ETO: Alekszidze abbahagyhatja, Trajkovics hosszabbíthat

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.05.30. 08:55
null
Lehet, hogy Alekszidze az MTK ellen lépett pályára utoljára (Fotó: NS-archív)
Még be sem fejeződött az idény, a bajnok Győri ETO labdarúgócsapatánál már a következőt tervezik. Fókuszba kerültek a játékosmozgások és a nyári erősítések, Rati Alekszidze arról nyilatkozott a Nemzeti Sportnak, hogy valószínűleg befejezi a pályafutását, míg Nikola Trajkovics hosszabbíthat a zöld-fehérekkel.

 

„Lehet, hogy az MTK ellen léptem pályára utoljára, és azzal a meccsel befejeződött a profi pályafutásom – mondta érezhető fájdalommal a hangjában a 34 éves Rati Alekszidze, aki négy és fél év győri szolgálat után makacs combsérülése miatt kénytelen megbarátkozni a visszavonulás gondolatával. – Ha nem tudsz futni, vagy ha beállsz a meccsen, de nem csinálsz semmit, mert fizikailag egyszerűen nem bírsz, az keserves érzés, úgy nincs értelme folytatni.”

Nikola Trajkovicshoz azonban, úgy tűnik, ragaszkodna az ETO, és a szerb futballista is jól érzi magát Győrben. „Ha rajtam múlik, feltétlenül következik a hosszabbítás. És úgy tapasztaltam, hogy a klub is hasonlóképpen gondolkodik. A vezetőkkel már beszéltünk a folytatásról, abban maradtunk, ha a nyári szünet után visszatérek Magyarországra, minden részletet tisztázunk. Úgy vélem, legalább két évig még képes vagyok ezen a szinten futballozni, és nem tagadom, a jövőben is szeretnék részese lenni a győri sikereknek. Merthogy abban biztos vagyok, az elsőségünk nem valaminek a vége, sokkal inkább a kezdete.”

Klement Tibor, az ETO ügyvezető igazgatója arról számolt be, hogy egyelőre más ügyekben sincsenek konkrét fejlemények.

„Egyelőre nincs előrelépés átigazolási ügyeinkben, így például Adamo Coulibaly szerződtetéséről sem tudok fejleménnyel szolgálni. Azon vagyunk, hogy június közepére összeálljon a keret, legalábbis ez lenne az ideális. Hogy Hollandiából és Portugáliából erősítenénk? Ez nekem új… Ahogy már korábban is említettem, szeretnénk olyan futballistákat szerződtetni, akik segíthetnek céljaink elérésében, vagyis abban, hogy csoportkörbe jussunk, ugyanakkor szintén terv, hogy egyre inkább beépítsük az együttesbe saját nevelésű tehetségeinket” – mondta a klubvezető.

A győri csapat sérülés, eltiltás és szabadságolás miatt tartalékosan lép pályára a szombati, váci idényzárón az Egri FC ellen, Pintér Attila együttese zömében az NB II-es együttesre épül majd azon a meccsen, mivel a tervek szerint az ETO már június elején megkezdi a felkészülést a nemzetközi kupaszereplésre.

HOL NYARAL TRAJKOVICS? MI A VÉLEMÉNYE COULIBALYRÓL? MELYIK CSAPATNAK ÖRÜLNE A BL-SELEJTEZŐK SORÁN? RÉSZLETEK A CSÜTÖRTÖKI NEMZETI SPORTBAN!

NB I, 30. FORDULÓ – PROGRAM, JÁTÉKVEZETŐK
Időpont Mérkőzés Játékvezető
Május 31., péntek
17.00 MVM Paks–Kecskeméti TE-Phoenix Mecano
Solymosi Péter
19.00Ferencváros–Kaposvári Rákóczi (Tv: Duna)Szabó Zsolt
Június 1., szombat
14.00
Egri FC–Győri ETO FC (Tv: M1) Szőts Gergely
16.00
Szombathelyi Haladás–Budapest Honvéd (Tv: Sport1) Fábián Mihály
16.00
MTK Budapest–Debreceni VSC-Teva (Tv: Sport2) Szilasi Szabolcs
18.30
Videoton FC–Pécsi MFC (Tv: Sport1)
Németh Ádám
Június 2., vasárnap
16.30
Siófok–Újpest FC (Tv: m1)
Farkas Ádám
16.30
Diósgyőri VTK–Lombard Pápa (Tv: Sport1)
Andó-Szabó Sándor
TABELLA GÓLLÖVŐLISTA, JÁTÉKOSSTATISZTIKÁKMENETREND EREDMÉNYEK

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik