DVTK: alapember dőlt ki, a Fradi ellen sem játszhat

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.10.16. 20:23
Sérülés miatt hosszú hetekre elveszítette első számú kapusát, Ivan Radost a DVTK labdarúgócsapata – tudta meg a Nemzeti Sport Online.

Az elmúlt hat fordulóban Ivan Rados védte az NB I-ben DVTK kapuját, és az ő jó teljesítménye is hozzájárult ahhoz, hogy a csapat a második helyre jöjjön fel a tabellán. A horvát futballistára izomsérülés miatt a következő hetekben nem számíthat a Tomiszlav Szivics vezette szakmai stáb.

Értesülésünket Kovács Zoltán, a Diósgyőr sportigazgatója is megerősítette.

Úgy tudjuk, Rados felépülése négy-öt hétig is eltarthat, így várhatóan kihagyja a következő három bajnokit, köztük a Ferencváros elleni, november 2-i rangadót is.

A DVTK ma Rados nélkül győzött 4–2-re a Ligakupában a Vasas ellen, szombaton pedig az NB I-ben Paksra látogat.

 

NB I, 11. FORDULÓ
Időpont Mérkőzés (Tv) Játékvezető
Október 18., péntek
19.00 Mezőkövesd–Szombathelyi Haladás (tv: Duna Tv) Szabó Zsolt
Október 19., szombat
14.00 Videoton FC–Puskás Akadémia FC (tv: M1) Solymosi Péter
16.00 Lombard Pápa–MTK Budapest Kassai Viktor
16.00 Kecskeméti TE-Phoenix Mecano–Debreceni VSC-Teva (tv: Sport1) Andó-Szabó Sándor
18.00
MVM Paks–Diósgyőri VTK (tv: Sport1) Vad II István

20.00

Budapest Honvéd–Pécsi MFC (tv: Sport1) Becséri Dániel
Október 20., vasárnap
16.30 Újpest FC–Győri ETO FC (tv: M1) Farkas Ádám
18.30

Kaposvári Rákóczi–Ferencváros (tv: Sport2)

Erdős József
TABELLA ♦ GÓLLÖVŐLISTA ♦ MENETREND ♦ EREDMÉNYEK
Legfrissebb hírek

Fordított a DVTK ellen, és az NB II-es tabella élére ugrott a Kecskemét

Labdarúgó NB II
2026.11.02. 21:20

Emberhátrányban mentett pontot a Kazincbarcika a DVTK otthonában

Labdarúgó NB II
2026.10.19. 21:24

Két gól az NB II-es pótláson, csak egy ponttal gazdagodott a Diósgyőr

Labdarúgó NB II
2026.10.13. 19:52

A DVTK két, a Vidi három góllal nyert; Myke Ramos triplázott, Ádám Martin is betalált – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.10.10. 19:00

Két pontos távoli lövés döntött, nyert a Diósgyőr Kozármislenyben

Labdarúgó NB II
2026.10.10. 18:45

Gróf Dávid: A futball még mindig a szerelmem

Labdarúgó NB II
2026.10.10. 09:04

Súlyos sérülést szenvedett az NB II-es DVTK védője – sajtóhír

Labdarúgó NB II
2026.10.07. 23:08

Felkészülés: ikszelt a Nyíregyháza; hatgólos meccsen legyőzte a Diósgyőrt a Kisvárda

Labdarúgó NB I
2026.10.02. 15:38