nemzetisport.hu 2019.08.17 10:04

Elkezdi a Fradi is, és még eggyel közelebb juthat Alberték csúcsához

Az első teljes fordulót bonyolítják le a labdarúgó NB I-ben, hiszen a Ferencváros most nem halaszt, hanem játszik – az újonc Kaposvári Rákóczi ellen kezdi meg szereplését. Két forduló után – a két meccset játszó csapatok közül – már csak a Mol Fehérvár FC és a Mezőkövesd százszázalékos, előbbi a Diósgyőrt, utóbbi a Puskás Akadémiát fogadja. Beharangozzuk a 3. fordulót.

A Ferencváros is bemutatkozik az új bajnoki idényben (Fotó: Dömötör Csaba)

 

DEBRECENI VSC–ZALAEGERSZEGI TE FC

♦ Nyolc év után találkozik egymással a két csapat ismét NB I-es mérkőzésen. Eddig 55 élvonalbeli meccset játszottak egymással, a Loki 29-et, a Zete 14-et nyert meg, a döntetlenek száma 12. A DVSC veretlen maradt a ZTE elleni, legutóbbi négy bajnokiján.

♦ Fogalmazhatunk úgy, hogy a Zalaegerszeg nem nyerni jár Debrecenbe: 1979 óta 28 kísérletből egyszer tudott nyerni a ZTE, 2002. március 30-án egy megdöbbentő, 6–1-es pofont adott a házigazdának. Azóta viszont… A 2002 ősze és 2011 közti tíz mérkőzést kivétel nélkül a Loki nyerte meg, a széria: 2–1, 4–0, 2–0, 2–1, 3–1, 3–2, 2–1, 5–3, 2–1, 5–2, tehát a zalaiak mindig legalább két gólt kaptak.

♦ A ZTE 1986 óta egyetlen mérkőzésen sem tudta megőrizni kapuja érintetlenségét, ha Debrecenben játszott.

♦ A Loki legutóbbi nyolc hazai bajnokijából hetet megnyert, és mindegyiken szerzett gólt. Előző két hazai találkozóját 4–1-es győzelemmel abszolválta Herczeg András csapata. Ha most is négy gólt érne el a házigazda, akkor 2008 óta először lenne ilyen „gólözön” a Nagyerdőben, a DVSC akkor a Vasast (4–1), a REAC-ot (6–2) és a Honvédot (4–2) tömte ki egymás után.

♦ A ZTE legutóbb 2012. április 28-án nyert meg NB I-es mérkőzést, a Lombard Pápát múlta felül 1–0-ra.

FERENCVÁROS–KAPOSVÁRI RÁKÓCZI

♦ A két csapat eddig 24 mérkőzést vívott egymással az élvonalban. A mérleg majdnem kiegyenlített: a találkozók fele döntetlenül végződött, hetet nyert meg a Ferencváros, ötöt a Rákóczi.

♦ A Ferencváros még sosem veszített hazai pályán bajnokit a Kaposvár ellen, 12 találkozón 6 győzelem és 6 döntetlen a mérleg.

♦ A Kaposvár legutóbb 2012. november 18-án tudta legyőzni a Fradit NB I-es mérkőzésen.

♦ A Rákóczi trénere, Waltner Róbert (papíron Disztl László a vezetőedző, mivel ő rendelkezik a megfelelő licenccel) 2013-ban betalált a Ferencvárosnak a 2–2-re végződő bajnokin. A találkozót a Ferencváros pályaválasztása mellett, ám Győrben játszották.

♦ A Ferencváros legutóbbi 12 NB I-es mérkőzéséből csak egyet veszített el, a Honvéd győzte le 3–2-re. A Fradi ugyanakkor nyeretlen legutóbbi három tétmérkőzésén (iksz a Vallettával és a Dinamo Zagrebbel idegenben, majd otthon 0–4 a Dinamo ellen).

♦ Nagy hazai sorozatokat akar folytatni a Ferencváros. Az FTC megnyerte legutóbbi 11 bajnokiját a Groupama Arénában, s hazai veretlensége immár 37 találkozót számlál (bajnoki meccsekről van szó, tehát a Dinamo elleni, BL-selejtezős 0–4 értelemszerűen nem számít bele a statisztikába). NB I-es mérkőzésen legutóbb (2017. április 15-én) a Vasas tudott nyerni az FTC otthonában (1–2). Ez a széria már felülmúlja a 2014–2015-ös, 31 mérkőzéses hazai veretlenségi és az 1995–1997-es, 35 mérkőzésest is. Akkor a 35 mérkőzéses hazai veretlenséget a Siófok szakította meg – most a Rákóczi győzelme legalább akkora meglepetés lenne.

A második világháború óta harmadszor jutottak el a fradisták zsinórban legalább 35 veretlen hazai bajnoki mérkőzésig. Az említett 1995–1997-es periódus előtt volt egy még hosszabb menetelés: a hatvanas évek Fradija 1966. szeptember 18-án meglepő vereséget szenvedett a Győrtől (0:1), majd szeptember 25-én a Pécsi Dózsa 3:0-s legyőzésével óriási sorozatot indított. A fővárosi zöld-fehérek legközelebb 1969. május 15-én kaptak ki pályaválasztóként, az Újpesti Dózsa elleni derbin (0:2) – 40 mérkőzés után! Már nem sok hiányzik…

♦ A Kaposvár 2014. április 19-én nyert meg legutóbb élvonalbeli bajnokit, és 2013. szeptember 21-én idegenbeli mérkőzést az NB I-ben.

♦ A Ferencváros legutóbbi 19 bajnoki mérkőzése mindegyikén szerzett gólt, 2018. november 10-én a Haladás tudta „lenullázni”.

MEZŐKÖVESD–PUSKÁS AKADÉMIA

♦ Nyolcszor találkoztak eddig egymással az élvonalban, a mérleg a Puskás Akadémia javára billen, 3–1–4 a házigazda szemszögéből. A legutóbbi két bajnokit a PAFC nyerte meg.

♦ Mezőkövesden még egyszer sem győzött a Puskás Akadémia, a hazaiak kétszer nyertek két góllal, egy találkozó döntetlenre végződött.

♦ A Mezőkövesd legutóbb 2017-ben rajtolt két győzelemmel az élvonalban, a harmadik siker egyben klubrekordot is jelentene. Amióta a kövesdiek visszajutottak az első osztályba (2016–2017), minden bajnokságban veretlenek maradtak az első két fordulóban.

♦ A Puskás Akadémia megnyerte legutóbbi két idegenbeli bajnokiját és veretlen a legutóbbi négyen. A négyes élvonalbeli idegenbeli veretlenség klubrekord, és eddigi NB I-es története alatt a PAFC még sosem nyert meg egymás után három mérkőzést vendégként, tehát felállíthat még egy klubcsúcsot.

♦ A Mezőkövesd legutóbbi hat bajnoki mérkőzéséből ötöt megnyert. Hazai pályán a matyóföldi csapat legutóbbi három találkozóját kapott gól nélkül nyerte meg.

MOL FEHÉRVÁR FC–DIÓSGYŐRI VTK

♦ Kereken 70 élvonalbeli mérkőzést vívott eddig egymással a két csapat. Az örökmérleg 38–9–23, a Fehérvár jókora fölényben van.

♦ A két csapat két legutóbbi találkozóját – és a legutóbbi négyből hármat – a Diósgyőr nyerte meg.

♦ A párharc előző 14 mérkőzése közül egy sem végződött döntetlenre, a Vidi és a DVTK legutóbb 2014 júniusában ikszelt (1–1).

♦ A Fehérvár négyes veretlenségi sorozatban van az NB I-ben, legutóbb – május 4-én – pont a Diósgyőrtől kapott ki.

♦ Hazai pályán nyolcas a Vidi veretlenségi szériája (7 győzelem, 1 döntetlen). Legutóbbi legyőzője február 9-én (ismerős a minta?) a Diósgyőr volt.

♦ A DVTK székesfehérvári győzelme óta nem nyert idegenbeli találkozót, a rossz sorozat az Újpest elleni 5–0-s és a Ferencváros elleni 7–0-s zakóval indult. A széria hét mérkőzést (2 döntetlen, 5 vereség) számlál.

♦ A 2010-es években most harmadszor kezdett a Vidi két győzelemmel a bajnokságban – 2013 és 2014 után.

ÚJPEST FC–PAKSI FC

♦ A Paks az Újpest egyik mumusa, ezt tükrözi az örökmérleg (7–12–11) is. Tegyük hozzá, hogy a „paksi átok” enyészőben van, hiszen a két csapat legutóbbi tíz bajnokijából a tolnaiak egyet sem nyertek meg – kétszer győzött az Újpest nyolc döntetlen mellett.

♦ Az Újpest pályaválasztóként a Paks elleni, legutóbbi 11 bajnokijából csak egyet nyert meg (1–5–5). 2010 ősze és 2015 tavasza között egymás után ötször kaptak ki otthon a lilák a paksiaktól.

♦ Az Újpest az előző fordulóban a Diósgyőr elleni győzelemmel négymérkőzéses vereség- és hétmérkőzéses nyeretlenségi sorozatot zárt le.

♦ Él még azonban a lilák hazai rossz szériája: az Újpest négyes nyeretlenségi sorozatban van (2 döntetlen, 2 vereség).

♦ Az Újpest az 1. fordulóban három gólt kapott hazai pályán a Puskás Akadémiától, az előző idényben egyetlen csapat sem tudott háromszor betalálni a Szusza Ferenc Stadionban. Igaz, most sem, hiszen az Újpest–PAFC meccset nem a „Szuszában”, hanem az Illovszky Rudolf Stadionban rendezték (s a lilák az ősszel az összes hazai mérkőzésüket a Vasas létesítményében rendezik).

♦ A Paks igen rossz idegenbeli sorozatban van, legutóbbi nyolc bajnokiján nyeretlen vendégként, s ezeken csupán két pontot szerzett. A Paks ebben a periódusban egyszer sem szerzett egynél több gólt, hatszor pedig gólképtelen maradt. A tolnaiak legutóbb február 2-án szereztek vendégként három pontot, az MTK-t verték meg 2–1-re.

♦ A paksiak idegenbeli kínjai már régebb óta tartanak, az atomvárosiak legutóbbi 20 vendégjátékuk közül csak kettőt tudtak megnyerni.

BP. HONVÉD–KISVÁRDA

♦ Az előző idényben a Honvéd kétszer megverte a Kisvárdát (4–0, 3–0), a harmadik találkozón 1–1-es döntetlen született.

♦ Két forduló után a kispestiek pont nélkül állnak és sereghajtók, mondhatni, jól beragadtak a rajtnál. Legutóbb 2013-ban kezdett ilyen rosszul a Honvéd, akkor a Kecskeméti TE-től 3–1-re, a Lombard Pápától 1–0-ra kapott ki.

♦ A Honvéd legutóbbi hat bajnoki mérkőzésének mindegyikén kapott gólt, a hatból ötször kettőt vagy többet.

♦ Hazai pályán a kispesti csapat az előző három bajnokiján veretlen maradt. A Kisvárda elveszítette legutóbbi két idegenbeli bajnokiját.

♦ Elég szélsőségesen szerepel idegenben a Kisvárda, legutóbbi hét mérkőzéséből egyet sem adott döntetlenre: háromszor győzött, négyszer kikapott.

♦ A Ferencvárosból Kispestre visszatérő Davide Lanzafame legutóbb 2018. június 2-án játszott bajnoki mérkőzést a Honvéd színeiben, egy gólt szerzett, csapata 3–1-re legyőzte a Vasast.

NB I, 2019–2020, 3. FORDULÓ
AUGUSZTUS 17., SZOMBATHELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐ
17.00: Debreceni VSC–Zalaegerszegi TE FC
(Tv: M4 Sport)
Debrecen,
Nagyerdei Stadion
Kassai Viktor
19.30: Ferencváros–Kaposvári Rákóczi
(m4sport.hu)
Budapest,
Groupama Aréna
Iványi Zoltán
19.30: Mezőkövesd–Puskás AFC
(m4sport.hu)
Mezőkövesd,
Városi Stadion
Bognár Tamás
19.30: Mol Fehérvár FC–Diósgyőri VTK
(Tv: M4 Sport)
Székesfehérvár,
Mol Aréna Sóstó
Bogár Gergő
19.30: Újpest FC–Paksi FC
(m4sport.hu)
Budapest,
Illovszky Rudolf Stadion
Solymosi Péter
19.30: Bp. Honvéd–Kisvárda
(m4sport.hu)
Budapest,
Új Hidegkuti Nándor Stadion
Pintér Csaba
TABELLA • GÓLLÖVŐLISTA
AZ ÁLLÁS
  1. Mol Fehérvár FC 2 2 6–2 +4 6
  2. Mezőkövesd Zsóry FC 2 2 3–1 +2 6
  3. Debreceni VSC 1 1 4–1 +3 3
  4. Paksi FC 2 1 1 3–2 +1 3
  5. Diósgyőri VTK 2 1 1 3–3   0 3
  6. Puskás Akadémia FC 2 1 1 3–3   0 3
  7. Újpest FC 2 1 1 3–4 –1 3
  8. Kisvárda 2 1 1 2–4 –2 3
  9. Ferencvárosi TC 0 0–0   0 0
10. Zalaegerszegi TE FC 1 1 0–1 –1 0
11. Kaposvári Rákóczi FC 2 2 3–6 –3 0
12. Budapest Honvéd 2 2 2–5 –3 0

Az 1. fordulóból a Ferencváros–Debrecen, a 2. fordulóból a Zalaegerszeg–Ferencváros mérkőzést halasztották el.

2019.09.18 09:43:19

Labdarúgó NB I BABJÁK BENCE

„Az átigazolási időszak utolsó napján változott a koncepció, és idősebb, tapasztaltabb labdarúgók érkeztek.”

2019.09.17 13:45:11

Labdarúgó NB I nemzetisport.hu

Párosítás, időpontok, eredmények – minden információ a kupasorozat 2019–2020-as kiírásáról.

2019.09.16 22:31:47

Labdarúgó NB I KISS LÁSZLÓ

ALAPVONAL. Egykoron minden edző tudta, ez a legjobb tizenegy játékosa, és igyekezett azt a csapatot pályára küldeni. Csak a kényszer tudta rávenni a változtatásra, a sérülés, eltiltás, botrány, különben meg általában a jobb játszott.

2019.09.16 16:16:46

Labdarúgó NB I nemzetisport.hu

A forduló kritikája Újpestről és Paksról, lendült az ököl Kisvárdán, üres volt a kapu, de kimaradt a helyzet Felcsúton.