ETO: „Nem túl etikus módon környékezik meg a gyerekeket”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.04.28. 21:20
Egyes sportszervezetek és akadémiák áthágják az etika szabályait. Legalábbis ezt állítja Vincze Ottó, a Győri ETO klubigazgatója, aki szerint az anyagi gondokkal küzdő zöld-fehérek legtehetségesebb utánpótlás-játékosaira már csapna is le a konkurencia. A sportvezetővel az utanpotlassport.hu készített interjút.

„Amióta világossá vált a helyzetünk, egyértelmű, hogy a városvezetés, Borkai Zsolt polgármesterrel az élen mindent megtesz a megoldásért. Nehéz a dolguk, ahogy nekünk is. Másfél hónapja kell a bizonytalanság ellenére fenntartanunk a munkamorált. De büszke vagyok, mert mindenki megteszi a magáét, legyen szó portásról, takarítóról vagy edzőről. Nem hullott szét a közösség. Pedig van, akinek az önfenntartása már rövidtávon is gond ebben a helyzetben" – mondta az utanpotlassport.hu-nak Vincze Ottó.

A klubigazgató arra kér mindenkit, hogy bízzon abban: Győrben igenis lesz utánpótlás, és minden ugyanazon a színvonal működhet a jövőben is.

„Ezt azért kellett mindenképp elmondanom, mert sajnos a konkurens sportszervezetek és akadémiák, nem túl etikus módon, a bizonytalanságot kihasználva megkörnyékezik a gyerekeket és a szülőket. Elég nagy számban próbálják elcsábítani a játékosokat. Ezzel abba rúgnak bele, aki a szakadék szélén áll, de még nem esett bele. Ezért kitartást kérek a szülőktől. Nyilván a legtehetségesebb fiatalokat keresik meg ilyenkor, akiknek muszáj példát mutatniuk a többieknek, akik felnéznek rájuk. Nektek kell utolsóként elhagyni a süllyedő hajót! Ne a könnyebbik utat válasszuk, tartsunk ki a végsőkig!"

A teljes cikket az utanpotlassport.hu-n olvashatják.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik