DVTK: nem titkolóznak - Árki elmondta, kiket akarnak

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.02.03. 09:29
A DVTK labdarúgócsapatának sportigazgatója, Árki Gábor a Nemzeti Sportnak nyilatkozott a klubnál történt téli változásokról, és nyíltan beszélt azokról a kiszemeltekről, akikről korábban beszámoltunk.

„Azért, mert két játékos elment tőlünk, nem tettünk le a dobogóról, sőt az a cél, hogy megtartsuk pozíciónkat – mondta Árki Gábor, a diósgyőriek sportigazgatója. – És azért nem árt valamit tisztázni. Mindkét labdarúgó menni akart, Elek Ákosnak és Kádár Tamásnak is eltökélt célja volt, hogy külföldön folytassa karrierjét, tulajdonképpen nem volt más lehetőségünk, mint a számunkra lehető legkedvezőbb átigazolási díj ellenében elengedni őket.”

A DVTK Elek helyére már szerződtette a szerb Milos Krszticset, és ahogy már beszámoltunk róla, szóba került a korábbi debreceni Luis Ramos neve is. A hondurasi játékos valószínűleg nem szerződik Diósgyőrbe, viszont a védelembe kiszemelt játékosokról még nem mondtak le a klubnál.

„Az általam javasolt Kovács Gábor és a Slovan Bratislavában játszó Hudák Dávid mellett a pécsi Balogh Béla szerződtetése továbbra is napirenden van, a középpályás Luis Ramost viszont valószínűleg nem látjuk a tavasszal piros-fehérben” – fogalmazott Árki.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A DIÓSGYŐRI VTK-NÁL
Érkezők: Milos Krsztics (szerb, Nea Szalamisz – Ciprus, szabadon igazolható)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:

Az utánpótlásból felkerültek:
Kiszemeltek: Balogh Béla (PMFC), Hudák Dávid (Slovan Bratislava – Szlovákia), Kovács Gábor (Paks), Luis Ramos (hondurasi, AZAL – Azerbajdzsán)
Távozók: Debreceni András (Vasas), Elek Ákos (Csangcsun Jataj – Kína), Kádár Tamás (Lech Poznan – Lengyelország), Nenad Rajics (szerb, szabadon igazolható)
Kölcsönbe távozók: Csirszki Martin (Szolnok), Szabó Balázs (Soproni VSE)
Kölcsönből visszatértek klubjukhoz:
Távozhatnak: Barczi Dávid, Bori Gábor

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik