Évtizedes mélyponton a Loki, csúcson a Honvéd, FTC-góliszony

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.02.27. 18:32
null
A DVSC kapusa, Danilovics hiába remekelt, csapata 1–0-ra kikapott Kispesten (Fotó: Koncz György)
A labdarúgó NB I 21. fordulójában – 2012 után ismét – az élre állt a Honvéd, míg a Kispesten veszítő, az NB I-ben október óta nyeretlen Debreceni VSC évtizedes mélypontra süllyedt. A Ferencvárosnak a góllövéssel akadtak gondjai – a Détári-éra óta nem volt ilyen időszaka, mint most. Legek és érdekességek. 


NÉGY ÉS FÉL ÉV UTÁN ELSŐ A TABELLÁN A BP. HONVÉD

Remek formában van a Bp. Honvéd, legutóbbi nyolc bajnokijából hetet megnyert, egyszer ikszelt – nyolc forduló óta veretlen! –, a megszerezhető 24 pontból 22-t begyűjtött, és a Videotont megelőzve az első helyre ugrott a tabellán.

Listavezető pozícióban legutóbb négy és fél évvel ezelőtt, 2012 augusztusában volt. Akkor – a mostanihoz hasonlóan Marco Rossi irányításával – nagyszerűen rajtolt a bajnokságban, az 5. fordulót követően, a Ferencváros 2–0-s legyőzése után még vezette az NB I-es tabellát (előtte megverte a Siófokot, a DVTK-t és a Videotont, valamint ikszelt a Pakssal), ám aztán kikapott az MTK-tól, lecsúszott az első helyről, és abban az idényben többet nem állt az élen – az akkori bajnokság végén aztán remek hajrával a dobogó harmadik fokán zárt.

Az említett 2012–2013-as kiírás utolsó fordulóiban egymás után öt bajnokit nyert meg, ez a bravúr egészen mostanáig nem sikerült a kispestieknek. A múlt szombaton viszont megszerezték sorozatban ötödik győzelmüket, tehát a négy évvel ezelőttihez hasonló tettet hajtottak végre.

A Honvéd 40 ponttal vezeti a bajnokságot, a legutóbbi 15 szezonban nem fordult elő, hogy az éllovasnak 21 forduló után ilyen kevés pontja legyen. A 2003–2004-es idényben a Ferencváros 41 pontot gyűjtött 21 kör alatt. Ha a 2002–2016 időintervallumot nézzük, akkor a listavezető átlagos pontszáma 21 forduló után 47 volt.

A HÉT EMBERE – EPPEL MÁRTON

A góllövőlistát kilenc találattal (holtversenyben) vezető Eppel Márton egy hét alatt két győztes gólt is szerzett, hiszen előbb az MTK, majd a DVSC ellen is az ő találatával nyert az NB I-ben élre álló Honvéd. A kispestiek centere élete legjobb NB I-es szezonját futja. A csatár a Nemzeti Sport hétfői számában megjelent interjúban beszélt arról, mekkorát fordult vele a világ azóta, hogy a 2015–2016-os szezon első felében még az NB II-es Dunaújvárosban futballozott.


DEBRECENI MÉLYREPÜLÉS

A Debreceni VSC legutóbb 2016. november 19-én, az MTK Budapest elleni bajnoki 96. percében szerzett gólt (Holman Dávid találata után már nem is maradt idő a középkezdésre). Azóta öt teljes mérkőzésen, azaz 450 játékperce gólképtelen a csapat. A debreceniek legutóbb a 14. fordulóban, 2016. október 29-én győztek bajnokin, akkor 2–1-re nyertek a Gyirmót vendégeként. Azóta a kapuba is csak egyszer találtak be, ahogy említettük, az MTK ellen. A legutóbbi hét fordulóban a DVSC mérlege: három döntetlen, négy vereség (három begyűjtött pont a lehetséges 21-ből), egy szerzett és hat kapott gól.

Az összkép akkor sem jobb, ha a téli felkészülési mérkőzéseket is idevesszük. A nyolc téli meccsből – amennyiben a DVSC-DEAC elleni „házi” mérkőzéseket leszámítjuk – csak a portugál negyedosztályú Vasco da Gama de Vidigueira (2–1) és a dán Aarhus (2–0) ellen győzött Leonel Pontes legénysége. Miközben négyszer is kikapott, köztük az NB II-es Balmazújvárostól, míg a szintén másodosztályú Kisvárdával és Békéscsabával is csak csak döntetlenre végzett.

És ha csak azt nézzük, hogy az idei két bajnokiján összesen csupán 13-szor vette célba a Loki az ellenfelek kapuját, és csak négyszer találta el, akkor nagyon úgy tűnik, fordulatnak egyelőre nyoma sincs. Hiába beszél folyamatosan építkezésről, megfelelő hozzáállásról, küzdőszellemről a posztján decemberben megerősített Leonel Pontes vezetőedző. És hiába igazolt a télen hat új játékost a klub, köztük öt légióst…

LEGUTÓBBI DÉTÁRIVAL TETT OLYAT A FRADI, MINT MOST DOLL-LAL – FERENCVÁROSI GÓLISZONY

Két 0–0-s bajnokin van túl a Ferencváros, a 20. fordulóban Debrecenben, a múlt szombaton a Groupama Arénában a Videotonnal játszott gól nélküli döntetlent. Legutóbb 2011 novemberében fordult elő a Fradival hasonló eset, akkor előbb a Pakssal, majd a Kaposvárral végzett 0–0-ra. Akkor Détári Lajos irányította a zöld-fehéreket (bár az MLSZ adatbázisa a megfelelő licenccel rendelkező Nagy Tamást tartja nyilván vezetőedzőként…), a Fradinál hátul – Jova kapus előtt – a Jovanovic/Maróti, Balog Z., Klein, Junior összetételű védelem, elöl a Pölöskey, Somalia csatársor hozta a nullát.

A mostani idényben egyébként eddig három olyan bajnokija volt az FTC-nek, amelyen nem esett gól (Paks, DVSC, Videoton). Nem éppen hízelgő statisztika, hogy az előző négy bajnokiján csupán egy gólt szerzett a Fradi, de nyugodtan tegyük a „szerzett” kifejezést idézőjelbe, hiszen nem ferencvárosi futballista volt eredményes, hanem az MTK elleni decemberi mérkőzésen (1–1) a kék-fehérek játékosa, Baki Ákos talált a saját kapujába (öngól).

A Fradin kívül a DVSC és a Haladás nem szerzett még bajnokin gólt a 2017-es esztendőben, igaz, a szombathelyiek nem két, hanem csak egy NB I-es meccset játszottak a téli szünet óta eltelt időszakban, a Vasas elleni találkozójuk ugyanis az első tavaszi fordulóban a pálya használhatatlansága miatt elmaradt.

LÁZÁR BENCE ÓTA MAGYAR FIATAL NEM DEBÜTÁLT ÍGY AZ ÚJPESTBEN

Hat évvel ezelőtt, 2011. február 26-án egy alig húszéves csatár, Lázár Bence két góllal debütált az Újpest NB I-es csapatában, a Kaposvár elleni meccsen volt kétszer eredményes. A profi futballt azóta egészségügyi problémái miatt abbahagyni kényszerülő labdarúgóról írt akkori cikkünkben megemlítettünk – a teljesség igénye nélkül – néhány olyan legendás újpesti futballistát, aki Lázárhoz hasonlóan gólt szerzett első élvonalbeli bajnokiján. A névsor veretes. Többek között Zsengellér Gyula (igaz, ő a Salgótarjáni BTC játékosaként), Szusza Ferenc, Göröcs János, Bene Ferenc, Fazekas László, Nagy László, Fekete László és Törőcsik András – hogy csak a legnagyobbakat említsük – is azok közé az újpesti játékosok közé tartozik, akik az első élvonalbeli bajnokijukon gólt szereztek. Ehhez a társasághoz „csatlakozott” a hétvégén a Haladás ellen góllal debütáló Szűcs Kristóf (természetesen nem szeretnénk sem Lázár, sem Szűcs képességeit e klasszisok tudásához hasonlítani, a bemutatkozáskor szerzett gól miatt vontunk velük párhuzamot).

Lázár Bence emlékezetes debütálása óta három olyan újpesti játékos akadt, aki élete első NB I-es meccsén eredményes volt, ám mind a három labdarúgó légiós: a kongói Bavon Tshibuabua (ő éppen a Ferencváros elleni 2012-es derbin szerzett újoncként gólt), a brazil Bruno Moraes és a montenegrói Nebojsa Koszovics.

A mögöttünk hagyott fordulóban aztán Sopronban, a Haladás elleni meccsen a lila-fehéreknél csereként pályára lépett az ősszel még az NB III-as Újpest FC II-ben futballozó Szűcs Kristóf, és a 20 esztendős szélső a ráadás utolsó percében jobbal szép gólt lőtt a nála csaknem 21 évvel idősebb Király Gábor kapujába.

Mint ismert, az Újpest tavaly nyáron, és most télen sem igazolhatott játékost a klub eltiltása miatt, a második csapatban szereplő Szűcs Kristófot januárban hozták fel az NB I-es kerethez. Ekkor kapott profi szerződést, és február 11-én játszott először a nagy csapat tagjaként tétmeccset, a ZTE FC elleni Magyar Kupa-találkozón csereként állt be, a jobbhátvéd posztjára. A múlt szombaton a Haladás ellen először játszhatott NB I-es bajnokit, jobb oldali támadó középpályásként lépett pályára a 76. percben, és a 93. percben megszerezte első NB I-es találatát.

Kell ennél jobb bemutatkozás?…

SZŰCS KRISTÓF ELSŐ GÓLJA AZ NB I-BEN

Az még külön érdekesség, hogy Szűcsnek az ősszel gyakorlatilag nem volt sikerélménye az NB III-ban szereplő Újpest FC II-ben, hiszen a lilák második csapata mind a 18 bajnokiját elvesztette, 0 ponttal az utolsó helyen állt. Szűcs az első tavaszi fordulóban az NB I-ben nem játszott, nevezték ugyan a Videoton FC elleni meccsre, de nem cserélte be őt Nebojsa Vignjevics, viszont másnap pályára lépett az NB III-as együttesben, amely sorozatban 19. bajnokiját is elvesztette (Szűcs mind a 19 mérkőzésen játszott). A hétvégén ugyebár debütált az élvonalban, így a harmadosztályban nem lépett pályára – az Újpest FC II pedig (nélküle) megszerezte első pontját, ikszelt a REAC vendégeként…

AZ ÚJPESTI 6–0 ÓTA A LEGNAGYOBB KÜLÖNBSÉGŰ GYŐZELMÉT ARATTA A PAKS

Egy héttel ezelőtt már szóba került a 2013. március 2-án lejátszott Újpest–Paks mérkőzés, amely a paksiak 6–0-s győzelmével ért véget. A múlt héten azért említettük meg ezt a találkozót, mert a Felcsúton a Videotontól 5–1-es vereséget szenvedő újpestiek azóta bajnoki mérkőzésen először kaptak legalább öt gólt.

Most a paksiak hétvégi teljesítménye miatt emlékezhetünk a négy évvel ezelőtti találkozóra, a Paksi FC ugyanis az emlékezetes újpesti 6–0 óta a múlt szombaton szerzett először legalább öt gólt bajnoki mérkőzésen (2015 augusztusában hatot „vágott” a Maglódnak, de az nem bajnoki, hanem Magyar Kupa-meccs volt). 2013 tavaszán Lázok János négyszer, Tököli Attila kétszer volt eredményes, így jutott el hat gólig a Tolna megyei csapat, a mögöttünk hagyott fordulóban, a Mezőkövesd 5–0-s legyőzésekor mindegyik gólt más-más paksi játékos szerezte.

A Paks egyébként 2006 óta íródó NB I-es történetének második legnagyobb különbségű hazai győzelmét aratta. 2008 április 5-én Pakson Tököli Attila triplájával, valamint Kiss Tamás, Éger László és Kriston Attila találatával 6–0-ra kiütötte a Tatabányát, ez az otthoni rekordgyőzelme az élvonalban. Azóta odahaza csak a mögöttünk hagyott hétvégén szerzett legalább öt gólt bajnokin a paksi csapat.

VISSZAFOGOTT GÓLÖRÖM – KÖLCSÖNADÓJÁNAK KÖSZÖNT BE A GYIRMÓTI CSATÁR

A Gyirmót FC Győr úgy vágott neki a Vasas elleni mérkőzésnek, hogy játékosai előtte 372 játékpercen keresztül gólképtelenek voltak. A találkozó 25. percében aztán – 397 játékperc után – megtört a kisalföldiek gólcsendje, Novák Csanád lőtt jobbal a kapuba, egyben „felavatta” a felújított Szusza Ferenc Stadion egyik kapuját. Novák nem ünnepelt látványosan, minden bizonnyal azért, mert korábbi kenyéradójának talált be: az őszi szezon elején négy mérkőzésen pályára lépett a Vasasban, majd augusztus végén az angyalföldiek kölcsönadták őt a Gyirmóthoz.


HOGY LEHET ITT NYOLC NAP ALATT NÉGY MECCSET LEJÁTSZANI?

A Vasas–Gyirmót FC Győr bajnokival (1–1) „avatták fel” a felújított Szusza Ferenc Stadiont. Mint ismert, hosszas egyeztetés után az Újpest, valamint a stadionjának építése miatt albérletbe kényszerülő Vasas is a Megyeri úton rendezi a hazai mérkőzéseit. A Vasas másfél héttel ezelőtti NB I-es meccse (a Haladás ellen) a játékra alkalmatlan talaj miatt elmaradt, és szombaton is meglehetősen rossz pályaviszonyok közepette játszották le a Vasas–Gyirmót találkozót. Remili Mohamed, a piros-kékek csapatkapitánya nyilatkozatában utalt is arra, hogy lépett már pályára jobb talajon is a Szusza Ferenc Stadionban:„…nem magyarázatként mondom, negyvenöt percig ismerkedtünk az utóbbi időben katasztrofálissá váló újpesti talajjal. Évekig játszottam itt, és megdöbbentő volt számomra, mennyire elhanyagolt a pálya…”

Mindez azért is érdekes, mert a rossz talajú stadionban nyolc nap alatt összesen négy mérkőzést rendeznek! Szombaton ugyebár lejátszották a Vasas–Gyirmót NB I-es meccset, kedden délután a Vasas–Dorog Magyar Kupa-találkozó következik, majd egy nappal később végre birtokába veszi a stadionját az Újpest, szerdán a ZTE FC elleni MK-meccsét játssza le, majd szombaton jön a Ferencváros elleni derbi – ki tudja, milyen minőségű talajon…

EGYÉB LEGEK, ÉRDEKESSÉGEK

A forduló cseréjét a Honvéd vezetőedzője, Marco Rossi mutatta be a DVSC ellen, aki a 62. percben a védő Bobál Dávid helyett pályára küldte a csatár Kadima Kabangut, aki a hajrában a hét gólpasszát mutatta be, amikor mértani pontosságú keresztlabdával hozta helyzetbe Eppel Mártont. Ezzel szemben a másik oldalon Leonel Pontes nem sokkal később a védekező középpályás Ioan Filipet küldte be Holman Dávid helyett, aki addig a vendégek leginkább aktív támadójának tűnt.

Kiemelnénk ugyanakkor az újpesti Nebojsa Vignjevics változtatásait is. A Haladás ellen három védőt küldött csereként a pályára, de egyikük sem a védelembe állt be. A szakember ugyanis nem akarta megbontani az egészen jól működő védősort, elöl viszont a fáradó támadók helyett szükség volt letámadni képes, a labdaszerzésbe besegítő játékosokra. Alig hittek a szemüknek a szurkolók, hogy Jonathan Herisből (aki az első gólt szerző Mihailo Perovicsot váltotta) csatár lett, a második gólt szerző Szűcs Kristófból szélső támadó (Cseke Benjámin helyére állt be), Kecskés Ákosból pedig belső középpályás (Balogh Balázs helyett).

A hét védései. A legnagyobb bravúrt alighanem a debreceni Braniszlav Danilovics mutatta be, amikor a 68. percben vetődve kiütötte Eppel Márton négy méterről leadott lövését. Más kérdés, hogy a következő helyzetét már belőtte a csatár. A legfontosabb védést éppen ezért a paksi Molnár Péternek ítéljük, aki a Mezőkövesd elleni meccs első perceiben remekül mozdult ki a kapujából, és nem tudta ellőni mellette a labdát a teljesen tisztán kilépő Stipe Bacelic-Grgic. A tolnai kapus ezzel alapozta meg csapata későbbi, 5–0-s győzelmét.

A hét góljait MTK-sok szerezték. Nálunk holtversenyben bizonyult a legszebbnek Kanta József szabadrúgásgólja és az NB I-ben az első találatát jegyző Jurij Kolomojec kapáslövésből elért gólja.

A hét vitája. A Ferencváros–Videoton (0–0) rangadó pikáns jelenete volt, amikor a 36. percben két ferencvárosi játékos, Marco Djuricin és Kleinheisler László látványos nézeteltérésbe került egymással, aminek az lett a vége, hogy az osztrák meg is lökte a magyar középpályást. Az eset után Thomas Doll vezetőedző eligazítást tartott a két játékosnak. Tekintse meg az m4sport.hu videóját!

A VIDEÓHOZ KATTINTSON A KÉPRE!
A VIDEÓHOZ KATTINTSON A KÉPRE!

Kleinheisler Lászlót meglepte Marco Djuricin reakciója (Fotó: Szabó Miklós)
Kleinheisler Lászlót meglepte Marco Djuricin reakciója (Fotó: Szabó Miklós)
NB I, 2016–2017, 21. FORDULÓ
FEBRUÁR 25., SZOMBAT
HELYSZÍN
JÁTÉKVEZETŐ

NÉZŐSZÁM

Haladás–Újpest 0–2
Sopron,
Városi Stadion
Andó-Szabó Sándor
1831
Bp. Honvéd–DVSC 1–0
Budapest,
Bozsik József Stadion
Berke Balázs
2019
DVTK–MTK 2–3
Mezőkövesd,
Városi Stadion
Erdős József
1646
Paks–Mezőkövesd 5–0
Paks,
Paksi Stadion
Szőts Gergely
1023
Vasas–Gyirmót 1–1
Budapest,
Szusza Ferenc Stadion
Karakó Ferenc
2350
Ferencváros–Videoton 0–0
Budapest,
Groupama Aréna
Szabó Zsolt
8725
A 21. forduló össznézőszáma: 17 594, átlag: 2932.
TABELLA • MENETREND • GÓLLÖVŐLISTA
AZ ÁLLÁS
1. Budapest Honvéd 21 12 4 5 35–18 +17 40
2. Videoton FC 21 11 5 5 44–20 +24 38
3. Vasas FC 20 10 5 5 31–19 +12 35
4. Ferencvárosi TC 21 8 8 5 34–27 +7 32
5. Mezőkövesd Zsóry FC 21 8 6 7 24–27 –3 30
6. Újpest FC 21 7 9 5 33–31 +2 30
7. Paksi FC 21 6 9 6 23–24 –1 27
8. Szombathelyi Haladás 20 7 5 8 22–25 –3 26
9. MTK Budapest 21 5 8 8 16–25 –9 23
10. Diósgyőri VTK 21 6 3 12 26–42 –16 21
11. Debreceni VSC 21 5 6 10 20–27 –7 21
12. Gyirmót FC Győr 21 3 6 12 9–32 –23 15
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik