HIRDETÉS
HIRDETÉS
BALLAI ATTILA
BALLAI ATTILA
2018.02.09 23:23 Frissítve: 2018.02.09 23:23

Eltékozolt örökség – Ballai Attila publicisztikája

HIRDETÉS

 

Olykor elábrándozom azon, milyen csodás lenne beszélgetni egyet Hunyadi Jánossal, Bethlen Gáborral, Deák Ferenccel. E néven akár mindkettővel, a „Haza bölcsével" vagy a „Bambával". És az a legrosszabb, hogy az utóbbival találkozhattam is volna, hiszen haláláig, 1998-ig itt élt köztünk, legalábbis mellettünk. Ő volt az, aki egyetlen idényben, közvetlenül a háború után 34 meccsen 66 gólt szerzett, ami örökös Aranycipőt érne, miatta költötték át az öregek a Fradi-indulót úgy, hogy „Süvít a labda, gólt rúg a Bamba". Ezt Gyetvai Lászlótól tudom, akit szerencsémre ismerhettem; 94 éves korában, 2013-ban ment el, és még utolsó éveiben is olyan sziporkákra futotta tőle, mint az Albert-film díszvetítése után hozzám intézett kérdése és rögvest meg is adott válasza: „Na, fiam, tudod, mit nem láttunk ebben a filmben? Fölé lövést. Mert abban az időben még nem volt szokás fölé rúgni a labdát.”

A sors különleges kegye, hogy vele vagy az ugyancsak 94 évig élő Rudas Ferenccel többször találkozhattam, hogy a köztünk lévő emberöltőnyi távolság dacára barátomként tisztelhetem a még „csupán” 90 éves Raduly Józsi bácsit, a Vasas-legendát. Ezek a héroszok nemcsak a magyar labdarúgás, hanem a magyar közélet, a huszadik századi történelem emblematikus alakjai. Ők és elődeik, Schlosser, Orth bomlott, embert próbáló korban éltek: két világháború, úgynevezett Tanácsköztársaság, Trianon, megcsonkított ország, világválság, német, majd szovjet-orosz megszállás, diktatúra, kádári „puhatestű” gulyáskommunizmus kísérte őket a bölcsőtől öregkorukig.

Micsoda roppanthatatlan tartás és rendíthetetlen elme, test kellett ahhoz, hogy ebben a világban csaknem száz éven át létezzenek, hassanak, alkossanak, gyarapítsanak, amitől, ha a haza egésze nem is, egy-egy varázslatos délutánra, estére, meccsre szurkolók tíz- vagy százezreinek lelke fényre derült. Mennyi értéket, tapasztalatot, bölcsességet, üzenetet, útmutatást halmozhattak fel, és mi, érdemtelen utódok mennyit hagytunk ebből veszendőbe menni.

Hiszen nagy többségük után alig maradt valami. Nem is elsősorban tárgyi emlékekre gondolok – bár egy rojtosra rúgott csuka vagy szétfeslett mez is ereklyeszámba menne –, hanem históriákra, helyzetekre, mondatokra. Szellemi és lelki örökségre. Aminek csak a töredékét hagyhatták itt, mert úgy tekintettünk rájuk – ha egyáltalán észleltük a jelenlétüket –, mint egyszer volt, hol nem volt, mondabeli alakokra a magyar őstörténetből.

Ennek persze megvannak a különféle, az adott korban logikusnak tetsző okai. Akiket a profi futball vonzása vagy a civil magyar valóság taszítása külföldre szakított, azokat 1990-ig törölte a hivatalos emlékezet. Semmit sem tehettek ellene. Egyoldalú ragaszkodásuk egyik legmegkapóbb példája Orth Györgyé, aki még innen a harmincon vezette szövetségi kapitányként az 5. helyre Chilét az első, 1930-as világbajnokságon, így nem csoda, hogy háromszor hívták vissza Santiagóba. Anekdota őrzi, hogy az egyik magyar csapat dél-amerikai túráján egy ifjú tehetség láttán megjegyezte, de jó lehetne ő nálunk. Küldöttségünk vezetője meglepetten kérdezte, mégis, mit csinálna a srác Chilében, amire Orth megütközve rávágta: „Dehogyis Chilében, nálunk, az MTK-ban.”

Ennél közvetlenebb élményem, hogy 1991 tavaszán, a Ciprus–Magyarország Eb-selejtezőn meglátogatott minket Larnacában Zsengellér Gyula. (Kortársa, Gyetvai szerint minden idők legragyogóbb magyar labdarúgója.) Ott élt és edzősködött évtizedeken át, a város csapatával, a Pezoporikosszal bajnokságot is nyert, de találkozásunkkor nem érdekelte semmi más, csak az Újpest. Amikor egy „jópofa” kolléga megjegyezte, hogy szerinte ki fog esni, Zsengellérnek remegni kezdett a szája széle, megbicsaklott a hangja. Nyolcvanhárom évesen, 1999-ben hunyt el Cipruson.

Csaknem 83 esztendő jutott a lilák másik bálványának, gólzsákjának, Szusza Ferencnek. Sevilláig kellett mennem, hogy felfogjam, ki is ő valójában. Amint ugyanis egy idős andalúz taxisnak elárultam, hogy magyar vagyok, lassított, kihúzódott a külső sávba, és majd’ kiesett az autójából, olyan gesztusokkal magasztalta a Betis egykori legendás trénerét. Többek között azt mesélte, Szusza rengeteg pénzt nyert azzal, hogy bárkivel fogadott rá, a kezdőkörből úgy íveli be a labdát a kapuba, hogy az a gólvonal és a háló között esik le, és ezt tízből hétszer, nyolcszor megcsinálta. Mindezt egy sevillai taxiban hallottam. Kíváncsi lettem volna, százból hány sofőr ismeri fel az UTE-stadion névadóját Budapesten, pedig 2006-ban bekövetkezett haláláig itt élt.

Maradva a Dózsánál, ugyanabban az évben ment el Bene Ferenc. Belőtt sérójú, ízelt lábú „utódai" talán azt sem tudták, hogy még a világon van, vagy hogy volt egyáltalán. Bezzeg a brazilok! Az 1990-es évek közepén a Pelé vezette dél-amerikai öregfiúkcsapat Üllői úti fellépése előtt egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy a brazil újságírók, fotósok átszellemült arccal, egymáson is átgázolva rohannak a játékoskijáró felé, ahol megjelent egy kopasz buksi. „Senor Bene, senor Bene!”, kiáltozták hitetlenkedve, náluk jobban csak a hazájában már feledésre ítélt érintett hüledezett.

Mint Mészöly Kálmán vagy Balczó András, alig egy hónapja, az Év sportolója-gálán, a Nemzeti Színházban. A szűnni nem akaró vastaps és ünneplés megindította és megdöbbentette mindkettőjüket, mintha fogalmuk sem lett volna róla, hogy őket még ennyien és ennyire szeretik.

Ők legalább még egyszer ott állhattak a rivaldafényben, a szervezőknek és televíziónak köszönhetően az ország nyilvánossága előtt. De azt például máig nem értem, hogyan hagyhattuk – a Nemzeti Sportban az ezredfordulón megjelent remek riport talán az egyetlen kivétel – szinte szó nélkül elmenni 2002-ben Nagymarosi Mihályt. Nekem is súlyos és pótolhatatlan mulasztásom ez. Olvasóink egy része most bizonyára azt kérdezi, miért, ki volt az a Nagymarosi. Válaszul hadd idézzem Fritz Waltert, az 1954-ben világbajnok németek csapatkapitányát: „Budapesten volt egy meccs, amelyet 5:3-ra nyertünk meg a magyarok ellen, pedig már 3:1-re vezettek. Ezen az összecsapáson láttam játékos-pályafutásom alatt a legjobb futballistát. Ellenfelem volt, és én tátott szájjal néztem, hogy mit csinál a labdával. Nagymarosinak hívták, és a mérkőzés után még autogramot is kértem tőle, amelyet a mai napig őrzök.”

Vajon hány honfitársunk dicsekedhet Nagymarosi-autogrammal? Költői kérdés, és akad még néhány. Ki volt az a játékos, akit először a Suttyó becenévvel illettek, és innen kapaszkodott fel a Császárig? Ki volt első öt milánói idényében sorozatban az Internazionale házi gólkirálya, egyben máig az Inter legtöbb gólt szerző légiósa? Ki volt a Barcelona körülrajongott kapusa, akihez az 1928-as spanyol kupadöntő apropóján ódát is írtak? A helyes megfejtés sorrendben Turay József, Nyers István, Plattkó Ferenc. Attól tartok, a sportkedvelők jelentős része számára ismeretlen vagy legfeljebb derengő nevek.

Mert a magyar labdarúgás hajdan kimeríthetetlennek hitt kincsesbányája ma már múzeumként, mementóként sem működik. Négy évtizeden át persze érvényben volt a „múltat végképp eltörölni” jelszó – ki tudná kapásból felsorolni az 1938-as vb-döntős tizenegyet? –, aztán talán az Aranycsapat jelene, majd mítosza nyomott el minden mást, miközben a disszidensek emlékét legszívesebben már kiirtották volna. Puskásét vagy Kocsisét persze nem lehetett – meghamisításukra azért történtek kísérletek –, de a csak hozzájuk mérhető, korábban távozó Kubaláét igen.

Összesen nem idéztünk meg két kezdőcsapatnyi játékost, miközben – Schlossertől Törőcsikig – százat is említhettünk volna. Elherdált hagyatékuk, meg nem őrzött hírük-nevük máig ható összetartó erőt, nimbuszt, zsinórmértéket jelenthetne a magyar labdarúgásnak.

De már késő. Inthetnénk az utánunk jövő generációkat, hogy ne ismételjék meg a mi hibáinkat, ám erre sajnos esélyük sem lesz. Nekik már nem marad mit őrizniük.

HIRDETÉS

A Nemzeti Sport digitális formában - az e-újságért kattintson ide!

HIRDETÉS
2018.05.24 22:04:43

Labdarúgó NB I PÓR KÁROLY

ALAPVONAL. Nebojsa Vignjevics szinte sportot űz abból, hogy teljesen zöldfülű vagy éppen máshol egyszer vagy többször »száműzött« játékosokból farag meghatározó futballistákat, adott esetben kulcsembereket.

2018.05.24 08:48:44

Labdarúgó NB I SOMOGYI ZSOLT

A Diósgyőr menesztett edzője szerint ahogyan a tulajdonos fogalmazott, becsületsértéssel ér fel.

2018.05.23 23:58:10

Labdarúgó NB I nemzetisport.hu

A szerb mester szerint sokan megjátsszák, hogy Újpest-szurkolók. Pintér Attila a játékvezető értékelőinek üzent.

2018.05.23 19:30:38

Labdarúgó NB I nemzetisport.hu

Vignjevics ismét sikerre vezette csapatát, pedig 1–0-ra még a Puskás Akadémia vezetett.

2018.05.23 11:23:27

Labdarúgó NB I P. K.

Nagy harc várható Paintsilért – három belga klub is bejelentkezett, de nem az FTC-vel tárgyalnak...

HIRDETÉS
HIRDETÉS