DVSC: újabb igazolás, ezúttal egy támadó Ukrajnából

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.09.02. 18:28
null
Róka Géza cégvezető és Ivan Bobko (Fotó: dvsc.hu)
Ivan Bobko személyében ukrán bal oldali támadót igazolt a DVSC – tudtuk meg a debreceni labdarúgócsapat hivatalos honlapjáról.

 

A 25 éves játékos a Csornomorec Odesszában nevelkedett, ott kezdte profi pályafutását, a csapatnál töltött évek alatt egyszer az Európa-liga csoportköréből is továbbjutott együttesével (2013–2014).

Ezt követően az azóta már megszűnt Metaliszt Harkivban futballozott másfél évig, amelynél 26 mérkőzésen lépett pályára.

Ivan Bobko szabadon igazolható játékosként érkezett a debreceniekhez.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A DVSC-NÉL
Érkezők:
Ivan Bobko
(ukrán, legutóbb Metaliszt Harkiv – Ukrajna), Bokros Tibor (Balmazújváros), Koval Viktor (Dunaújváros), Karol Mészáros (szlovák, Puskás Akadémia), Derick Chuka Ogbu (nigériai, legutóbb Ventforet Kofu – Japán), Danilo Szekulics (szerb, Vojvodina – Szerbia), Könyves Norbert (Vasas), Ioan Filip (román, FC Viitorul – Románia), Tőzsér Dániel (Queens Park Rangers – Anglia), Völgyi Dániel (Gyirmót)

Kölcsönbe érkezők: Braniszlav Danilovics (szerb, Puskás Akadémia, legutóbb Videoton, kölcsönben)
Kölcsönből visszatérők: Geoffrey Castillion (holland, Puskás Akadémia), Karikás Krisztián (Balmazújváros), Nagy Kevin (Balmazújváros), Szilvási Péter (Mezőkövesd)
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek: Balogh Krisztián, Bíró Péter, Kabály Márk, Kerekes Krisztián, Kovács Péter, Kozák Achilles Kálmán, Maruscsák Jan, Zsóri Dániel
Kiszemeltek:

Távozók: Bódi Ádám (Videoton), Adamo Coulibaly (francia, szabadon igazolható, érdeklődnek iránta: Troyes – Franciaország), Deczki Máté (Stoke City – Anglia), Kártik Bálint (Nyíregyháza), Kulcsár Tamás (Vasas), Lázár Pál (DVTK, szabadon igazolhatóként), Máté Péter (Nyíregyháza), Ibrahima Sidibe (szenegáli, KSK Hasselt – Belgium, szabadon igazolhatóként), Slakta Balázs (szabadon igazolható), Bozidar Radosevic (horvát, Perszepolisz – Irán), Tisza Tibor (Nyíregyháza), Varga József (Videoton), Korhut Mihály (Hapoel Beer-Seva – Izrael), Ludánszki Bence (Kaposvári Rákóczi), Kertész Tamás (Kaposvári Rákóczi)
Kölcsönbe távozók: Balogh Krisztián (Balmazújváros), Barna Szabolcs (Nyíregyháza), Berdó Péter (Szolnoki MÁV), Bokros Tibor (Balmazújváros), Kinyik Ákos (Budaörs), Sós Bence (ismét Mezőkövesd), Varga Kevin (ismét Balmazújváros)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:

Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk:

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik