ETO: Pintér sikeres őszről beszélt; Dzsudzsákékkal is játszhatnak

2012.12.05. 18:11
null
Az ETO a remek ősz után Törökországban készülhet fel a tavaszra (Fotó: Unger Tamás)
Sikeresnek nevezte a Győri ETO FC labdarúgócsapatának őszi szezonját Pintér Attila vezetőedző.

 

„Első helyen állunk a bajnokságban, továbbjutottunk a Magyar Kupában és a Ligakupában is. Régen volt ilyen sikeres időszak a klub történetében" – mondta a tréner a szerdai évzáró sajtótájékoztatón.

A Győr az NB I-ben eddig lejátszott 17 fordulót követően hatpontos előnnyel vezeti a tabellát a második helyezett MTK és tízzel a harmadik, egyúttal címvédő DVSC-Teva előtt. A bajnoki címért zajló versenyfutásban szintén nagy riválisnak számító Videotont pedig 12 ponttal előzi meg. A Magyar Kupában a legjobb nyolc között a Budapest Honvéddal mérkőzik majd a tavasszal, a Ligakupa csoportköréből pedig csoportelsőként jutott tovább.

„Sokatmondó tény, hogy a bajnokságban mi szereztük a legtöbb gólt, és a Videotonnal együtt mi kaptuk a legkevesebbet" – folytatta Pintér Attila. Szerinte a számok alapján is elmondható, hogy minden tekintetben előrelépett a csapat. A bajnokság előtt ugyanazt a célt tűzték ki, mint két éve – tette hozzá: egy ütőképes együttest akartak kialakítani, olyat, amely itthon és a nemzetközi porondon is megállja a helyét. „Jó úton járunk, de még csak az út közepén tartunk" – mondta a vezetőedző.

Az idény előtt hat új futballista érkezett az ETO-hoz, többségüket sikerült beépíteni a csapatba a szakember szerint, aki úgy vélte, kiváló társaság jött össze, amelynek tagjai a pályán és azon kívül is tudják a dolgukat. Hozzátette, a sikereket annak is köszönhetik, hogy erős közösséget alkotnak, s a játékosok minden helyzetben képesek egymásért küzdeni. Pintér még kiemelte: a Győr úgy tudott ilyen kiváló eredményeket elérni, hogy közben több kulcsjátékosa hiányzott rövidebb-hosszabb ideig sérülés miatt.

A terveket érintve elmondta, a téli időszakban szeretnének legalább két meghatározó futballistát igazolni, elsősorban olyanokat, akik a csapat támadójátékán tovább tudnak javítani. Neveket azonban egyelőre nem említett.

A téli felkészülésről Lencse Gyula technikai igazgató elmondta: a csapat Győrben kezdi meg a munkát január 7-én, február 2. és 16. között pedig Törökországban edzőtáborozik, ahol több felkészülési mérkőzést játszik. A lehetséges ellenfelek között szerepel a Dzsudzsák Balázst foglalkoztató orosz Dinamo Moszkva is.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: több mint 1300 fiatalperc az NB I 6. fordulójában

Utánpótlássport
2026.09.01. 09:01

Labdarúgás: a bosnyákokkal találkozik az U18-as válogatott

Utánpótlássport
2026.08.31. 18:58

Labdarúgás: harmadik lett a Telki-kupán az U17-es válogatott

Utánpótlássport
2026.08.30. 20:13

Némi késéssel, de elkezdődött – száz éve lett profi a futballunk

Népsport
2026.08.29. 13:13

Labdarúgás: kikapott a törököktől az U17-es válogatott a Telki-kupán

Utánpótlássport
2026.08.28. 19:49

Labdarúgás: remekül védő fiatal kapusok az NB I 5. fordulójában

Utánpótlássport
2026.08.25. 09:00

Somogyi József játszott – Somogyi József ellen is...

Minden más foci
2026.08.25. 08:03

Román Kupa: külön csoportban, eltérő esélyekkel a székelyföldi csapatok

Minden más foci
2026.08.21. 15:28