Fehérvár: francia utánpótlás-válogatott játékos jöhet 1 millióért – sajtóhír

2020.01.11. 11:30
null
Lyes Houriért 1 millió eurót sem sajnálna kifizetni a Mol Fehérvár? (Fotó: AFP)
Romániai sajtóértesülések szerint a labdarúgó NB I-ben szereplő Mol Fehérvár FC szerződtetheti Lyes Hourit, az FC Viitorul játékosát.

 

Mint azt a prosport.ro írja, Gheorghe Hagi, a Viitorul vezetőedzője a télen megválhat egyik legjobbjától, Lyes Houritól, a „Bűvésznek” becézett, 23 esztendős francia utánpótlás-válogatott középpályástól. A portál úgy tudja, hogy a marokkói állampolgársággal is rendelkező játékosért bejelentkezett a Mol Fehérvár, amely állítólag 1 millió eurót sem sajnálna kifizetni Houriért.

A prosport.ro hozzáteszi: a futballista már el sem utazott csapatával a törökországi edzőtáborba, nehogy összeszedjen valamilyen sérülést, s Houri ügynökei azon fáradoznak, hogy létrejöjjön a Mol Fehérvár és a Viitorul között az egyezség.

Lyes Houri 2018 nyarán ingyen szerződött a román klubhoz, korábban futballozott többek között a Valenciennes B-ben, az SC Bastiában, a Roda JC-ben és a Lens B-csapatában is – értékét a transfermarkt.de piaci portál 1 millió euróra becsüli. 2012 és 2015 között a francia U16-os, U17-es és U19-es válogatottban lépett pályára.

A Mol Fehérvár átigazolási híreket nem kommentál.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A MOL FEHÉRVÁR FC-NÉL
Érkezők: –
Kölcsönbe érkezők: –
Kölcsönből visszatérők: –
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: –
Kiszemeltek: Nikolics Nemanja(Chicago Fire – Egyesült Államok, szabadon, igazolható), Lyes Houri (francia-marokkói, FC Viitorul – Románia)
Távozók: –
Kölcsönbe távozók: –
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: –
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Anel Hadzic (bosnyák, Bp. Honvéd), Danilo Pantics (szerb, a Chelsea-től szerepel kölcsönben)

Legfrissebb hírek

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
14 órája

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 13:33

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

NS-infó: a ZTE mégsem szerződteti a szerb balhátvédet

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 16:34

Osztrák labdarúgó szerződtetését jelentette be a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 13:38

ZTE: elefántcsontparti, gambiai, nigériai és szenegáli légiós is jött a második csapatba

Labdarúgó NB I
2026.09.17. 16:07

NS-infó: szerb játékos érkezhet Zalaegerszegre

Labdarúgó NB I
2026.09.15. 14:46

A DVTK meg akarta tartani fiatal védőjét, ő örömmel hosszabbított szerződést

Labdarúgó NB II
2026.09.15. 11:08