H. K. 2020.04.09 11:59 Frissítve: 2020.04.09 12:23

Fehérvár: Ha adódna előrelépési lehetőség, belevágnék – Pátkai

Pátkai Máté, a labdarúgó NB I-ben szereplő Mol Fehérvár magyar válogatott játékosa az M4 Sportnak elmondta, ha lehetősége adódna rá, belevágna egy előrelépést jelentő külföldi kalandba.

 

A 32 éves középpályás a beszélgetés során szót ejtett többek között a koronavírus-járvány következtében kialakult helyzetről, valamint a bajnokság várható folytatásáról is.

Elég régóta vagyok a futballpályán, de hasonló sem történt meg velem, hogy ilyen hosszú időre otthon ragadjak. Nem hétköznapi ez a dolog, de a napi rutinom kevésbé változott. Három gyermek édesapjaként reggel fel kell kelnem, vannak kötelezettségeim. Amíg a nagylányomnak kezdődik az iskola, addig én elkezdem azt az edzésfeladatot itthon, amit a klubtól kapunk” – osztotta meg napjait Pátkai Máté, aki kitért arra is, szerinte mikor folytatódhat leghamarabb az NB I.

„Meglepődnék azon, ha most húznának egy vonalat azzal, hogy vége a bajnokságnak, és megvan a bajnok és a két kieső. Az a baj, hogy minden rendkívül bizonytalan. Az európai példák is ezt mutatják, néhány csapat kisebb csoportban edz, de sehol nem jött el még az az időszak, hogy fontolóra vegyék a bajnokság folytatását. Ha befejezzük ezt a bajnokságot, az szerintem júniusra fog tolódni.”

„Januárban úgy kezdtem ezt a felkészülést, hogy életem legfontosabb tavasza lesz, többek között a válogatott miatt is. De a világban történő dolgok átírták ezt a forgatókönyvet, ugyanakkor bízom benne, hogy sikerrel tudjuk megvívni a pótselejtezőt  velem együtt. Ezért is dolgozom napról napra, és ezért sem lehet most kihagyni. Nagy élmény lenne, ha a hazai rendezésű Európa-bajnokságon tudnék szerepelni, főleg azért is, mert a 2016-os kimaradt nekem. Dupla motivációt jelent ez most, hogy 2021-ben ott legyek az Európa-bajnokságon. Mivel nem vagyok hihetetlen képességű labdarúgó, nekem az az erényem, hogy alkalmazkodni tudok a mindenkori edzőhöz és felfogásához.”

A Mol Fehérvár játékosát megkérdezték a jövőjéről is – noha a transfermarkt. piaci portál szerint Pátkai szerződése 2020 nyarán lejár a csapatnál, az M4 Sport arról ír, minden bizonnyal életbe lépett egy hosszabbítási záradék, igaz, erről Pátkai Máté nem akart beszélni a csatornának. A játékos azt viszont elmondta: ha egy külföldi, előrelépést jelentő megkeresést kapna, nem mondana nemet.

„Ha adódna olyan lehetőség, ami előrelépést jelentene, akkor én biztosan belevágnék. Azt is tudom, hogy a feleségem mellettem állna, egy ilyen döntést nem egyedül hoznék meg, családos emberként a gyermekekre is gondolni kell. De ha a klub is hajlana rám, akkor igent mondanék, de csak és kizárólag családdal, nélkülük sehová sem mennék.” 

A teljes beszélgetést IDE KATTINTVA hallgathatják meg! 

2020.05.26 20:07:49

Labdarúgó NB I MALONYAI PÉTER

NS-VÉLEMÉNY. Félnivalónk nekünk van, hogy a nívó megint alulmúlja a várakozást.

2020.05.26 18:15:21

Labdarúgó NB I nemzetisport.hu

Az első meccsen jobb volt az MTK, de nem szerzett előnyt, így a Puskás Arénában a Honvéd is esélyes a döntőbe jutásra.

2020.05.26 17:26:10

Labdarúgó NB I ZOMBORI ANDRÁS (összefoglaló), BACSKAI JÁNOS (percről percre)

Kétszer is döntetlent játszott egymással a Mol Fehérvár és a Kövesd, az idegenbeli gólok döntöttek.

2020.05.26 09:19:09

Labdarúgó NB I BABJÁK BENCE

„Nem tehetünk úgy, mintha nem fenyegetne bennünket a kiesés.”

2020.05.25 14:51:56

Labdarúgó NB I THURY GÁBOR

Egykor a két együttes a Népstadionban számos remek találkozót vívott, ezek közül idézünk fel néhányat.