MTI 2016.07.01 12:38 Frissítve: 2016.07.01 14:34

DVTK: Ha kell, forradalmat csinálok az öltözőben – Horváth F.

Hosszú távra tervez Horváth Ferenc, a Diósgyőri VTK labdarúgócsapatának új vezetőedzője.

 

A tréner pénteki sajtótájékoztatóján azt mondta: a Videoton után eldöntötte, csak olyan együttesnél vállal munkát, amelynek hosszú távú tervei vannak és rá is hosszú távon számítanak, azaz nem „tűzoltásra" alkalmazzák. Felidézte, hogy korábban már kétszer tárgyalt a Diósgyőrrel.

A csapatépítéssel kapcsolatban kijelentette, a felnőtt keretben nagyon értékes labdarúgók vannak, de lépcsőzetesen szeretné elérni az eredményeket a DVTK-val, mert nem kell kapkodnia. Arról is beszélt, hogy „nem szerethető csapatot" akar csinálni, hanem egy olyan kellemetlen gárda kialakítása a célja, amelyet nem szívesen várnak idegenben és hozzájuk sem szívesen jönnek.

„Azt szeretném, hogy akik kijárnak ebbe a stadionba és életük a labdarúgás, úgy menjenek haza a mérkőzés eredményétől függetlenül, hogy azt gondolják, a játékosok mindent megtettek a győzelemért. Ha kell, forradalmat csinálok az öltözőben" – hangsúlyozta Horváth Ferenc, aki egyúttal közölte, csak olyan futballistákra számít, akik kiteszik a szívüket, mert a DVTK közönsége előtt csak így lehet játszani.

A szakember kitért arra is, elsőként a védekezést kell stabilizálni, de hozzáfűzte, „biztos nem kell a nulláról kezdeni a munkát, mert elődje, Egervári Sándor nagyon jó edző."

Benczés Miklós, a DVTK sportigazgatója szerint váratlan esemény történt azzal, hogy az edzőtábor közepén mondott le Egervári Sándor. Úgy fogalmazott, gyorsan megtalálták a „profilba illő" szakembert Horváth Ferenc személyében, mert a játék- és a klubfilozófiája is hasonló, mint a csapaté.

„Jól kezeli a fiatal játékosokat, a sztársportolókat is, emellett Sütő Szilárd, a DVTK utánpótlás szakmai igazgatója korábban egy stábban dolgozott Horváth Ferenccel, tehát van egy erős bizalmi viszony is" – mondta a sportvezető.

Horváth Ferenc tizenegy év után tért vissza a DVTK-hoz, amelynek színeiben játékosként 2005-ben 13 élvonalbeli mérkőzésen nyolc gólt szerzett. A 43 éves tréner legutóbb a Videoton csapatát irányította, de korábban volt már a Gyõri ETO FC, a Paksi FC és a Kecskeméti TE vezetőedzője is az NB I-ben.

2020.06.03 13:45:27

Labdarúgó NB I ZOMBORI ANDRÁS (összefoglaló), HATÁR DÁVID (percről percre)

A Mezőkövesd egyszer egyenlített, másodszor már nem volt válasza • El-selejtezőben indulhatnak a kispestiek.

2020.06.02 21:12:49

Labdarúgó NB I DEÁK ZSIGMOND

NS-VÉLEMÉNY. Oda lehet érni itthonról a csúcsra magyar futballedzőként.

2020.06.02 15:42:53

Labdarúgó NB I nemzetisport.hu

A góllövőlista vezetője 9-es osztályzatot kapott. Az NS szerint Iványi Zoltán tévedett Diósgyőrben.

2020.06.01 21:21:35

Labdarúgó NB I VOLESZÁK GÁBOR

NS-VÉLEMÉNY. Többször is egy fatörzs mögött megbújva toporgott…