DVTK: Jennerre még várni kell, de tárgyalnak vele

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.10.21. 17:41
null
Jenner Fradi-játékosként már ünnepelhetett Diósgyőrben, a jövőben a DVTK színeiben is lehet erre alkalma, ha sikerül megegyeznie vele (Fotó: Mirkó István, archív)
Diósgyőri szurkolói forrásokban jelent meg a hír, hogy a nyáron a Ferencvárostól távozó holland szélső, Julian Jenner a DVTK-hoz szerződhet. A Nemzeti Sport érdeklődésére a klubnál sem tagadták, hogy kapcsolatban állnak a játékossal, de megegyezés még nem született.

 

„Információink szerint közel a megállapodás Jennerrel. Ő lehet a DVTK következő igazolása" – írta Facebook-oldalán a DVTK szurkolói oldala, az amigeleken.hu.

A Nemzeti Sport Online információi szerint a szélső Budapesten tartózkodik, már tárgyalt a diósgyőri vezetőkkel, a klubnál már ismerik a játékos igényeit, de még nem született meg a döntés a szerződtetéséről.

A klubnál is érdeklődtünk. Annyit tudtunk meg, hogy valóban szóba került a 30 éves szélső szerződtetése, Tomiszlav Szivics vezetőedző elmondta, szívesen látná csapatában a holland játékost, de nem ő mondja ki a végső szót. A klub vezetősége szerint pedig egyelőre nincs konkrét fejlemény, napokba is beletelhet, mire eldől, sikerül-e megállapodni az előző szezonban még a Ferencvárost erősítő játékossal.

Jennernek a nyáron lejárt a szerződése a Fradinál, és mivel nem hosszabbítottak vele, hazatért Hollandiába, ahol edzőként kezdett dolgozni a Vitesse utánpótlásában. Két hete azonban – amint azt jeleztük – már bejelentette, hogy hamarosan újra visszatérhet a pályára egy magyar menedzser segítségével. Ezek után nem lenne meglepetés, ha ismét az NB I-ben láthatnánk őt.

Jenner 2012 őszén szerződött az NB I-be a Ferencvároshoz, amelyben 45 élvonalbeli bajnokin kilenc gólt szerzett, ebből kettőt éppen a Diósgyőr ellen.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A DIÓSGYŐRI VTK-NÁL
Érkezők: Antal Botond (Kaposvár), Bognár István (Mezőkövesd-Zsóry), Bori Gábor (MVM-Paks), Georges Griffiths (elefántcsontparti, SV Ried – Ausztria, legutóbb Lombard Pápa), Kim Ho Jung (dél-koreai, FK Mornar – Montenegró), Németh Milán (Pápa), Drazsen Okuka (szerb, Kaposvár), Szalai Vilmos (Mezőkövesd-Zsóry), Takács Tamás (szerbiai, Szigetszentmiklós)
Távozott/távozhat: Mohamadou Abdouraman (kameruni, Nyíregyháza Spartacus), Augusto Batioja (ecuadori, Radnicski Nis – Szerbia), Futács Márkó (Leicester City, Anglia – kölcsönből vissza, onnan Mersin Idmanyurdu – Törökország), Gelei Vince (Csákvár), Gohér Gergő (Puskás Akadémia), Hornyák Marcell (Rakamaz), Zoran Kosztics (szerb, Nyíregyháza), Menyhért Ádám (Mezőkövesd), Nikházi Márk (Dunaújváros – kölcsönbe), Nenad Rajics (szerb, ?), Vadász Viktor (Újpest), Vági András (MVM-Paks)
Kiszemeltek: Julian Jenner (szabadon igazolható, legutóbb Ferencváros)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik