MTI 2019.06.20 13:00 Frissítve: 2019.06.20 13:27

DVTK: kezdődik a felkészülés, a cél a középmezőny eleje

A DVTK NB-I-es labdarúgócsapata ezen a héten megkezdi a felkészülést, harmincegy játékossal – mondta Tajti József, a klub sportigazgatója.

 

A legutóbb tizedik helyezett miskolci egyesület csütörtöki sajtótájékoztatóján Tajti József közölte, hogy a 2019–2020-as bajnokságban már a középmezőnyben szeretnének végezni, annak is az élén.

Elmondta: céljuk a keret egyben tartása mellett új játékosok igazolása, elsősorban a régióból.

Fernando Fernández vezetőedző azt nevezte meg a legfontosabb célnak, hogy az első mérkőzést megnyerjék, majd hozzátette, a tizenkét csapatos bajnokságban nagyon közel vannak egymáshoz a csapatok.

Szólt arról is, hogy a következő szezonban a csapattól kiegyensúlyozottabb szereplést vár el.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A DIÓSGYŐRI VTK-NÁL
Érkezők: Haris Tabakovic
(svájci-bosnyák, DVSC, szabadon igazolhatóként), Zsolnai Richárd (Vác FC, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők: –
Kölcsönből visszatérők: Óvári Zsolt (Balmazújváros), Ternován Patrik (Balmazújváros)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: Korbély Kristóf
Kiszemeltek: Braniszlav Danilovics (szerb, Puskás Akadémia FC) Danilo (brazil, szabadon igazolható, legutóbb Bp. Honvéd), Sassá (brazil, Kisvárda), Vági András (szabadon igazolható, legutóbb Paks)
Távozók: Forgács Dávid (lejár a szerződése), Tomislav Mazalovic (horvát, szabadon igazolható), Ivan Rados (magyar-horvát, Vasas – szabadon igazolhatóként), Szabó Balázs (lejár a szerződése)
Kölcsönbe távozók: –
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Prosser Dániel (?, Puskás Akadémia FC), Szabó Bence (?, Fehérvár)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

A DIÓSGYŐRI VTK FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
A felkészülés kezdete: június 20.
Felkészülési mérkőzések:
Június 29.: Debreceni VSC–DVTK
Július 3.: DVTK–Békéscsaba (NB II)
Július 6.: DVTKZP Sport Podbrezová (Zólyombrézó, szlovák II.)
Július 10.: DVTK–FK Poprad (Poprád, szlovák II.)
Július 13.: Kisvárda–DVTK
Július 17.: MTK Budapest (NB II)–DVTK
Július 19.: DVTK–Újpest FC
Július 27.: az ellenfél még nem ismert

2020.05.27 22:21:47

Labdarúgó NB I L. P. I.

A Nemzeti Sport csütörtöki számából ajánljuk.

2020.05.27 18:07:22

Labdarúgó NB I THURY GÁBOR

NS-VÉLEMÉNY. Semmit sem ér, ha nem nyered meg.

2020.05.27 19:32:44

Labdarúgó NB I BABJÁK BENCE (összefoglaló), BACSKAI JÁNOS (percről percre)

Újabb hétmérföldes lépést tett a Fradi a bajnoki cím felé; egyre nagyobb bajban az odahaza kikapó Újpest.

2020.05.26 14:32:29

Labdarúgó NB I P. K.

Az Újpest több mint egy év után nyerhetne újra tétmérkőzést a Szusza Ferenc Stadionban.

2020.05.27 09:51:53

Labdarúgó NB I BORBOLA BENCE

„A Ferencváros vezetői éppen ilyen támadót kerestek, nekem pedig tényleg ez a specialitásom.”