DVTK: Ugrai Roland három évre kötelezte el magát – hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.06.30. 17:19
A Haladástól érkező Ugrai Roland aláírta három évre szóló szóló szerződését Diósgyőrben – számolt be róla a klub hivatalos honlapja.

A 23 esztendős labdarúgó Békéscsabán született, a szombathelyi Illés Akadémián nevelkedett, majd a Haladásban lett NB I-es labdarúgó. Két és fél évvel ezelőtt a Ferencvároshoz igazolt, de tavaly nyáron visszatért nevelőegyesületéhez – írja a dvtk.eu.dvtk.eu.

„Fiatal, gólerős támadót igazoltunk, aki több poszton is segítségére lehet a csapatunknak – mondta el Benczés Miklós, a DVTK sportigazgatója. – Ő az egyik legjobban cselező magyar játékos. Nagyon jó fizikai adottságokkal rendelkezik, a válogatottnál is kitűnt a teszteredményeivel. A leigazolását a klubvezetés maximálisan támogatta, hiszen nagyon tehetséges játékosról van szó. Nagyon fontos volt szerepe volt a megszerzésében a tulajdonosunknak, hiszen az átigazolásához komoly anyagi áldozatot hozott a klub. Ezt külön is szeretném megköszönni."

„Nagyon örültem a DVTK megkeresésnek, már decemberben megtörtént a kapcsolatfelvétel, sajnos akkor nem jött össze a transzfer – mondta Ugrai Roland. – Hosszú idő telt el azóta, de most végre sikerült pontot tenni a végére. A DVTK nagyon jó benyomást tett rám, játszós csapat, ami nekem kifejezetten tetszik. A Diósgyőr nem tűzhet ki maga elé kis célokat, konkrét helyezést nem szeretnék mondani, de minél előrébb szeretnénk végezni a tabellán. Egy-két további erősítéssel nagy céljaink lehetnek."

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A DVTK-NÁL
Érkezők: Lázár Pál (DVSC, szabadon igazolhatóként), Ugrai Roland (Haladás), Diego Vela (spanyol, Racing Ferrol – Spanyolország)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:

Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek: Szabó II Balázs
Kiszemeltek: Futács Márkó (Mersin Idman Yurdu – Törökország), Makrai Gábor (Puskás Akadémia, legutóbb kölcsönben Csákvár), Spandler Csaba (Puskás Akadémia, legutóbb kölcsönben Csákvár)
Távozók: Barczi Dávid (Videoton, szabadon igazolhatóként), Grumics Miroszlav (szerb-magyar, lejár a szerződése, érdeklődnek iránta: Gyirmót), Manjrekar James (kanadai, Vasas), Koman Vladimir (szabadon igazolható, érdeklődnek iránta: FK Orenburg – Oroszország), Kovács Gábor (Paks, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Novothny Soma (SSC Napoli – Olaszország)
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk: Egerszegi Tamás (lejár a szerződése), Elek Ákos, Georges Henri Griffiths (elefántcsontparti)

embed_kod=

#DVTK #UgraiRoland #BenczésMiklós #newplayer #welcome

DVTK (@dvtkinstagram) által közzétett fénykép, 2016. Jún 30., 08:02 PDT

|
nso_uj_cikk_embed
Embed kód:

#DVTK #UgraiRoland #BenczésMiklós #newplayer #welcome

DVTK (@dvtkinstagram) által közzétett fénykép, 2016. Jún 30., 08:02 PDT

mceBlockPasteEnd

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik