DVTK: a Ferencvárostól érkezett középpályás Diósgyőrbe – hivatalos

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2019.09.03. 17:41
Távozott a Ferencváros labdarúgócsapatától Rui Pedro, aki a DVTK-nál folytatja pályafutását – jelentette be hivatalos honlapján a két klub.

A 31 éves, korábbi portugál utánpótlás-válogatott Rui Pedro 2017 nyarán szerződött az FTC-hez, melyben első idényében nyolc NB I-es mérkőzésen és három Bajnokok Ligája-selejtezőn játszott. A fővárosi zöld-fehérek idén januárban kölcsönadták a Haladásnak, a szombathelyi együttesben rendszeresen lehetőséget kapott – 15 meccsen öt gólt szerzett az élvonalban –, de nem tudta bennmaradáshoz segíteni a csapatot.

Szerhij Rebrov, a Ferencváros vezetőedzője az új idényben sem számított a portugál labdarúgóra, az ukrán szakember a nemzetközi kupamérkőzéseken és a bajnokságban sem küldte pályára, s csupán kétszer nevezte őt a meccskeretbe.

„Örülök, hogy a DVTK játékosa lehetek – mondta Rui Pedro a diósgyőriek hivatalos honlapján. – Egy ideje Magyarországon játszom, ismerem a klubot, egy pillanatig nem hezitáltam, amikor hallottam az érdeklődéséről. Támadó középpályás vagyok, aki szereti a technikás focit, de a kemény munkától sem riad meg. A maximumot nyújtom majd a csapat sikeréért, ha még gólokat is sikerül szereznem, akkor boldog leszek, de elsődleges a csapat eredményessége. Mindenhol szükség van a rutinos játékosokra, és azt gondolom, a tapasztalatommal segíteni tudom a Diósgyőrben játszó sok tehetséges fiatalt.”

Rui Pedro nem kölcsönbe, hanem végleg került a DVTK-hoz, de a diósgyőriek közleményéből nem derül ki, hogy hány évre kötelezte el magát.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A DIÓSGYŐRI VTK-NÁL
Érkezők: Joachim Adukor
(ghánai, FK Sarajevo – Bosznia-Hercegovina, szabadon igazolhatóként), Braniszlav Danilovics (szerb, PAFC), Prosser Dániel (PAFC, kölcsön után végleg), Rui Pedro (portugál, Ferencváros), Szabó Bence (Fehérvár, kölcsön után végleg), Haris Tabakovic (svájci-bosnyák, Debreceni VSC, szabadon igazolhatóként), Vági András (Paks, szabadon igazolhatóként), Zsolnai Richárd (Vác FC, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők: Óvári Zsolt (Balmazújváros), Ternován Patrik (Balmazújváros)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: Boros Gábor, Korbély Kristóf
Kiszemeltek:
Távozók: Forgács Dávid (szabadon igazolható), Tomislav Mazalovic (horvát, NK Inter Zapresic – Horvátország, szabadon igazolható), Ivan Rados (magyar-horvát, Vasas FC, szabadon igazolhatóként), Szabó Balázs (Balmazújváros), Tajti Mátyás (Zaglebie Lubin – Lengyelország), Vernes Richárd (Hapoel Kfar Szaba – Izrael, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe távozók: Bárdos Bence (Szolnoki MÁV FC), Géringer Tamás (Kazincbarcika)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Branko Mihajlovics (szerb, átadólistán), Ismaila Ousman (kameruni, átadólistán)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik