DVTK: a klub értetlenül áll Elek Ákos nyilatkozata előtt

Vágólapra másolva!
2015.01.14. 12:18
A DVTK labdarúgócsapata hivatalos honlapján tudatta: a vezetőség értetlenül áll Elek Ákos a Nemzeti Sportnak adott nyilatkozata előtt, melyben a kínai Csangcsun Jatajba tartó válogatott középpályás elmondta: elsőre nem kapott előnyös szerződéshosszabbítási ajánlatot a diósgyőriektől. A DVTK állítja: Elek lett volna a legjobban kereső játékos a miskolciak keretéből, amennyiben aláír.

„Maradjunk annyiban, az első ajánlat nem volt komolynak nevezhető, mégpedig azért nem, mert meghatározó tagja lehettem az együttesnek, sőt én voltam a csapatkapitány, ehhez képest... Ezután abban maradtunk, találjunk olyan megoldást, hogy mindkét fél jól járjon, vagyis ne ingyen távozzak, kapjon értem pénzt a Diósgyőr” – mondta a Nemzeti Sportnak Elek, ezzel szemben Árki Gábor, a DVTK sportigazgatója a következőképpen látja a helyzetet.Elek, ezzel szemben Árki Gábor, a DVTK sportigazgatója a következőképpen látja a helyzetet.

„Elek Ákos a DVTK meghatározó játékosa, csapatkapitánya – nyilatkozta a dvtk.eu-nak Árki Gábor. – Karrierje mélypontján igazolt hozzánk, az elmúlt években a klubtól minden segítséget megkapott, hogy újra felépíthesse önmagát, és ismét válogatott, nemzetközi szinten is jegyzett játékos legyen. Ennek megfelelően szerződéshosszabbítási ajánlatunk jelentős béremelést tartalmazott, amely szerint a 2015–2016-os idényben a DVTK keretének magasan legjobban kereső játékosa lett volna. Ez egy nagyon is komoly ajánlat volt, még ha az nem is feltétlenül versenyezhetünk egyes hazai és a külföldi klubok lehetőségeivel. Ákos azonban egyértelműen eldöntötte, hogy mindenféleképpen külföldön szeretné folytatni a pályafutását, amit mi tiszteletben tartunk.”

„Amennyiben megfelel az orvosi vizsgálaton és a klubok között is megszületik a megállapodás, sok sikert kívánunk Ákosnak a kínai karrierjéhez! Abban az esetben pedig, ha ottani szerződése lejárta után ismét Magyarországon szándékozik folytatni a pályafutását, várjuk vissza Diósgyőrbe” – tette hozzá Árki.

Legfrissebb hírek

Fiatal védő érkezett az NB II-es Ajkához

Labdarúgó NB II
1 órája

NB I: a horvát élvonalból szerződtetett labdarúgót a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
19 órája

Az Újpest volt az elmúlt hét főszereplője, de igazolt a DVSC is – piaci körkép

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:34

„A Dárdai Pállal folytatott megbeszélések motiváltak” – az Újpest a honlapján is bejelentette Maiert

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 16:26

Nem bírt egymással a DVTK és a Kisvárda Miskolcon

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 14:35

Turkuban megműtötték a DVTK válogatott védőjét

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 11:07

Vladimir Radenkovics: Mentálisan erős csapatot fogadunk

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 09:56

A mérkőzés szünetében bemutatták, Arne Maier immár az Újpest játékosa

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 22:51
Ezek is érdekelhetik