DVTK: az új igazolás ügynöke pénzéhsége miatt Bahreinben is játszott

Vágólapra másolva!
2011.07.11. 11:05
L'imam Seydi, a labdarúgó NB I-be feljutó Diósgyőr nyári igazolása kalandos pályafutásáról mesélt a klub hivatalos honlapjának, valamint elmondta, gólokkal szeretné minél jobb helyezéshez segíteni a DVTK-t.

„Édesapám szenegáli, édesanyám karibi, én magam a Közép-Amerikában található, de Franciaországhoz tartozó Martinique szigetén születtem. Focizni már Franciaországban kezdtem el, majd a 2006–2007-es idényben másfél – nagyon hasznos – évet az AC Milan akadémiáján töltöttem el. Ezt követően Bahreinbe kerültem, mert a menedzserem fontosabbnak tartotta a pénzt, mint a karrieremet. Onnan Európába visszatérve előbb egy spanyol harmadosztályú csapatban játszottam, amelynél tökéletesen nem tanultam meg spanyolul, de annyira igen, hogy hasznosítani tudjam a Luquéval és Gallardóval való kommunikációban. Játszottam a tunéziai első osztályban, de gazdasági nehézségek miatt távoznom kellett, és hogy edzésben maradjak, végül az FK Bodva ajánlatát fogadtam el” – mondta Seydi a dvtk.eu-nak.dvtk.eu-nak.

„Többször jártam itt vásárolni korábban, de azt azért nem állítom, hogy jól ismerném Miskolcot. Ugyanez igaz a magyar focira is. Edzőmérkőzésen a tavaszi szezon előtt rendszeresen játszottunk magyar csapatokkal, például a Nyíregyházával kétszer is döntetlenre végeztünk, az első mérkőzésből annyira emlékszem, hogy gólt rúgtam nekik” – jelentette ki a futballista.

Seydi hozzátette, erős és robbanékony csatárnak tartja magát, és bízik benne, hogy góljaival jó helyezéshez segítheti a DVTK-t.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik