DVTK: Az Európa-ligához további játékosokra van szükség - Igor Gal

2011.12.20. 13:36
Címkék
Igor Gal, a labdarúgó NB I-ben szereplő Diósgyőr horvát védője szerepelt – Gohér Gergővel holtversenyben – a legtöbb tétmérkőzésen az ősszel a DVTK keretéből. A klub hivatalos honlapján a játékossal interjú jelent meg, amelyben beszámol róla, hogy a diósgyőriek célja a nemzetközi kupaszereplést érő helyezés kiharcolása, ehhez azonban új játékosok igazolására van szükség.

„Kijelenthetem, hogy sikeres őszt zártunk. Az ötödik helyen állunk, négy pont a hátrányunk a dobogós Videoton mögött, ami mindenképpen siker – idézi Igor Galt a dvtk.eu. – A legutolsó bajnoki miatt van némi hiányérzetem, azt meg kellett volna nyernünk, de ennek ellenére azt hiszem, nemcsak én, hanem a szurkolók is elégedettek lehetnek a teljesítményünkkel. Egy évvel ezelőtt az NB II-ben a harmadik helyen zártuk az őszt, majd megnyertük a bajnokságot, és most is bízom benne, hogy az idény második részében még előrébb tudunk lépni. Természetesen előre nem tudhatom, de hiszek benne, hogy akár egy Európa-ligás helyezés is elérhető számunkra." dvtk.eu. – A legutolsó bajnoki miatt van némi hiányérzetem, azt meg kellett volna nyernünk, de ennek ellenére azt hiszem, nemcsak én, hanem a szurkolók is elégedettek lehetnek a teljesítményünkkel. Egy évvel ezelőtt az NB II-ben a harmadik helyen zártuk az őszt, majd megnyertük a bajnokságot, és most is bízom benne, hogy az idény második részében még előrébb tudunk lépni. Természetesen előre nem tudhatom, de hiszek benne, hogy akár egy Európa-ligás helyezés is elérhető számunkra."

„A jó játékosok rendelkezésre állnak, az őszihöz hasonló jó teljesítményt kell nyújtani és szükség lesz némi szerencsére is. Emellett meg vagyok győződve róla, hogy igazolnunk kell új futballistákat is, méghozzá minden csapatrészbe. Ez ugyan nem az én feladatom, de tapasztalatból mondom, jót tesz egy együttesnek, ha minden évben érkezik néhány új labdarúgó az öltözőbe" – tette hozzá a légiós.

Legfrissebb hírek

Álvaro Arbeloa és Andrij Lunyin is megszólalt Thibaut Courtois sérüléséről

Bajnokok Ligája
5 perce

Csue Csung Von: Mindkét Márton nővér érmes lehet a Los Angeles-i olimpián

Egyéb egyéni
22 perce

Ingemar Stenmark: a csendes svéd hangos sikerei

Népsport
35 perce

Afrika-kupa: Szenegál fellebbez a döntés ellen, amellyel megfosztották első helyétől

Minden más foci
40 perce

Shai Gilgeous-Alexander 40 ponttal segítette győzelemre a rájátszásba jutó OKC-t – videó

Amerikai sportok
46 perce

Gyász: elhunyt Dávid Sándor sportújságíró

Egyéb egyéni
1 órája

„Ez a mérkőzés nagyon fontos volt az önbizalmunk szempontjából” – Vinícius Júnior a Manchester City kiejtése után

Bajnokok Ligája
1 órája

„Mindig száz százalékot adtam, és élveztem a játékot” – interjú az ötvenéves Iványi Dalmával

Képes Sport
1 órája
Ezek is érdekelhetik