DVSC: Yannick Ciprusra vagy Lengyelországba igazolhat

Vágólapra másolva!
2013.01.30. 07:00
A DVSC-Teva labdarúgócsapatának kameruni szélsője, Yannick Mbengono a kevés játéklehetőség miatt a távozás gondolatával foglalkozik – a légiós a Nemzeti Sportnak elmondta, a klubvezetők engedélyével utazott Ciprusra és Lengyelországba, ahonnan ajánlatokat kapott.

„Próbáltam titokban tartani, de ezek szerint nem sikerült, a hétvégén Cipruson jártam, most pedig Lengyelországban vagyok – mondta a Nemzeti Sport megkeresésére Yannick – Kevésnek tartottam a játéklehetőséget, amit az ősszel Debrecenben kaptam, hiszen csak öt bajnokin léptem pályára, márpedig nem ehhez vagyok szokva. Erről a szakmai stáb tagjaival is beszélgettem, és a klubvezetők engedélyével utaztam külföldre.”

Yannick tavasszal már aligha játszik a Lokiban (Fotó: NS-archív)
Yannick tavasszal már aligha játszik a Lokiban (Fotó: NS-archív)

A szinte mindig jókedvű játékos amondó, a helyzet most nem annyira vicces, őt az nyugtatná meg, ha mihamarabb kiderülne, hol játszik a tavasszal.

Yannick Mbengono a tárgyaláson már túl van a Podbeskidzie Bielsko-Biala elöljáróival, már csak az ajánlatukat várja.

„A ciprusi és a lengyel lehetőség egyaránt szimpatikus, egyelőre nem tudnám megmondani, melyiket választom – tűnődött el a szélső. – A lengyel együttes a tizenötödik hazája élvonalában. Az orvosi vizsgálaton és az első beszélgetéseken túl vagyok, rendkívül szimpatikus a város is, nem lennék csalódott, ha itt kellene folytatnom a karrieremet.”

Legfrissebb hírek

A bennmaradás után Mihalecz István távozik a ZTE éléről – hivatalos

Labdarúgó NB I
42 perce

Újabb NB II-es gólkirályt igazolt a Puskás Akadémia – hivatalos

Labdarúgó NB I
2 órája

Ma érkezik Magyarországra a DVSC spanyol vezetőedzője – NS-infó

Labdarúgó NB I
3 órája

„Az Újpest ajánlatot tett Dénes Vilmosért, de a ZTE ellenajánlattal válaszolt”

Labdarúgó NB I
6 órája

MTK–FTC örökrangadó az NB I 2025–2026-os idényének nyitó fordulójában

Labdarúgó NB I
6 órája

Az MTK megállapodott a támadó eladásáról – NS-infó

Labdarúgó NB I
7 órája

Távozik a DVSC labdarúgócsapatának nemzetközi igazgatója

Labdarúgó NB I
7 órája

A Celtic vinné a svédek budapesti gólszerzőjét, a Bournemouth szerződtette Kerkez utódját – hétfői transzferhíradó

Minden más foci
8 órája
Ezek is érdekelhetik