Elfogadták Sisa lemondását, Szentes irányít

Vágólapra másolva!
2012.11.22. 13:17
null
Sisa Tibor távozik (Fotó: archív)
Igaznak bizonyultak a Nemzeti Sport információi, miszerint a DVTK vezetősége elfogadja Sisa Tibor vezetőedző tegnap felajánlott lemondását. Posztját a szakmai igazgató, Szentes Lázár veszi át – az idény végéig.

A DVTK-nál egy ideje már a levegőben lógott az edzőváltás. Néhány hete a Kaposvártól elszenvedett hazai bajnoki vereség után a vezetők már kérdőre vonták Sisa Tibor vezetőedzőt a vártnál gyengébb szereplés miatt, ám akkor abban maradtak a felek, hogy a játékosokat megbüntetik, de a szakmai stáb munkáját csak a téli szünetben értékelik.

A Diósgyőr azonban továbbra sem remekel, a kecskeméti pontszerzés után otthon csak döntetlent játszott a Péccsel, és ikszelt Pápán is, tegnap pedig a Magyar Kupában 4–0-ra kikapott a Honvéd vendégeként. Sisa Tibor ezt követően ajánlotta fel lemondását.

Megírtuk, hogy a Nemzeti Sport értesülései szerint ezt a vezetőség elfogadja – most ez hivatalossá is vált. A DVTK ugyanis hivatalos közleményben jelezte: már nem Sisa a csapat edzője.

Ami az utódot illeti. Több szakember neve is szóba került utódként. Végül nem a klub utánpótlásképzésért felelős igazgatója, Kovac Zoltán vette át ideiglenesen a csapat irányítását, hanem a szakmai igazgató, Szentes Lázár irányítja a jövőben a csapatot.

Szentes kinevezése ráadásul nemcsak ideiglenes, hanem a szezon végéig szól a diósgyőrieknél.

„A tulajdonosokkal konzultálva a mai napon elfogadtuk Sisa Tibor lemondását, megköszönve az eddigi munkáját” – közölte Dudás Hunor, a DVTK-t működtető Diósgyőr FC Kft. ügyvezető igazgatója a dvtk.eu-n.

„Érzékelve a problémákat az ősz folyamán – hiszen nem vitás, hogy a csapat két és fél éve nem látott gödörben van – abban maradtunk Sisa Tiborral, hogy az őszi szezon végén értékeljük a látottakat, és decemberig nem változtatunk a vezetőedzői poszton. A hírekkel ellentétben Sisa Úr korábban nem jelezte felénk lemondással kapcsolatos szándékát. Úgy gondolom, minden tőlünk telhetőt megtettünk annak érdekében, hogy a csapat elinduljon fölfelé. Sajnos nem sikerült."

„A vezetőedző tegnap esti lemondásával új helyzet állt elő – folytatta a klubvezető. – A tulajdonosokkal egyeztetve elemeztük a helyzetünket, és úgy döntöttünk, – mivel kimerítettük a költségvetésünk forrásait, újabb forrásokat pedig nem tudunk bevonni – a bajnokság végéig Szentes Lázár szakmai igazgató ül le a padra."

„Végül, de nem utolsósorban szeretném elmondani, hogy a szurkolóink várakozásaival egyetemben, mind a tulajdonosok, mind a menedzsment, mind a szakmai stáb, többet reméltünk a szezon kezdetén. Sajnos el kell fogadnunk, hogy minden klub életében vannak hullámvölgyek, amelyből ki kell tudnunk jönni, és ismerve a klubban rejlő erőt, biztos vagyok benne, hogy ez sikerülni is fog. A játékosokon a sor, ami a hátralévő 15 mérkőzést illeti, hogy bebizonyítsák, a jövőben is érdemesek arra, hogy a DVTK címeres mezét viselve nagyobb feladatokat is képesek megoldani" – zárta Dudás Hunor.

EDZŐVÁLTÁSOK AZ NB I 2012–2013-AS SZEZONJÁBAN
MVM Paks: Kis Károly helyett ideiglenes megbízással Máté Csaba, majd Tomiszlav Szivics
Ferencváros: Détári Lajos helyett Ricardo Moniz
Lombard FC: Bene Ferenc helyett Zsivóczky Gyula
KTE-Phoenix Mecano: Török László helyett ideiglenes megbízással Szabó István, majd Horváth Ferenc
DVTK: Sisa Tibor helyett Szentes Lázár

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik