Farkas II Balázzsal erősített a Loki

Vágólapra másolva!
2010.07.20. 20:22
null
Farkas II öt évre írta alá (Fotó: dvsc.hu)
Címkék
A labdarúgó NB I-ben szereplő DVSC-TEVA leigazolta a Dinamo Kijev háromszoros magyar válogatott támadóját, a legutóbbi szezonban a hajdúságiak fő riválisánál, a Videotonnál kölcsönben szereplő Farkas Balázst – tudatta a klub hivatalos honlapja, a dvsc.hu.

Ahogy arról már korábban beszámoltunk, a középpályásként és csatárként is bevethető játékos iránt már jó ideje érdeklődött a debreceni klub, amellyel ma ötéves szerződést kötött.

„A mai nappal a DVSC-TEVA megszerezte a Dinamo Kijevtől Farkas Balázs játékjogát. Nagyon tehetséges és jó játékosnak tartjuk. Azt gondolom, aki fiatalon ilyen nagynevű európai klubbal szerepelt, az önmagában is nagyon sokat jelent. Nagyon bízunk benne, hogy sikeres időszakot tölt el Debrecenben, és segíteni tud céljaink elérésében” – nyilatkozta Bartha Csaba, a DVSC-TEVA sportigazgatója.

Farkas II Balázst 2006-ban Nyíregyházáról igazolta le az ukrán Dinamo Kijev. Az elmúlt szezonban a fehérvári együttesben 13 mérkőzésen lépett pályára, ezeken a találkozókon három gólpasszt adott, ám az ellenfelek kapujába nem talált be.

DEBRECENI VSC-TEVA

Érkezett: Kabát Péter (Újpest), Huszák Tamás (DVTK, k. v.), Nagy Zoltán (Bp. Honvéd, k. v.), Szűcs István (Kecskemét, k. v.), Dajan Simac (német, FSV Frankfurt – Németország), Mindaugas Malinauskas (litván, Diósgyőr), Kulcsár Tamás (Polonia Warszawa – Lengyelország), Balajti Ádám (Diósgyőr), Szélpál Tamás (Szolnok, k. v.), Farkas II Balázs (Dinamo Kijev – Ukrajna)

 

Távozott: Rudolf Gergely (Genoa – Olaszország), Szélesi Zoltán (Olympiakosz Volosz – Görögország), Feczesin Róbert (Brescia – Olaszország, k. v.), Czanik Károly (?)

 

Akivel tárgyalnak:, Pintér Ádám (MTK), Predrag Pavlovics (szerb, Napredak – Szerbia), Takács Ákos (Budapest Honvéd), Debreceni András (Budapest Honvéd), Miroszlav Grumics (szerb, Banat Zrenjanin – Szerbia, próbajáték), Moussa Koita (francia-szenegáli, Genk – Belgium)

 

Legfrissebb hírek

A svéd válogatott győzelmével kezdődött a női hokitorna az olimpián

Téli olimpia 2026
14 perce

Lecsapott a norovírus: elhalasztják a finn női hokisok Kanada elleni mérkőzését

Téli olimpia 2026
35 perce

Itt az MLSZ válasza a győri balhéra: Borbély Balázst és Sergio Navarrót is eltiltották

Labdarúgó NB I
41 perce

Sallai Roland csapattársa lehet a Bayern München hátvédje

Német labdarúgás
53 perce

Gyász: elhunyt Ódor Lajos evezős olimpikon

Egyéb egyéni
1 órája

Hámori Luca párizsi legyőzője indulna a következő olimpián is

Ökölvívás
1 órája

Huszti András Romániában folytatja pályafutását – NS-infó

Légiósok
1 órája

Újabb öt évig Markovits László irányítja a Vasas SC-t

Egyéb csapat
1 órája
Ezek is érdekelhetik