Fehérvár: szerb válogatott kapust szerződtettek – hivatalos

Vágólapra másolva!
2020.07.17. 17:32
null
Emil Rockov a Fehérvár új kapusa (Fotó: <a href="https://www.molfehervarfc.hu/2020/07/17/emil-rockov-a-vidi-jatekosa.html" target="_blank">molfehervarfc.hu</a>)
A Mol Fehérvár bejelentette, hogy szerződtette Emil Rockovot, a szerb válogatott 25 éves kapusát.

Mint azt megírtuk, Rockovot a Fehérvárnak ki kellett vásárolnia a Vojvodinánál élő szerződéséből, szerb sajtóhírek szerint 350 ezer euró volt az ára.

Rockov a Vojvodina neveltje, a temerini Szlogánál és az újvidéki Proleternél eltöltött rövidebb időszakok után visszatért, és 2017 óta ismét a Vojvodinában védett, a csapat egyik meghatározó játékosa volt.

A szerb és magyar útlevéllel is rendelkező kapus az elmúlt három és fél évben 114 szerb élvonalbeli bajnokin, 11 Szerb Kupa-meccsen és két El-selejtezőn védte a Vojvodina kapuját. Idén júniusban csapatával megnyerte a Szerb Kupát, miután a júniusi döntőben (2–2 után) tizenegyesekkel 4–2-re legyőzték a belgrádi Partizant.

A 25 éves kapus ősszel, a Paraguay elleni mérkőzésen néhány perc erejéig bemutatkozott a szerb válogatottban is (Rajkovics helyére állt be a 89. percben – a szerk.).

„Nagyon boldog vagyok, hogy a Vidi játékosa lehetek! Tudom, hogy egy nagy klubhoz érkeztem, jelentős célokért kell küzdenem. Az NB I-ben és a Magyar Kupában is aranyérmet akarok nyerni jövőre, idén pedig minél sikeresebb Európa Liga-szereplésben bízom. Azt megígérhetem a Vidi-szurkolóknak, hogy minden egyes meccsen a maximumot fogom nyújtani, amikor lehetőséget kapok" – idézte Emil Rockovot a Fehérvár honlapja, amely kiemelte, hogy a kapus remek magyarsággal nyilatkozott.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A MOL FEHÉRVÁR FC-NÉL
Érkezők: Emil Rockov (szerb, Vojvodina – Szerbia), Budu Zivzivadze (grúz, Mezőkövesd)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők: Bolla Bendegúz (ZTE FC)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek: Evandro (brazil, CSZKA Szófia – Bulgária)
Távozók: Berecz Zsombor (Mezőkövesd, kölcsön után végleg), Anel Hadzic (bosnyák-osztrák, szabadon igazolható), Huszti Szabolcs (visszavonult), Juhász Roland (visszavonult), Tamás Krisztián (zalaegerszegi kölcsön után Bp. Honvéd), Vinícius (brazil-magyar, szabadon igazolható)
Kölcsönbe távozók: Zsóri Dániel (Budafok)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Futács Márkó (Bp. Honvéd)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik