DVSC: újabb érkező, kétéves szerződést kötöttek

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.09.01. 17:33
A Gyirmótról távozó Völgyi Dániel két évre szóló szerződést kötött a DVSC-vel – jelentette be csütörtök délután hivatalos honlapján az NB I-es debreceni labdarúgócsapat, megerősítvén a Nemzeti Sport Online korábbi értesülését.

A 29 éves, védőként és középpályásként is bevethető ballábas játékos Szegeden kezdett el futballozni, onnan került a Vasashoz. Ezt követően Újpesten, Győrben és Pakson játszott, majd Tolna megyéből visszament az ETO-hoz, ahol közel öt évet töltött. Megfordult Pápán és Gyirmóton is, utóbbi együttesből szerződött Debrecenbe. Eddigi 178 NB I-es mérkőzésén 19 gólt szerzett – összegzi Völgyi pályafutását a dvsc.hu.

Mint ismert, a Debrecen balhátvédje, Korhut Mihály Izraelbe igazolt, Völgyi feladata alighanem az ő pótlása lesz.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A DVSC-NÉL
Érkezők:
Bokros Tibor
(Balmazújváros), Koval Viktor (Dunaújváros), Karol Mészáros (szlovák, Puskás Akadémia), Derick Chuka Ogbu (nigériai, legutóbb Ventforet Kofu – Japán), Danilo Szekulics (szerb, Vojvodina – Szerbia), Könyves Norbert (Vasas), Ioan Filip (román, FC Viitorul – Románia), Tőzsér Dániel (Queens Park Rangers – Anglia), Völgyi Dániel (Gyirmót)
Kölcsönbe érkezők:
Braniszlav Danilovics (szerb, Puskás Akadémia, legutóbb Videoton, kölcsönben)
Kölcsönből visszatérők: Geoffrey Castillion (holland, Puskás Akadémia), Karikás Krisztián (Balmazújváros), Nagy Kevin (Balmazújváros), Szilvási Péter (Mezőkövesd)
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek: Balogh Krisztián, Bíró Péter, Kabály Márk, Kerekes Krisztián, Kovács Péter, Kozák Achilles Kálmán, Maruscsák Jan, Zsóri Dániel
Kiszemeltek:
–
Távozók: Bódi Ádám (Videoton), Adamo Coulibaly (francia, szabadon igazolható, érdeklődnek iránta: Troyes – Franciaország), Deczki Máté (Stoke City – Anglia), Kártik Bálint (Nyíregyháza), Kulcsár Tamás (Vasas), Lázár Pál (DVTK, szabadon igazolhatóként), Máté Péter (Nyíregyháza), Ibrahima Sidibe (szenegáli, KSK Hasselt – Belgium, szabadon igazolhatóként), Slakta Balázs (szabadon igazolható), Bozidar Radosevic (horvát, Perszepolisz – Irán), Tisza Tibor (Nyíregyháza), Varga József (Videoton), Korhut Mihály (Hapoel Beer-Seva – Izrael), Ludánszki Bence (Kaposvári Rákóczi), Kertész Tamás (Kaposvári Rákóczi)
Kölcsönbe távozók: Balogh Krisztián (Balmazújváros), Barna Szabolcs (Nyíregyháza), Berdó Péter (Szolnoki MÁV), Bokros Tibor (Balmazújváros), Kinyik Ákos (Budaörs), Sós Bence (ismét Mezőkövesd), Varga Kevin (ismét Balmazújváros)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
–
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk: –

 

Legfrissebb hírek

A kiállítás után eldőlt, a Debrecen két góllal győzött a Puskás Akadémia otthonában

Labdarúgó NB I
14 órája

Halló, itt vagyok! Egy telefonhívás is segített Egri Imrének

Labdarúgó NB I
21 órája

Három piros, két gól, egy kihagyott büntető – feszült meccsen ikszelt egymással az Ajka és a Gyirmót

Labdarúgó NB II
2026.10.31. 16:53

Megdől a Rebrov-éra veretlenségi csúcsa, vagy a Paks lesz az első négyszeres nyertes a Groupama Arénában

Labdarúgó NB I
2026.10.31. 10:33

Régi idők focija Csepelen – vannak még spílerek!

Labdarúgó NB I
2026.10.29. 10:17

„Nem haragszom, hálás vagyok a mezért, és hajrá, Csepel!” – videóban üzent Kocsis Dominiknak a labdaszedő kisfiú

Labdarúgó NB I
2026.10.29. 09:33

Robotfűnyírón érkező labda, fellökött labdaszedő – a Csepel–DVSC MK-meccs legjobb képei

Labdarúgó NB I
2026.10.28. 18:37

Videó: Kocsis véletlenül fellökte ünneplés közben a labdaszedőt, majd nekiadta a mezét

Labdarúgó NB I
2026.10.28. 16:29