DVTK: 57-szeres válogatott játékos fia az új szerzemény

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.06.22. 18:17
null
Halmai Ramon és Árki Gábor (Fotó: dvtk.eu)
Halmai Ramon személyében fiatal magyar labdarúgót igazolt a DVTK – adta hírül az NB I rajtjára készülő diósgyőri labdarúgóklub hivatalos honlapja.

 

A 21 esztendős Halmai Ramon Belgiumban született, mivel édesapja, az 57-szeres válogatott Halmai Gábor akkoriban ott légióskodott.

Halmai Ramon Pomázon, majd Újpesten ismerkedett a labdarúgással, majd 14 éves korától az Illés Akadémián folytatta. A felnőttek között a Haladás színeiben mutatkozott be, az előző évet az MTK-ban töltötte – összegez a diósgyőriek honlapja.

„Egy játékos azért kezd el focizni, mert egy ilyen csapatban szeretne játszani, mint a DVTK – idézi a dvtk.eu az NB I-ben eddig kétszer pályára lépő Halmai Ramont. – Magyarországon sehol sincsenek ilyen fanatikus szurkolók, ez kellő motivációt kell, hogy adjon egy hozzám hasonló fiatal játékosnak, hogy sikeres legyen. A célom az, hogy berobbanjak az NB I-be, hogy segítsem a Diósgyőrt, és sikeresek legyünk együtt.”

Árki Gábor, a DVTK sportigazgatója hozzátette: a csapat jövőjét szem előtt tartva törekedtek arra, hogy lehetőleg fiatal védekező középpályást szerződtessenek.

„Ramon kifejezetten Bekő Balázs vezetőedző kérésére került hozzánk, hiszen már Kecskeméten is szerette volna leigazolni, ismeri a képességeit – mondta Árki Gábor. – Kérte, ha van rá lehetőség, akkor hozzuk ide. Ez most egy megelőlegezett bizalom felé, de ha azt a játékot tudja nyújtani, amit a képességei alapján a vezetőedző elvár tőle, akkor nagy erőssége lehet a későbbiekben a Diósgyőrnek.”

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A DIÓSGYŐRI VTK-NÁL

Érkezők: Halmai Ramon (MTK), Lipták Zoltán (Győri ETO, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők:

Kölcsönből visszatérők: Csirszki Martin (Szolnok), Nikházi Márk (Dunaújváros)

Az utánpótlásból felkerültek: Balogh Alex, Boros Gábor, Bősz Levente, Csicsvári Milán, Egyed Balázs, Icsó Zsolt, Nemes Milán, Timkó István

Kiszemeltek: Kitl Miklós(KTE), Koltai Tamás (Győri ETO, szabadon igazolható), Filkor Attila (AC Milan – Olaszország, legutóbb kölcsönben Avellino), Könyves Norbert (Paks)
Távozók: Julian Jenner (holland, Notts County ? – Anglia, szabadon igazolható), Milos Krsztics (szerb, szabadon igazolható), Lazar Marjanovics (szerb, szabadon igazolható), William Alves (brazil, szabadon igazolható)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:Szalai Vilmos (Mezőkövesd)
Távozhatnak: Bori Gábor (érdeklődnek iránta: Vasas – kölcsön után végleg), Csirszki Martin, Szabó Balázs (érdeklődnek iránta: Sopron – kölcsön után végleg)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik