Felejthetetlen futballdélután Nagyváradon

THURY GÁBORTHURY GÁBOR
Vágólapra másolva!
2010.11.13. 17:46
null
Méltó ünnep volt Nagyváradon (Fotók: Mirkó István)
Címkék
Majd' kétezer ember legalább ezer fokon égve várta a Budapestről Nagyváradra érkező nosztalgiavonatot. Megható pillanatoknak lehettünk tanúi az érkezők és a fogadók találkozásakor. Szavakkal nem lehet leírni, ahogyan Buzánszky Jenőt, az Aranycsapat legendáját üdvözölték, de Jenei Imre legalább akkora ovációt kapott a nagyváradi pályaudvaron.

A szeretetből bőven jutott a magyar öregfiúk-válogatott tagjainak, s természetesen Czene Attilának, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium államtitkárának is, aki megjegyezte: „Olimpiai bajnokként nem fogadtak ekkora szeretettel, mint itt, Nagyváradon."

Jenei Imre egyébként azon kevesek közé tartozott, akiknek nem kellett sokat utaznia a mérkőzésre, a román futball emblematikus alakja ugyanis Nagyváradon lakik. A Steaua Bucuresti 1986-ban BEK-győztes együttesének szakvezetője, a román és a magyar válogatott egykori szövetségi kapitánya 73 éves, természetesen koránál fogva nem lehetett tagja a legendás NAC-nak, de Perényi-Pecsovszky Józsefet személyesen ismerte.

Szepesi Györgynek, Jenei Imrének és Buzánszky Jenőnek (balról jobbra) volt miről beszélgetnie
Szepesi Györgynek, Jenei Imrének és Buzánszky Jenőnek (balról jobbra) volt miről beszélgetnie

Mai kifejezéssel élve mindketten a középpályán játszottak, a sors úgy hozta, hogy mindketten az aradi ITA együttesét erősítették. Pecsovszky rutinos róka volt, Jenei alig 16 esztendősen került a felnőttcsapatba. „Mentorom volt, nagyon sokat köszönhettem neki, különösen azt becsültem benne, hogy nemcsak a futballpályán segített, hanem az életben is" – mondta Jenei a Nemzeti Sport Online érdeklődésére.

A pályaudvarról a tömeg gyalog tette meg a negyedórás utat a NAC egykori legendájáról, Bodola Gyuláról elnevezett stadionig. Összesen mintegy ötezer néző látta a Nagyváradi AC megalapításának 100. évfordulóján az erdélyi és a magyarországi öregfiúk mérkőzését, amelyet a magyar és a román himnusz vezetett fel.

Jenei egyébként a szerinte legjobb taktikával küldte ki Erdély válogatottját a pályára: „Játszatok, ahogyan tudtok!"

Bölöni László kissé kalandos utazás után futott be a találkozóra. Nizza melletti otthonából érkezett, de a nagy köd miatt nem Kolozsváron, hanem Temesváron szállt le a repülőgép, amelyen utazott, ám péntek este már ő is ott volt a Góbé csárdában a vacsorán.

Bölöni Lászlón nem látszott a kihagyás
Bölöni Lászlón nem látszott a kihagyás

Tőkés László református püspök hívta meg az erdélyi öregfiúkat, s természetesen az Aranycsapat tagját, Buzánszky Jenőt is. Az egykori 108-szoros román válogatott Bölöninek jelenleg nincsen csapata, de így jut ideje önéletrajzi írására. Arra a kérdésre, hogy milyen nyelven írja, magától értetődően válaszolt: „Magyarul!" Bölöni leendő könyvéről nem árult el részleteket, viszont nosztalgiával idézte fel, mikor játszott legutóbb. „A Hernád–Székelykeresztúr meccsen léptem legutóbb pályára, a testvérem Hernádon dolgozik, a hazai csapatot erősítette, én pedig a székelyekét. Ez két éve volt."

Ahhoz képest Jenei egyik legkedvesebb játékosán, Bölöni Lászlón nem látszott a kihagyás: az erdélyi csapat egyik legjobbja volt, gólt is szerzett a magyarországi „legények" 5–3-as győzelmével véget érő találkozón. A látogatók összességében 6–3-ra nyertek, mert a Puskás Ferenc Akadémia fiataljai 1–0-ra megverték a Partium FC-t.

A felejthetetlen délután a székely himnusszal fejeződött be, majd a résztvevők a harmadik félidőben folytatták a nosztalgiázást. Ahogyan Buzánszky fogalmazott: „Volt miről beszélgetni, főleg a futballról és a barátokról esett szó. A labdarúgás független a politikától, viszont nem független a barátságtól."

A NAGYVÁRADI GÁLA
 
   

 

GÓL A MAGYAROKNAK
 

Szatmári Lajos Satmareanu néven gólt fejelt a magyaroknak az 1972-es Magyarország–Románia Eb-negyeddöntő első meccsén a Népstadionban. A magyar csapat Branikovits László góljával 1–0-ra vezetett, a második félidőben Szatmári egyenlített. A 42-szeres román válogatott gyerekként a rádión hallgatta Szepesi György közvetítéseit, s minden vágya volt, hogy egyszer a Népstadionban gólt lőjön. „Aztán hamar rájöttem, hogy maximum a román válogatottban szerezhetek gólt. Azt azonban magam sem gondoltam, hogy a Népstadionban éppen a magyaroknak találok be. Ez volt egyébként az egyetlen gólom a válogatottban" – nosztalgiázott Szatmári.

 

Aztán így folytatta: „Zámbó Sándor, akit fognom kellett, meg is jegyezte a középkezdésnél, hogy a fene vigyen el, mert neki kellett volna velem visszajönnie. Sanyival mezt cseréltünk, ez akkoriban még nem volt divat, aztán elmentünk a Citadellába. A kapitányom megengedte, hogy Dembrovszky Imrével, Mircea Lucescuval, no és persze a magyar válogatott néhány tagjával, így Zámbó Sanyival megigyunk egy fröccsöt. Több lett belőle, de nem lett belőle baj."

 

A negyeddöntőből egyébként a magyarok jutottak a belgiumi négyes döntőbe, amelyben a negyedik helyen végeztek.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik