DVTK: fiatal kolumbiai támadót szerződtettek Bolíviából

I. SZ.I. SZ.
Vágólapra másolva!
2020.01.06. 17:15
null
José Ricardo Cortés Bolíviából érkezett (Fotó: dvtk.eu)
A DVTK bejelentette, hogy szerződtette a 25 éves José Ricardo Cortést. A támadó legutóbb a bolíviai első osztályban szereplő Club Destroyer'snél játszott.

 

A korábban Mexikóban, Finnországban és Litvániában is próbajátékon járó, a számítását végül Bolíviában megtaláló Cortés december 28-án még bajnokit játszott.

„Elsősorban támadó szellemű játékosnak tartom magam, aki imád cselezni, a szélről beadni, gólpasszokkal szolgálni ki a társakat, és persze gólt lőni, ha úgy adódik a helyzet. Ugyanakkor a csapat érdekében a védekezésből is kiveszem a részem. Magyarországon elsősorban szeretném beverekedni magam a csapatba, minél többet játszani, és meghatározó játékossá válni. Hosszú távon pedig az minden vágyam, hogy a csapattal valamilyen címet nyerjek, és megmutassam magam az európai kupaporondon” – idézi a klub közleménye Cortést.

„Riki jobblábas, erős felépítésű szélső támadó, aki támadásban és védekezésben is keresi a párharcokat, ahol a fizikai erejét és a sebességét egyaránt tudja kamatoztatni – mutatta be Benczés Miklós sportigazgató. – A fejjátéka is kiemelkedő, jól érkezik a kapu elé. Végigjátszotta a decembert, jó formában érkezik Diósgyőrbe. A szakmai stáb kívánságlistájának élén egy gólerős támadó szerepelt. Azért esett rá a választás, mert a mentális, technikai, taktikai és anyagi szempontok alapján szóba jöhető labdarúgók közül ő volt a legelső jelölt. A szélső kiválasztása során a menedzserek ajánlása mellett több mérkőzés teljes felvételét is megtekintettük, ahol láttuk, hogyan támad, hogyan védekezik, hogyan helyezkedik. És mivel személyesen nem állt módunkban megnézni, az egykori diósgyőri labdarúgó, Vicente Arze véleményét is kikértük, aki jól ismeri a bolíviai bajnokságot.”

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A DIÓSGYŐRI VTK-NÁL
Érkezők: José Ricardo Cortés (kolumbiai, Club Destroyer’s – Bolívia), Hysen Memolla (albán, KPV – Finnország)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek: Molnár Gábor (Mezőkövesd)
Távozók: Martin Juhar (szlovák), Yannick Ndzoumou (kameruni), Ismaila Ousman (kameruni)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Bacsa Patrik, Szabó Bence, Tóth Barnabás, Zsolnai Richárd

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik