Jön a 212. Fradi-Újpest bajnoki; ha Coulibaly nem, ki lő gólt a Lokiban?

M. G.M. G.
Vágólapra másolva!
2013.03.08. 11:17
null
Az ősszel az Újpest–FTC után jött az edzőváltás a Fradinál, most a derbi előtt a liláknál (Fotó: Veres Viktor)
Az előző fordulóval kapcsolatos érdekességekhez hasonlóan a 19. forduló érdekességeit is csokorba gyűjtöttük a Nemzeti Sport Online-on, külön figyelmet szentelve a soron következő FTC–Újpest derbinek, amely a második tavaszi NB I-es kör kiemelkedő mérkőzése. A program a Paks és a Honvéd meccsével kezdődik, majd jön a Kaposvár–Kecskemét – amely a Rákóczi otthonában rendre 2–1-es hazai győzelmet hoz. Jenner és Böde játékkapcsolata a legeredményesebb az NB I-ben, a Ferencváros ebben a szezonban még nem szerzett pontot fővárosi ellenféllel szemben, míg Coulibaly nélkül nagyon hosszú ideje gólképtelen a Loki – jó böngészést!
NB I, 19. FORDULÓ – PROGRAM, JÁTÉKVEZETŐK, TV-S KÖZVETÍTÉSEK
IdőpontMérkőzésJátékvezető
Március 8., péntek17.00MVM Paks–Bp. Honvéd (Sport 1)Iványi Zoltán
19.00Kaposvár–KTE-Phoenix Mecano (Duna Tv)Kassai Viktor
Március 9., szombat14.00DVTK–Haladás (Duna Tv)Andó-Szabó Sándor
16.00Eger–Videoton (Sport 1)Szilasi Szabolcs
16.00MTK–Lombard Pápa (Sport 2)
Berger József
18.30Győri ETO–Siófok (Sport 1)Radványi Ádám
Március 10., vasárnap16.30Ferencváros–Újpest FC (M1)

Solymosi Péter

18.30DVSC-Teva–Pécsi MFC (Sport 2)Németh Ádám

A DERBI: FTC–ÚJPEST

♦ Ez a két csapat 260. összecsapása, az elsőt a Soroksári úton, 1905. február 19-én játszották – ez a Ferencváros 2:0-s győzelmével végződött.

SZAVAZÁS

Ön szerint milyen eredmény születik a vasárnapi Ferencváros–Újpest bajnokin?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

♦ A bajnoki összmérleg a Ferencváros javára billen: a 211 meccsből a Fradi 94 alkalommal múlta felül élvonalbeli mérkőzésen az Újpestet, a lilák 60 győzelemnek örülhettek, 57 találkozó pedig döntetlenre végződött. Az FTC 402, az Újpest 301 gólt szerzett a bajnoki derbiken – a 400. ferencvárosi bajnoki derbi-gólt Somália, a 300. újpestit pedig Kabát Péter szerezte.

♦ Telt ház várható a derbin, de hogy ez pontosan hány nézőt jelent, az jó kérdés. A hivatalos befogadóképesség az Albert-stadionban 15 804 – a magyarfutball.hu szerkesztői légifelvételek alapján számolták meg a székeket, így az adat precíz –, ez megnő azzal, hogy leszedtek széksorokat, viszont lesz ütközőzóna is az újpesti tábor mellett. Mindenesetre 16-17 000 szurkolóra lehet számítani. Ennél többen legutóbb valószínűleg a kilencvenes évek végén voltak magyar élvonali bajnokin, az 1999 áprilisi Győri ETO–FTC rangadóra húszezer néző látogatott ki. Természetesen ez is becslés... 1998 májusában a Diósgyőr–FTC mérkőzésen is húszezerre becsülték a nézőszámot. A legutóbbi két évtized nézőrekordja az NB I-ben a bajnoki címet eldöntő 1996-os BVSC–FTC meccs, amelyre a Népstadionba 45 000 néző látogatott ki. Természetesen hatalmas többségben voltak a fradisták, de mivel a pályaválasztóiak a zuglóiak voltak, így a BVSC átlagnézőszámát húzta (nagyon) fel a mérkőzés.

♦ Az Újpest és a Ferencváros bajnokijain egyaránt majd' három gól esik meccsenként ebben a szezonban (2.94, ill. 2.89)

♦ A legutóbbi öt bajnoki során a Ferencváros csak egyszer veszített, az Újpest csak egyszer nyert.

♦ A Ferencváros november 18. óta veretlen az NB I-ben, a legutóbbi három meccsén nem kapott ki a bajnokságban. Az Újpest november 16-án legyőzte a Siófokot, azóta nyeretlen az NB I-ben.

♦ A Ferencváros eddig nem szerzett pontot fővárosi ellenféllel szemben a 2012–2013-as bajnokságban. Kikapott Újpesten, hazai pályán a Honvédtól, majd idegenben az MTK-tól is. Az Újpest a zöld-fehéreket megverte, a Honvéddal ikszelt, az MTK-tól vereséget szenvedett .

♦ Az egész NB I legeredményesebb játékkapcsolata a ferencvárosi Julian Jenner, Böde Dániel duó: a holland gólpasszaiból már ötször talált be a nemrég a magyar válogatottban is bemutatkozó támadó.

♦ Fejesek mestere: Böde Dániel már öt gólt szerzett fejjel ebben az idényben bajnokin, ezzel listavezető az NB I-ben.

DERBIHÍREK
Antón eltiltva, Proesmans idényének vége, még kérdéses, hogy a derbi lesz-e az utolsó tétmeccs az Albert-stadionban. MINDEN HÍR, AMI A FRADI–ÚJPESTTEL KAPCSOLATOS!

♦ A szezonban eddig a Ferencváros szerezte a legtöbb gólt (hetet) a tizenhatoson kívülről.

♦ Az Újpest legutóbb 2010. április 30-án nyert bajnokit az Üllői úton, Kabát Péter 35. percben szerzett góljával. A Ferencváros akkori, meccsre benevezett csapatából mára senki sincs a zöld-fehérek keretében, míg az Újpestből Balajcza Szabolcs, Vermes Krisztián, Kabát Péter, Pollák Zoltán, a jelenleg Belgiumba kölcsönadott Barczi Dávid, Kovács Dániel és a második keretbe sorolt Szokol Zsolt maradt.

FERENCVÁROS–ÚJPEST 0–1

♦ A legutóbbi Üllői úti derbit nagyon simán, 3–0-ra nyerte meg a Ferencváros Pölöskey Péter, Somália és Lisztes Krisztián góljával – hármuk közül már csupán Somália kerettag a Fradiban.

♦ Solymosi Péter vezeti a derbit – ő vezette a 6–0-s újpesti győzelmet hozó 2010-es meccset is, amelyet aztán a Ferencváros sikertelenül (műhibára hivatkozva) megóvott. Solymosi eddig 25 meccsen fújt a liláknak, az Újpest mérlege 15–3–7 a játékvezetése mellett. A 6–0 óta viszont negatív a lilák mérlege Solymosival.

♦ Közvetlen szabadrúgásból a PMFC-vel holtversenyben az FTC és az Újpest a legeredményesebb ebben a bajnoki szezonban – 3-3 gólt szereztek az említett csapatok.

♦ A 76–90. perc közti időszakban a Ferencváros a legeredményesebb az NB I-ben – a zöld-fehérek kilenc gólt szereztek eddig ebben a periódusban.

♦ Bár az első derbit már 1905-ben megvívták a fővárosi zöld-fehérek és lila-fehérek, az Újpest először 1917-ben tudta csak legyőzni a Ferencvárost (4:1).

♦ A valaha volt legnagyobb győzelem a két csapat meccsén egy Magyar Kupa-döntőn született: a Ferencváros rettenetesen megverte az Újpestet 1933. május 25-én, a vége 11:1! „Úgy érzem, hogy fennállása óta ma viselte el a legnagyobb, legsúlyosabb vereséget az Újpest. Fáj ez a vereség, de meghajlunk a jobb előtt, s gratulálunk legyőzőnknek, a Ferencvárosnak. Kiáltsatok újpesti fiúk a Ferencváros csapatára háromszoros éljent!" – mondta a találkozó után Langfelder Ferenc, az Újpest ügyintézője.

♦ Az NB I történetének egyetlen döntőjét (1970-es bajnokság) a Ferencváros és az Újpest játszotta. A Megyeri úton a hajráig a Ferencváros 2:1-re vezetett, de végül 3:2-re alulmaradt. A visszavágón Branikovits góljára öngóllal válaszolt az Újpest: az előretörő Noskó lövése Vépin irányt változtatva került Géczi kapujába, a vége 1:1 – és újpesti bajnoki cím. A visszavágóra amúgy 60 ezer szurkoló ment ki a Népstadionba – ez az aktuális átlagnézőszám alapján számítva most 21 mérkőzésen jönne össze az NB I-ben...

♦ Minden idők egyik legkiválóbb befejező csatára, Deák Ferenc az FTC játékosaként 121, az Újpest futballistájaként 53 bajnoki gólt szerzett.

♦ A két ősi rivális nemzetközi kupadöntőt is játszott egymással: a Közép-Európa Kupa (KK) 1939-es fináléját az Újpest 4:1, 2:2-vel nyerte meg.

♦ Az Újpest-legenda Zsengellér Gyula az utolsó NB I-es bajnokiját lila-fehér színekben az FTC ellen játszotta. Társai 5:1-es győzelemmel „kedveskedtek."

♦ A 90. percig őrzött vezetés sem jelent biztos győzelmet: a 2006. áprilisi, Üllői úti derbin a Ferencváros az utolsó percig vezetett Lipcsei Péter tizenegyesgóljával, majd kapott kettőt.

FERENCVÁROS–ÚJPEST 1–2

♦ Karácsonykor is mérkőztek már: 1948. december 26-án a Ferencváros 5:3-ra győzte le az Újpestet.

♦ Goran Kopunovics – aki mindkét csapattal bajnoki címet szerzett – szerezte az Újpest legutóbbi bajnoki címét jelentő gólt Székesfehérváron, illetve korábban ő lőtte be az Üllői úton a Fradit a Bajnokok Ligája csoportkörébe. Mind az FTC–Anderlecht, mind a Videoton–Újpest mérkőzésen 1–1-es döntetlent eredményezett Kopunovics találata.

♦ A kapus Szűcs Lajos szerzett legutóbb mind az Újpesttel, mind a Ferencvárossal bajnoki címet.

ÉS IDŐRENDBEN A TÖBBI MECCS...

PAKS–HONVÉD

SZIVICS: A HONVÉD JOBB, MINT AZ ÚJPEST!
„Egy ilyen mérkőzés mindkét felet megviseli, csak ellentétes előjellel” – mondja a csapatát az újpesti 6–0-s diadal után a Honvéd ellen készítő Tomiszlav Szivics.
EDZŐI NYILATKOZAT »

Alekszandar Ignjatovics visszatérhet a Honvéd védelmébe a Paks ellen, ám nem mindenki egészséges, és vannak eltiltottak is a csapatban.

KISPESTI HELYZETKÉP »

♦ A Paks és Honvéd is több pontot szerzett a bajnokság során idegenben, mint otthon.

♦ A Paks megnyerte a legutóbbi hazai mérkőzését a Pápa ellen – előtte viszont négy otthoni bajnokiján nyeretlen maradt.

♦ A paksiak háromszor is szerzett gól nélkül zárták szezonbeli a hazai bajnokijukat: az Eger, a Győri ETO és az MTK védelme zárt tökéletesen ellenük.

♦ A Honvéd elvesztette a legutóbbi két bajnokiját, idegenben pedig a legutóbbi hatból négyet.

♦ A kispestiek a szezonban eddig a Siófok, a Videoton, a Ferencváros és az Eger ellen nyertek meg idegenbeli bajnokit.

♦ Bár az előző fordulóban a kispestiek nem járultak hozzá „aktívan” a gólszerzéshez (cserébe kaptak négyet a Viditől), továbbra is az ő mérkőzéseik a leggólgazdagabbak az NB I-ben – a gólátlag 3.11. A Paks meccsein 2.72 a gólátlag.

♦ A Paks formája a listavezető ETO után a legjobb a mezőnyben (utóbbi hat meccsén 11 szerzett pont, 13–4-es gólkülönbség). A zöld-fehérek a legutóbbi három bajnoki meccsüket megnyerték, az utóbbi tíz NB I-es mérkőzésükből csupán egyet veszítettek el.

♦ Az Újpestet az előző fordulóban 6–0-ra legázoló Paks az NB I-es története során másodszor nyert ilyen különbséggel, 2008 áprilisában a Tatabánya volt az áldozat – ez a paksiak legnagyobb hazai győzelme, a Megyeri úti pedig a legnagyobb idegenbeli.

KAPOSVÁR–KECSKEMÉT

♦ A KTE még sosem nyert bajnokit a Rákóczi otthonában.

♦ A Kaposvár ugyan kikapott a múlt héten az ETO-tól, viszont így sem rossz pályaválasztóként: ott ebben a szezonban csak a Videoton és a Győr tudott nyerni ellene.

♦ Szintén változatlan tény: kevés gól esik a Kaposvár hazai meccsein, még a múlt heti hárommal együtt is csak tizenkettő az összgóltermés – kilenc bajnokin.

♦ A Kaposvár a legutóbbi két bajnokiját elveszítette, mindkettőt 2–1-re. A Rákóczi most már három meccse nyeretlen, igaz, pont a három dobogóssal játszott (MTK 0–0, DVSC 1–2, ETO 1–2).

♦ A Kaposvár a 2008–2009-es, 2009–2010-es, 2010–2011-es és a 2011–2012-es szezonban is 2–1-re verte meg otthon a KTE-t. A szezonbeli „odavágón" Kecskeméten szintén 2–1-re győzött a Rákóczi.

♦ Horváth Ferenc érkezésével megtáltosodott egy időre a Kecskemét, de a lila-fehérek immár hat találkozó óta nyeretlenek, legutóbb 2012. október 26-án a Siófokot tudták megverni bajnokin.

♦ Meglepő lenne, ha 0–0-ra végződne a mérkőzés: a Kecskemét legutóbbi két, gól nélküli bajnokija között majd' tíz hónap telt el (a múlt heti iksz előtt 2012 májusában játszott 0–0-t a KTE az NB I-ben).

♦ A Kecskemét jobb oldala igen sebezhető volt eddig a bajnokságban: az őszi idény gólelemzése alapján a KTE tíz gólt kapott az ellenfél által a bal szélen vezetett akciókból.

DVTK–HALADÁS

A DVTK VÉDELME NEM ANNYIRA ERŐS
A Haladás kapusa, Rózsa Dániel úgy véli, a Diósgyőr védelme – Kádár Tamás szerződtetése ide vagy oda – még mindig sebezhető, és a szombathelyieknek ez adhat esélyt. NYILATKOZAT »

♦ A DVTK immár hat meccse veretlen, ez a legjobb sorozata e szezonban (a mérleg két győzelem – a legutóbbi két alkalommal –, négy döntetlen). 2011 augusztus-szeptemberben volt legutóbb ilyen jó bajnoki veretlenségi szériája a diósgyőrieknek, akkor egy DVSC elleni ötgólos vereség vetett véget a sorozatnak.

♦ A Haladás is jó formában van, veretlen a legutóbbi öt bajnokiján – ez a Hali szezonbeli legjobb szériája. 2011 novembere és 2012 áprilisa között volt egy igen sok döntetlennel tarkított, nyolcmeccses veretlensége a szombathelyieknek, ennek a megismétléséhez azért még kell egy-két bravúr. A menetelés azóta tart, hogy a vezetőség nem fogadta el Artner Tamás lemondását.

♦ A DVTK otthonában a 2012–2013-as szezonban csak nyugat-magyarországi csapatok tudtak nyerni bajnokit: a Győri ETO 3–0-ra, a Kaposvár 1–0-ra. Mindössze ezen a két mérkőzésen maradt rúgott gól nélkül a saját stadionjában a Diósgyőr.

♦ A Diósgyőr szeptember 21., a Paks elleni 1–0 óta minden hazai mérkőzésén kapott gólt.

♦ A Haladás 2011 májusa óta nem nyert meg két egymást követő idegenbeli meccset (akkor az MTK-t 3–0-ra, a Debrecent 2–1-re verte meg).

♦ Ma nem büntet. A legutóbbi bajnokin is betaláló Iszlai Bence a pápai Goran Mariccsal együtt vezeti az NB I tizenegyes-góllövőlistáját, mindkét játékos ötször talált be a szezonban. A Diósgyőrnek viszont nem lő tizenegyesgólt, mivel az eltiltását tölti...

EGER–VIDEOTON

♦ Az Eger vereségszériája hatnál tart, az újonc ezzel az NB I messze legrosszabb formában levő csapata.

♦ Az egriek szeptember 22. óta nem nyertek bajnokit (akkor a Debrecent verték meg 1–0-ra), azóta három döntetlen és hét vereség a mérlegük.

♦ A Videoton a legutóbbi hét bajnokijából csupán egyet veszített el.

♦ A Vidi egymás után három idegenbeli mérkőzést játszik az NB I-ben, a Honvéd és az Eger elleni meccsek után a Haladás elleni vendégjáték következik.

♦ A Videoton az előző fordulóban egy négyest vágott a Honvédnak – 2012 áprilisa óta először szerzett négy gólt a székesfehérvári csapat az NB I-ben.

♦ A Honvéd ellen a Videoton már az első félidőben három gólt szerzett – az azelőtti tizenhét fordulóban összesen szerzett három gólt szünet előtt a Vidi.

♦ Az Eger ellen fújták be a bajnokságban a legtöbb tizenegyest (nyolcat), a Videoton ellen pedig a legkevesebbet (egyet). Mellesleg az egriek ellen minden büntetőt értékesítettek is.

MTK–LOMBARD PÁPA

♦ A Hidegkuti-stadionban a 2012–2013-as bajnokságban mindössze a listavezető Győr tudott győzni, valamint a Pécs és a Siófok rabolt még pontot.

♦ Az MTK kizárólag egy hazai meccsén, a Pécs ellenin nem szerzett gólt – öt alkalommal viszont legalább hármat vágott.

♦ A pápai Goran Marics eddig ötször talált be büntetőből a bajnokság során, csupán egyszer hibázott tizenegyest.

♦ Az MTK centere, Tischler Patrik minden szezonbeli bajnoki gólját (hatot) a Hungária körúton szerezte.

♦ A Lombard szerezte a legkevesebb gólt a tizenhatoson kívülről a bajnokságban (egyet, miután Marics egy megpattanó lövését végül a csatárnak ítélték, nem pedig az újpesti Aarab öngóljának). Az MTK ellenben már hat gólt ért el távolról a bajnokság során. És ha már itt tartunk: a pápaiak kifejezetten sebezhetők voltak a szezon során átlövésből, már hat gólt kaptak a büntetőterületen kívülről.

♦ Kontrából az MTK az NB I legeredményesebb csapata, gyors ellencsapásokból eddig hét gólt könyvelhettek el a kék-fehérek.

♦ A Lombard úgy veszítette el a legutóbbi két bajnokiját, hogy gólt sem szerzett.

♦ Az ETO mellett az MTK szerezte a bajnokság során a legtöbb gólt a rendes játékidő hosszabbításában – hármat.

GYŐRI ETO–SIÓFOK

♦ Az ETO az első fordulóban kikapott Debrecenben, ám azóta veretlen a bajnokságban: a sorozat immár tizenhetesre hízott.

♦ Az NB I hazai pályán legerősebb csapata játszik a vendégként leggyengébbel. Győrben a Haladás (1–1) és a Bp. Honvéd (0–0) szerzett eddig pontot a szezonban, és csak a Honvéd úszta meg kapott gól nélkül (a győri mérleg 7–2–0). A Siófok egyedüliként nyeretlen idegenben a bajnokságban, a Balaton-parti csapat 2012. május 19-én, az Üllői úton nyert legutóbb kimozdulva. A siófokiak csak az Eger és az MTK ellen szereztek pontot látogatóként, mérlegük 0–2–7. Fix egyes?

♦ A Siófok bal oldali védekezésén van mit javítani, a Balaton-partiak eddig tízszer kapituláltak, miután a balhátvéd helyén megbontották a hátsó sorukat. Mellesleg középről is a Siófok a legsebezhetőbb.

♦ A siófoki Kurucz Péter kapta az NB I kapusai között a szezonban a legtöbb gólt – holtversenyben a pápai Szűcs Lajossal és az újpesti Balajcza Szabolccsal (28–28).

♦ Szögletek után az ETO a legeredményesebb együttes az NB I-ben, eddig ötször találtak be kornert követően a győriek. Az első számú veszélyforrás a kitűnően fejelő Djordje Kamber.

♦ Amikor a Győr legutóbb őszi bajnokként fogadta a Siófokot (1997–1998-as idény), akkor 2–1-re győzte le az akkor még piros-fekete színekben pompázó Balaton-partiakat.

♦ A Siófok történetének legnagyobb sikere az 1984-es Magyar Kupa megnyerése – nem mellesleg a döntőbeli ellenfél pont az ETO volt. Az akkor még másodosztályú Siófok 2–1-re győzött.

♦ Az MTK mellett az ETO szerezte a bajnokság során a legtöbb gólt a rendes játékidő hosszabbításában – hármat.

DVSC–PMFC

♦ A Debrecen a Pécs ellen szerezte meg története hatodik bajnoki címét – 2012. május 12-én 4–0-ra győzött a Loki az Oláh Gábor utcában. Nagy József öngólja után Selim Bouadla, Bódi Ádám és Kulcsár Tamás talált be a PMFC kapujába, a végeredmény 55 perc alatt kialakult. Az ősszel a DVSC nyolc perc alatt fordított kétgólos hátrányból Pécsett.

♦ A két csapat ötvenedszer találkozik az NB I-ben, a mérleg debreceni szempontból 18–14–17.

♦ A Loki a legutóbbi hét bajnokijából csupán egyet nyert meg.

♦ Ebben a bajnoki szezonban csak a Paks és az MTK úszta meg kapott gól nélkül a debreceni túrát – mindkét csapat nyert is. A Loki szezonbeli hazai mérlege 7–0–2. A Pécs a szezonban vendégként Pakson, Pápán és a Bozsik-stadionban győzött.

♦ Még mindig igaz: a Debrecen színeiben 2012. október 21. óta csak Adamo Coulibaly szerzett gólt bajnoki mérkőzésen. Coulibaly most sem játszik, idézzük a DVSC honlapját: „Adamo Coulibaly hétfőn együtt edzett a csapattal, majd kedden sérültet jelentett. A francia csatár jelenleg is térdfájdalmakra panaszkodik, így nem készül a többiekkel.”

♦ Forma alapján a DVSC csupán a 15. az NB I-ben, egyedül az Eger mérlege rosszabb a legutóbbi hat mérkőzésen.

♦ A mérkőzéseken esett gólok szempontjából mindkét csapat a mezőny hátsó régiójában helyezkedik el: a PMFC meccsein átlagban 2.28, a DVSC találkozóin 2.33 találat esett eddig.

AZ ÁLLÁS
1. Győri ETO18125137–16+2141
2. MTK Budapest1895429–20+932
3. DVSC-Teva1892724–18+629
4. Videoton FC1885525–15+1029
5. Ferencváros1877429–23+628
6. Diósgyőri VTK1876518–19–127
7. MVM Paks1868430–19+1126
8. Budapest Honvéd1874727–29–225
9. Haladás1866624–19+524
10. Kaposvári Rákóczi1865718–22–423
11. Újpest FC1857625–28–322
12. Pécsi MFC1857619–22–322
13. KTE-Phoenix Mecano1856721–26–521
14. Lombard Pápa FC1855816–28–1220
15. Egri FC18251115–31–1611
16. Siófok18231316–38–229
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik