DVTK: szerződést bontottak a gyanúba keveredő csapatkapitánnyal

Vágólapra másolva!
2012.03.02. 17:35
null
Lippai Ákos ősszel még vezére volt a diósgyőri csapatnak (Fotó: Szabó Miklós)
Címkék
A labdarúgó NB I ötödik helyén álló Diósgyőri VTK szerződést bontott korábbi csapatkapitányával, Lippai Ákossal – adta hírül péntek délután a klub hivatalos honlapja.

 

„Lippai Ákos a DVTK csapatkapitánya volt, akit bilincsben vittek el a Központi Nyomozó Főügyészség munkatársai – idézi a dvtk.eu Dudás Hunort, a DVTK-t működtető Diósgyőr FC Kft. ügyvezető igazgatóját. – Egy csapatkapitánynak minden tekintetben példát kell mutatni, akire felnézhetnek a klubunknál futballozó fiatal gyerekek is. Azzal, hogy előállították, majd házi őrizetbe helyezték, helyrehozhatatlan károkat okozott. Jogkör híján azt nem tudjuk megítélni, hogy valóban bűnös-e, de bízunk a nyomozó hatóság munkájában és az igazságszolgáltatásban."

Dudás Hunor hozzátette: számukra rendkívül fontos, hogy a gyanú árnyéka se vetüljön a DVTK-ra, mert a Diósgyőr FC Kft. a törvényesség, a transzparens működés mellett tör lándzsát, létkérdés, hogy a nevét tisztán tartsák.

„Mindemellett az MLSZ március elsején életbe lépett szabálymódosítása értelmében Lippai Ákos biztosan nem látogathatja a DVTK edzéseit, nem léphet pályára a jogerős bírósági döntésig, amire akár évek múlva kerülhet sor. Ezért a játékossal a mai napon szerződést bontottunk. Az ügyet magunk részéről lezártnak tekintjük, azzal nem kívánunk a továbbiakban foglalkozni" – nyilatkozta a klubvezető.

Legfrissebb hírek

Izgalmas párharcok várnak ránk az atlétikai országos bajnokságon

Atlétika
20 perce

Messi addig játszhat Miamiban, ameddig akar

Minden más foci
34 perce

Ugyanaz a játékvezető vezet a Győrnek és a Paksnak is a Konferencialigában

Európa-konferencialiga
49 perce

Újra exkluzív after party zárja a Magyar Nagydíjat

F1
1 órája

Őrizetbe vették a 100 méter világbajnokát

Atlétika
1 órája

Már a visszavonulást fontolgatja a Comóban is mellőzött Dele Alli

Olasz labdarúgás
1 órája

Fekete Gergő nem tartja magát klasszisnak, a 2028-as olimpiáig szeretne beérni

Vízilabda
1 órája

Novak Djokovics francia másodosztályban szereplő futballklub részvényese lett

Francia labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik