.

A második félidő Tajti Norbert két védésével indult, majd a csereként beálló diósgyőri támadó, L'Imam Seydi dolgoztatta meg a cseh kapust. Seydi következő lövése nem találta el a kaput, odaát Milan Halaska közelije igen, de Tajti nagyot védett.

A hajrára felpörögtek az események: a 77. percben Petr Glaser 18 méteres szabadrúgásból megduplázta a Brno előnyét (2–0), viszont a 84. percben a Fernando nagyszerű indításával kilépő Seydi a kapus felett a hálóba emelt (2–1).

Tajti két nagy védésével ért véget a mérkőzés, amelyet a dvtk.eu beszámolója szerint a helyszínen tekintett meg Dzsudzsák Balázs, valamint a Győri ETO vezetőedzője, Pintér Attila.

A diósgyőri keret pályára nem lépő tagjai, illetve a csereként beállók péntek délelőtt edzésen vettek részt. A DVTK szombaton a szlovák FK Senica helyett a cseh Slovácko ellen lép pályára.

ZBROJOVKA BRNO (cseh)–DVTK 2–1 (1–0)
Belek
DVTK: Tajti – Menyhért Á. (Timkó, 74.), Nagy T., Hutter, Eperjesi – Szabó B., Takács P., Fernando – Gallardo, Icsó, Bogáti (Seydi, 56.)
G: Svancara (45.), Glaser (77.), ill. Seydi (84.)
Forrás: dvtk.eu

 

MTK: ÚJRA GYŐZTEK ÉS MEGINT NEM KAPTAK GÓLT

Lejátszotta negyedik felkészülési mérkőzését az MTK: a másodosztályú Békéscsaba ellen Tischler Patrik és Kanta József góljával 2–0-ra nyertek a kék-fehérek.

A kék-fehérek a 10.percben szerezték meg a vezetést, Ladányi védők mögé ívelt labdáját lőtte Tischler kapásból a hálóba, majd a fordulást követően Kanta duplázta meg az előnyt.

A 80. percben büntetőhöz jutott az élvonalbeli klub, de Kanta kihagyta a tizenegyest, így az MTK végül „csak” 2–0-ra nyert a hajrára nagyon elfáradó Békéscsaba ellen.

Az MTK korábban szintén NB II-es ellenfelekkel találkozott, és a Balmazújváros (4–0), a Vác (3–0) és az Ajka (4–0) elleni összecsapásokon sem kapott gólt. A kék-fehérek hamarosan törökországi edzőtáborba vonulnak.

MTK–BÉKÉSCSABA 2–0 (1–0)
MTK:
Hegedüs (Groppioni) – Wolfe (Nagy T.), Vukmir, Kelemen (Kálnoki Kis), Hidvégi – Zsidai (Poór), Kanta Pölöskei (Vadnai) – Bese (Balajti), Tischler (Vass P.), Ladányi (Rácz F.)
G:
Tischler, Kanta J.
Forrás: mtkhungaria.hu

 

ÚJPEST: VERESÉG A GAZ METAN ELLEN

A Kaiserslautern elleni vereség (1–3) és az FK Baki elleni győzelem (2–0) után lejátszotta harmadik felkészülési mérkőzését is az Újpest FC.

Az eredetileg tervezetthez képest öt perccel később kezdődött a lila-fehérek Gaz Metan Medias elleni törökországi mérkőzése, ráadásul a románok kezdték jobban az erős szélben megrendezett beleki találkozót – derül ki az ujpestfc.hu tudósításából. Egy jobb oldali szöglet után előttük adódott az első helyzet, de Zsarko Markovics fejese nem találta el a kaput, majd a 21. percben Thaer Bawab lövését hárította Balajcza Szabolcs. A szünet előtt még egyszer, Constin Gheorghe lövésénél volt szüksége a lila-fehéreknek Balajcza bravúrjára.

A gól nélküli első félidőt követően a cseréknek is köszönhetően már felpörgött az Újpest. beállt Duasn Vasziljevics ugyan még fölé fejelt Kabát Péter szögletéből, de a szerb középpályáshoz hasonlóan csereként beállt Balogh Balázs remek kiugratását Remili Mohamed már gólra váltotta az 51. percben. Remilinek a harmadik téli meccsén ez volt a harmadik találata.

A 68. percben ismét többet is cserélt az Újpest, ám ezek a változtatások már kevésbé lendített a lila-fehéreken, ugyanis két perc alatt fordított a medgyesi csapat. Előbb Ghorghe értékesítette az Alessandro Iandoli kezezése után megítélt tizenegyest, majd Dan Florin fejelt az újpesti kapuba.

A hajrában Balogh Balázsnak volt még egy lehetősége – két jó csel után 24 méterről lőtt, de nem találta el a kaput –, az eredmény azonban már nem változott, az Újpest 2–1-es vereséget szenvedett.

GAZ METAN MEDIAS (román)–ÚJPEST FC 2–1 (0–0)
Belek
ÚJPEST:
Balajcza (Horváth T., a szünetben) – Vermes (Vasziljevics, a szünetben), Aarab (Mihajlovics, 68.), Antón (Eninful, 68.), Iandoli – Remili, Szélesi (Litauszki, 68.), Proesmans (Sztaniszavljevics, 68.), Christ – Kabát, Lázár B. (Balogh B., a szünetben.).
G: Gheorghe – 11-esből, Florin, ill. Remili
Forrás: ujpestfc.hu

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik