SINKOVICS GÁBOR
SINKOVICS GÁBOR
2017.10.15 09:04 Frissítve: 2017.10.15 16:42

Fazekas László: A mai napig fáj, hogy nem lehettem szövetségi kapitány

Olimpiai aranyérem, 9 bajnoki cím, 92 válogatott fellépés, az extraklasszis labdarúgó szerint mégsem kerek a pályafutása. A Nemzeti Sport Hosszabbítás című mellékletében megjelent születésnapi beszélgetésben Fazekas László elárulja, mi hiányzik az életéből.

Harminchárom évesen került a Royal Antwerphez, s azonnal a szurkolók kedvence lett (Fotó: Imago)

 

– Így volt minden jó, szép és tökéletes?
– Fantasztikus pályafutás áll mögöttem, amire büszke lehetek. Mégis van bennem jó adag hiányérzet. Sohasem szerettem panaszkodni, de ha már így rákérdezett, elsorolom, mi hiányzik az életemből.

– Nem hittem volna, hogy van ilyen...
– Először is ott lehettem volna négy világbajnokságon. 1978-ban Argentínában és 1982-ben Spanyolországban tagja lehettem a magyar válogatottnak, de ugyanezt élhettem volna át 1970-ben Mexikóban és 1974-ben Nyugat-Németországban is. Fájó emlék az utóbbi kettő, hiszen már-már a kezünkben volt a repülőjegy, mégis elszalasztottuk az óriási esélyt.

Az Ezüstcipővel – az 1979–1980-as szezonban
Európa második legeredményesebb góllövője volt (Fotó: Imago)

– Mielőtt folytatná, feltennék egy keresztkérdést: emlékszik arra a meccsre, amelyen először állt össze a legendás Fazekas, Göröcs, Bene, Dunai II, Zámbó csatársor Újpesten?
– Arra emlékszem, hogy szinte gyerekként, tizennyolc évesen játszottam először a Dózsa felnőttcsapatában, 1965 novemberében a Dorog ellen kettő kettőre végződő találkozón. Gólt is lőttem – nem nyertünk, mégis roppant boldog voltam.

– Akkor segítek: a legendás ötös fogat bemutatkozására egy esztendővel később, 1966 novemberében került sor, a Megyeri úton, hétezer néző előtt, a Dunaújvárosi Kohász ellen egy nullára megnyert mérkőzésen. Balogh Sándor, az Újpest edzője küldte pályára ezt a támadósort.
– Arra a meccsre nem emlékszem. Arra viszont annál inkább, milyen nehéz volt bekerülni akkor is a Dózsába. Azt sokan nem is tudják, hogy én Újpesten, a kölyök négyben kezdtem el futballozni, és az első pillanattól kezdve kilences mezben, a center pozíciójában játszottam. Aztán amikor felkerültem a felnőttkeretbe, Balogh Sándor azt mondta: fiam, neked a jobb szélen kell szerepelned, vékonyka vagy, ott tudsz pihenni, amikor Zámbó Sanyi a bal szélen vezeti a támadásokat. Ráadásul belül Göröcs Titi, Bene Feri és Dunai Anti szerepelt, őket kiszorítani lehetetlennek tűnt. De a jobb szélen ott volt Kuharszky Béla, a „Kukac", aki kiváló adottságokkal rendelkezett. Aztán mégis helyet követeltem magamnak a csapatban, és két év múlva már a válogatottban is bemutatkozhattam jobbszélsőként.

– Az első teljes idényében, 1966-ban a Vasas, majd 1967-ben a Ferencváros nyerte a bajnoki címet, mindkét gárda akkor élte a fénykorát. Ám 1968-ban már 102 gólig jutott az Újpest és hihetetlen győzelmeket aratott. Nem tudom, mennyire emlékszik arra a szezonra, de például a Szegedet 11:0-ra, a Diósgyőrt 9:0-ra verték meg a Megyeri úton. Hatot kapott ott a Videoton, ötöt a Győr, de ugyancsak hatot rúgtak Szombathelyen, és 5:1-re diadalmaskodtak Kispesten a Honvéd ellen. Szenzációs forma, mégis csupán második hely a bajnokságban...
– Természetesen mi is csalódásként éltük meg azt a második helyet, de ezért nem elsősorban magunkat hibáztattuk. A Vasas „merényletet követett el ellenünk", mert a piros-kékek egészen nyilvánvalóan és feltűnő módon feküdtek le a Fradinak a Népstadionban. Varga Laci, a kapusuk kabarétréfába illő mozdulattal rúgott lyukat a saját ötösén, Branikovits Laci pedig köszönte szépen az ajándékot, gólt lőtt belőle. Dühösek voltunk, és megfogadtuk, hogy megbosszuljuk. Onnantól kezdve – és ezt vissza lehet keresni – jó sokszor elvertük a Vasast, egyszer hat egyre.

 HETVEN ÉV SZÁMOKBAN

Az 1947. október 15-én született Fazekas László kilenc bajnoki címet nyert az Újpesttel, háromszor volt gólkirály, 1976-ban 19, 1978-ban 24, 1980-ban 30 találattal, utóbbival európai Ezüstcipőt nyert. Háromszor szerepelhetett az Újpest MNK-győztes csapatában, összesen 408 magyar bajnoki találkozón 210 gólt szerzett, az Év labdarúgójának választották 1970-ben. Ott volt az Újpest 1969-ben VVK-döntőt vívó együttesében, és az 1974-ben a BEK elődöntőjéig menetelő gárdában.

1980-ban Belgiumba szerződött, s a Royal FC Antwerp együttesében négy éven keresztül játszott. Végül a belga St. Truidenben fejezte be a pályafutását. Belgiumban 105 bajnoki mérkőzésen 34 gólt jegyzett.

A magyar válogatottban 92 alkalommal lépett pályára, tagja volt az 1968-ban Mexikóban olimpiai bajnoki címet nyerő együttesnek. Visszavonulása után edzősködött Belgiumban, és az 1994–1995-ös idényben Mészöly Kálmán segítőjeként, a magyar válogatott pályaedzőjeként tevékenykedett.

 

– A vezetők elvárása minden szezonban a bajnoki cím volt?
– Rendőrcsapat voltunk, így fegyelemben, rendben éltünk, a vezetőink igyekeztek a lehető legjobb feltételeket biztosítani nekünk. A bajnoki idény előtt azt mondták, cél az aranyérem, és legalább ennyire fontos a Fradi legyőzése. Aztán mehetnek fiúk a családjukkal a Balatonra, a belügyi üdülőbe, kérhetnek szolgálati lakást, segítséget autóvásárláshoz.

– Kilencszer nyert bajnoki címet az Újpesttel, mégsem mondhatná senki önre vagy a kortársaira, hogy meggazdagodtak volna.
– Azt gondolják a fiatalok, hogy süket duma, de minket valóban nem a pénz motivált. Persze jó volt az átlagnál többet keresni, autóhoz, lakáshoz jutni, de én például nem voltam rászorulva a nagy keresetre, mert apám maszek esztergályos volt, saját műhellyel, három segéddel a Bajza utcában. Kőből épített nyaralónk volt a Balaton-parton 1959-ben. Megtehettem volna, hogy szülői apanázsból tengek-lengek, házibulikon Beatles- vagy Rolling Stones-dalokra táncolok, Metro-, Omega- vagy Illés-koncerten ugrálok és játszom a jampit. Eszembe sem jutott. Rajongásig szerettem a futballt, ez éltetett, ez adott értelmet a hétfőknek, a csütörtököknek, a hónapoknak, az éveknek.

– Gyors karrier volt az öné, pillanatok alatt alapemberré vált Újpesten.
– Kellett hozzá három hónapnyi szenvedés is. Bemutatkoztam a felnőttcsapatban, aztán szóltak a vezetők, hogy pakoljak, megyek katonának. 1965 végén, cudar téli időben vonultam be az egri laktanyába, többek között Zámbó Sanyival, Dunai Antival, a honvédos Kocsis Lajossal, és több kiváló sportolóval, kajakossal, súlyemelővel. Három hónapig nem mehettünk ki a laktanyából, nem engedtek haza, viszont annál több időt tölthettünk őrségben és a konyhán. Már kiválóan ment a hagymapucolás, és még kiválóbban a lövészet. Úgy tűnik, nemcsak labdával céloztam viszonylag jól, hanem a puskával is, mert a katonakönyvembe beírták nagy betűkkel: Fazekas László lövész.

– Az 1968-es év nem csak csalódást hozott az ezüstéremmel, hanem boldogságot is, hiszen bemutatkozhatott a válogatottban. Mi több, abban az esztendőben olimpiai bajnoki címet nyert Mexikóvárosban.
– Elképesztően izgultam a szovjetek elleni Európa-bajnoki meccs előtt. Emlékszem, sok sérült volt, például Albert Flóri sem vállalta a játékot, így az akkor kinevezett, korábban szövetségi kapitányként az NDK-ban is dolgozó Sós Károly engem állított a jobb szélre. Középen Varga Zoli, a bal oldalon pedig Farkas Jancsi szerepelt. Pokoli meleg volt akkor májusban, ráadásul délután rendezték a mérkőzést, és én valósággal szédültem a hőségtől és az izgalomtól. Nem is ment jól a játék. Nyertünk kettő nullára, de a moszkvai visszavágón – amelyen kikaptunk három nullára, és kiestünk – nem szerepeltem.

Klasszis trió: Dunai II Antal, Göröcs János, Fazekas László (Fotó: Nemzeti Sport)

– Aztán következtek a világbajnoki selejtezők, a végén Marseille-jel...
– Óriási élmény volt olimpiai bajnoki címet nyerni Mexikóban, és rendkívül feldobott állapotban, jó formában vártam az 1969-es idénykezdetet és a vb-selejtezőket. Az Újpest akkor kezdte nagy sorozatát, és mi, dózsások szép számmal szerepeltünk a válogatottban is. Állítom, a mexikói vb-re azért nem jutottunk ki, mert Sós Károly elcserélte magát Prágában. Tisztán emlékszem arra a pillanatra, amikor három egyre vezettünk a csehszlovák fővárosban, én lőttem a harmadikat, a labda éppen a magyar kispad előtt ment ki az oldalvonalon kívülre, ugrottam utána, és azt hallottam, hogy Sós odakiabál: „Tarts ki, Laci! Még egy kicsit tarts ki!" Nem értettem, miért mondja, remek formában, jó erőben voltam, mégis lecserélt. De már a félidőben is variált, a jól játszó Mészöly Kálmánt elküldte zuhanyozni, mire odament hozzá Göröcs Titi, és azt mondta neki: „Mester, ne cserélje le a Mészölyt, kiválóan fejel, szükség van rá..." Így aztán Sós visszahívta a tus alól Kálmánt, aki folytathatta a játékot, később mégis lecserélte őt is. Ha akkor nyerünk Prágában, és nem egyenlítenek ki három egyről a csehek, nincs Marseille, nincs futballválság, és nem kezdik el kongatni a vészharangot. Mert abban biztos vagyok, hogy Mexikóba roppant erős magyar válogatott utazhatott volna.

– Felejthetetlen kupameccseket játszott az Újpesttel, a televízió jóvoltából az egész ország szurkolhatott a Dózsának a Leeds United, a Celtic, a Spartak Trnava, a Juventus, a Bayern München elleni összecsapáson. Ma is vallom, hogy abban az Újpestben benne volt a BEK-győzelem.
– A BEK-döntő mindenképpen.

– Mi hiányzott?
– Például Páncsics Miklós. A Ferencváros erős, gyors, labdabiztos hátvédje úgy kellett volna nekünk, mint egy falat kenyér. Éppen ilyen labdarúgó hiányzott hátulról. Bombaerős volt a csatársorunk, kiváló középpályásaink voltak, de hátul olykor lyukasnak bizonyult a védelmünk. A vezetőség mindent elkövetett, hogy Páncsics Mikit átcsábítsa a Fradiból, de sajnos nem sikerült. Talán emiatt nem nyertünk BEK-et, és talán azért sem, mert sok már-már megnyert meccset buktunk el. Például a Newcastle elleni VVK-döntőt, a Juventus elleni BEK-meccset, mindkettőn kettő nullára vezettünk, mégsem nyertünk. Valami hiányzott Páncsics Mikin kívül is, talán a szerencse, talán a hit, talán az erő, talán a koncentráció...

A Royal Antwerp FC stadionjában játékosként és edzőként is maradandót alkotott (Fotó: Nemzeti Sport)

– Ki nevezte el „Kapának"?
– Solymosi II Gyula. Jó kis játékos volt, együtt szerepeltünk a korosztályos válogatottakban, aztán Újpesten is, bár ő kevés lehetőséget kapott a Dózsában. Hódmezővásárhelyen voltunk valamilyen ifitornán, álltunk a szálloda halljában, valaki bekapcsolta a televíziót, és egy bábjáték ment, a Futrinka utca. Ott ácsorogtunk és Solymosi felkiáltott: „Nézzétek, ott van a tévében a kapanyél, a Fazekas Laci. Épp olyan, mint a bábfigura." Onnantól kezdve rajtam maradt a „Kapa" becenév. Sós Károly például időnként Kapácskának szólított.

– Melyik fájóbb emlék: az 1978-as vagy az 1982-es világbajnokság?
– Először is, egy futballista pályafutásának csúcspontja, ha világbajnokságon szerepelhet. Nekem ez kétszer sikerült, nem is rossz csapattal utaztunk Argentínába, majd négy évvel később Spanyolországba. De a sorsunk gyakorlatilag meg volt írva: 1978-ban olyan csoportba kerültünk az argentinokkal, az olaszokkal és a franciákkal, amelyből bravúr lett volna továbbjutni. Különösen úgy, hogy a nyitó meccsen a portugál bíró feltűnően és aljas módon csalt ellenünk. Kiállította Törőcsik Andrást és Nyilasi Tibort, gyakorlatilag kivégzett bennünket. De szokták mondani, hogy minden rosszban van valami jó. Az Argentínában elszenvedett három vereség és kiesés elsodorta, szinte elsöpörte Kutas István MLSZ-elnököt, a helyére Szepesi György került. Nos, ő érte el, hogy a magyar labdarúgók is mehettek hivatalosan külföldre. Így szerződhettem 1980-ban Belgiumba. Ha továbbjutunk Argentínában, talán marad Kutas, és én is maradok itthon. Ami a spanyolországi vb-t illeti, ott nagy esélyt szalasztottunk el. Vezettünk egy nullára a belgák elleni kulcsmeccsen, és lehetett volna kétgólos előnyünk is, ha Jean-Marie Pfaff, az ellenfél kapusa nem gázol el gólhelyzetben. Megúszta a nyilvánvaló kiállítást, mi kaptunk egy potya gólt, és ott is kiesés lett a vége.

– Ne csak a kudarcokról beszéljünk: mire emlékszik a Ferencváros elleni 8–3-as győzelemből? Mert valószínűleg rengeteg gyerek álmodott arról, hogy Újpest-, Honvéd- vagy Vasas-mezben gólt lő a Fradi kapujába a Népstadionban, de ahhoz fel kellett hörpinteni néhány demizson bort, hogy valaki öt gólról képzelődjön.
– Magunk sem gondoltuk, hogy az különleges nap lesz az életünkben. Szokás szerint néztük az előmeccset, ha jól emlékszem három nullára verte meg a Vasas a Honvédot, aztán átöltöztünk, és jókedvűen mentünk ki a kezdéshez, a lelátón nagyjából ötvenezren ültek, kellemes volt az idő, én amúgy is feldobott állapotban voltam, mert nem sokkal korábban születtek meg a lányaim. Lehet, hogy nem hiszi el: jó, ha kettőre emlékszem az öt gólból. Különösen a második félidőben azt csináltunk a pályán, amit akartunk. Érdekes, Bálint Laci és a többi fradista viszonylag jól viselte a sorscsapást. Tudja, az nagyon bánt, hogy erről a találkozóról nem maradt filmfelvétel. Vajon miért? Állítom, ha a Fradi ver meg minket nyolc háromra, ma is árulják a trafikokban vagy az áruházakban a mérkőzés összefoglalóját.

Fazekast bántja, hogy nem ülhetett le az Újpest kispadjára

– Ha már visszakanyarodtunk a „mi bántja önt" témakörhöz, folytassa, amit a beszélgetésünk elején elkezdett...
– Amiről már beszéltünk: hiányzik, hogy nem nyertünk nemzetközi kupát. Sem BEK-et, sem VVK-t. Legalább ennyire hiányzik, hogy később nem ülhettem le edzőként az Újpest kispadjára, és nem irányíthattam szövetségi kapitányként a magyar válogatottat.

– Jó, hogy ezt így kimondta.
– Minek mellébeszélni, álszenteskedni? Igenis megérdemeltem volna a lehetőséget, itt is, ott is. Újpesten állítólag egyszer szóba került a nevem, de akkor azt mondták, túl drága vagyok, nem tudnak megfizetni. Jó vicc. Velem soha senki sem tárgyalt. Így fogalmuk sem lehetett, hogy két forintért vagy kétmillió dollárért vállalok munkát. Ami a válogatottat illeti, UEFA-diplomát szereztem, itthon és külföldön futballoztam, Ezüstcipőt nyertem. Rengeteg tapasztalatot szereztem, s talán nem voltam rossz játékos. Ilyen háttérrel, múlttal kipróbálhattak volna a nemzeti csapatnál. Nem tagadom, a mai napig fáj, hogy nem hívtak. Különösen ha azt látom, hogy külföldről hoznak edzőket, akik meg sem érdemlik ezt a pozíciót.

– Bernd Storckot is ide érti?
– Az én időmben, ha a válogatott nem jutott ki a világbajnokságra, a kapitány vagy lemondott, vagy leváltották. Normális közegben Bernd Storckra is ez várna most, a futball egy szakma, ezt sokszor hangsúlyoztam már. Itt is vannak mesteremberek, középszerű tucatmunkások és kóklerek. Bernd Storckra aligha jellemző a mesterember kifejezés, nem bizonyította, hogy érdemes lenne rá.

– Nem Bernd Storckot védve, de bárki is a kapitány, nincs könnyű helyzetben Magyarországon. Eltűntek az egyéniségek, nincsenek kiemelkedő képességű játékosok. Az NB I színvonala időnként minősíthetetlen...
– Nem élek otthon, de azért nagyjából tisztában vagyok a magyar futball helyzetével. Az a legnagyobb baj, hogy régen kívülről fújtuk az MTK, a Salgótarján vagy a Dorog összeállítását is, mindig, mindenhol volt egy gerinc, állandó csapatról beszélhettünk, mára  ez megszűnt. Sajnálom, hogy újra csak kudarcélményben van részük a futballszurkolóknak, mert a világon mindenhol ünnep a világbajnoki részvétel, s ebből mi már több mint harminc éve nem érzünk semmit.

– Megnyerik a világbajnokságot a belgák?
– Dehogy nyerik! Jó futballisták, de gyenge karakterek. El vannak kényeztetve, heti két-háromszázezer eurót keresnek, dúsgazdagok, és biztos vagyok benne, hogy megint buknak, mint legutóbb, az Európa-bajnokságon Wales ellen.

Nagypapaszerepben: három lánya mellett unokája a szeme fénye

– Hetvenéves – megijeszti ez az évszám?
– Tudja, amikor az ember még hatvanegy vagy hatvanhárom, igazából nem is foglalkozik a korral. Próbál vigyázni az egészségére, teszi a dolgát, jön-megy. De amikor hatvankilenc lettem, megálltam egy pillanatra, s azt mondtam, hoppá, ez már nem gyerekkor, egy lépés, és mindjárt itt a hetven. És tessék, most jövök Budapestre, találkozom a régi barátaimmal, a csapattársaimmal, akik engem ünnepelnek. A tortán ott lesz hetven szál gyertya, és az jár majd a fejemben, hogy az élet úgy rendezte, hogy a hetes, az állandó mezszámom mellé most már odakerült egy nulla is.

– Azt még árulja el, miért nem lett önből százszoros válogatott? Miért állt meg kilencvenkettőnél?
– Szepesi György, az akkori MLSZ-elnök mondta nekem: „Lacikám, akarsz százszoros válogatott lenni?" De én azt feleltem, Gyuri bácsi, nem szeretném utolérni Bozsik Cucut, aki nagy-nagy kedvencem volt annak idején. Nem tartom magam méltónak rá, hogy vele egy szinten legyek.

– Most, hogy Budapestre jön, kimegy a temetőbe, Bene Feri, Fekete Laci sírjához?
– Nem vagyok képes rá. Csak a szüleim sírjához megyek. Bene Feri, „Fekusz" és azok, akiket már elvesztettünk, itt vannak bennem. Itt vannak velem.

2019.05.26 23:11:43

Labdarúgó NB I MALONYAI PÉTER

ALAPVONAL. Így aztán a mának él, örül, hogy játszik, hogy jól keres, hogy időnként megdicsérik, ám miközben hétről hétre el-elporoszkálgat, a futball magasabb körei egyre távolabb kerülnek tőle (is).

2019.05.26 23:05:36

Labdarúgó NB I VOLESZÁK GÁBOR

NS-VÉLEMÉNY. A felek legalább komolyan vették a kupacsatát.

2019.05.26 08:08:05

Labdarúgó NB I BABJÁK BENCE

Fernando Fernándeznek élő szerződése van, szerinte minden posztra érkezhet új játékos.

2019.05.25 18:15:34

Labdarúgó NB I SOMOGYI ZSOLT

A fehérváriak történetük során másodszor nyerték meg a sorozatot. Hadzic lőtte a győztes gólt!