Edzőt váltott a Vasas, távozik Dellacasa

Vágólapra másolva!
2010.10.06. 17:30
null
Dellacasa kevesebb mint egy év után távozik a Vasastól (Fotó: Török Attila)
A Vasas Futball Kft. vezetősége, valamint Giovanni Dellacasa vezetőedző a mai napon közös megegyezéssel a szerződés megszüntetése mellett döntöttek – tudatta az angyalföldi klub hivatalos közleményében.

A Vasas Futball Kft. csütörtökön 12 órakor sajtótájékoztatót tart a Folyondár Vasas Sport és Táncközpontban, ahol Markovits László ügyvezető elnök és Vancsa Miklós ügyvezető bemutatja az új szakmai stábot.

Az este 18 órakor, a Fáy utcai Labdarúgó VIP-termében tartott szurkolói ankéton részt vesz már az új szakmai stáb, valamint ott lesznek a Vasas vezetői is.

Dellacasa 2009 végén került az angyalföldi csapat élére, Mészöly Gézát váltotta. A Vasast a 10. helyen vette át, a Nyíregyháza elleni vesztes (2–3) mérkőzéssel debütált. A piros-kékek a 13. helyen zárták a bajnokságot, majd a 2010–2011-es idényben jó kezdés után nagyon visszaestek, 9 forduló után a 13.-ok, legutóbbi négy meccsüket elvesztették.

Ez a negyedik edzőváltás az idényben: a Haladásnál az U21-es válogatotthoz távozó Róth Antalt Csertői Aurélt váltotta, a KTE-Erecónál Urbányi Istvánt, Szolnokon Vágó Attilát menesztették – utóbbi két csapat egyelőre keresi új trénerét.

kerdes=Helyes döntést hozott a Vasas vezetősége az edzőváltással?|opcio1=Igen|opcio2=Nem|
cikkertekelo_szavazas

Szavazz!

Helyes döntést hozott a Vasas vezetősége az edzőváltással?
mceBlockPasteEnd

 

EDZŐVÁLTÁSOK AZ ÉLVONALBAN, 2010–2011

július 23. (egy héttel a bajnoki rajt előtt), Szombathelyi Haladás, Róth Antal helyett Csertői Aurél

szeptember 27., Kecskeméti TE-ERECO: Urbányi István helyett Losonczi László és Szabó István (ideiglenesen)
október 4., Szolnoki MÁV FC: Vágó Attila helyett ?
október 6., Vasas: Giovanni Dellacasa helyett ?

AZ NB I ÁLLÁSA
xml_url=http://tudositas.nso.hu/tablebox.php?t=lab,nbi,2010/09,,f&xml|
nso_dms_cikkbe
placeholdernso_dms_cikkbe Ez a blokk a cikkszerkesztőben nem tud megjelenni, de a front-enden látszani fog ebben a pozícióban
mceBlockPasteEnd

Az NB I csapatainak formája
Az NB I csapatainak formája

Legfrissebb hírek

Moldovában futballoztak kollégáink

Minden más foci
3 órája

Labdarúgás: csaknem 1400 fiatalperc az NB I 30. fordulójában

Utánpótlássport
14 órája

Futballindiánok – Csillag Péter publicisztikája

Minden más foci
2025.05.02. 23:07

Marco Rossi elmondta, kinek szurkol a Puskás-Suzuki-kupán

Minden más foci
2025.05.02. 12:19

Labdarúgás: az ifi BL-ben sem tartoznak az elithez a magyar csapatok

Utánpótlássport
2025.04.30. 09:15

Football Forum Hungary: „Már csak a válogatott futballban győzheti le Dávid Góliátot”

Labdarúgó NB I
2025.04.29. 16:04

Football Forum Hungary: A számok azt mutatják, változtatni kell a magyar utánpótláson – Csepregi György

Labdarúgó NB I
2025.04.29. 13:17

Football Forum Hungary: Játékosmegfigyelők nélkül ma már nem működhet egy klub – Balogh Tamás

Labdarúgó NB I
2025.04.29. 11:54
Ezek is érdekelhetik