DVTK: Henk ten Cate az egyik jelölt a kispadra - sajtóhír

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.05.02. 21:23
null
Henk ten Cate az 1999–2000-es idényben Magyar Kupát nyert és bajnoki 2. lett az MTK-val (Fotó: Action Images)
A boon.hu regionális portál értesülései szerint Henk ten Cate az egyik jelölt a labdarúgó NB I-ben szereplő Diósgyőr vezetőedzői pozíciójára.

 

Nem kis nevet dobott be a DVTK lehetséges vezetőedzőjeként a boon.hu. A regionális portál szerint a korábban Magyarországon az MTK-t irányító, később például a Barcelonánál is megforduló Henk ten Cate az egyik jelölt a diósgyőri kispadra.

Az 58 éves holland szakember nem ismeretlen a magyarországi futballszurkolók előtt, hiszen 1999 júliusa és 2000 júniusa között az MTK Hungária vezetőedzője volt. Ten Cate a fővárosi kék-fehérekkel megnyerte a Magyar Kupát, míg a bajnokságban a második helyen zárt.

Ezután a NAC Breda vezetőedzője volt (2000–2003), majd a Barcelona (2003–2006) és a Chelsea (2007–2008) másodedzőjeként ténykedett.

Az Ajaxnál (2006–2007) és a Panathinaikosznál (2008–2009) ismét vezetőedző volt, míg az utóbbi években munkálkodott Dubaiban, Katarban és Kínában is, 2013. április 4-e óta pedig a Sparta Rotterdam menedzsere.

A szezon végén azonban lejár a kontraktusa, így elvileg akár Magyarországra is érkezhet a DVTK-hoz. Ami biztos, az anyagi feltételeket nem lesz egyszerű ehhez biztosítania a klubnak.

Mint ismert, Szentes Lázár szakmai igazgató lemondása után az addigi utánpótlás-képzési igazgató, Kovac Zoltán foglalta el a DVTK vezetőedzői székét. A bajnokságból hátralévő mérkőzéseken a pro licenccel rendelkező szakember megbízott vezetőedzőként irányítja az első csapat munkáját.

SZAVAZÁS

Ön szerint elképzelhető, hogy Henk Ten Cate a DVTK vezetőedzője lesz?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik