DVSC-TEVA: Szélesi Zoltánt szerződtette a bajnokcsapat

Vágólapra másolva!
2009.08.30. 19:31
null
Szélesi Zoltán Debrecenben folytatja (Fotó: Németh Ferenc - archív)
Címkék
A Soproni Ligában szereplő DVSC-TEVA egyéves szerződést kötött a magyar válogatott jobbhátvéddel, a csapat nélküli Szélesi Zoltánnal. Erről a klub hivatalos honlapja adott hírt.

„Szélesi Zoltánnal már korábban felvettük a kapcsolatot, de a játékos az átigazolási szezon végéig kivárt, mert elsősorban külföldre szeretett volna igazolni – mondta el a dvsc.hu-nak Bartha Csaba, a Loki sportigazgatója.

„Szélesi azért is értékes labdarúgó számunkra, mert több poszton bevethető. A válogatottban elsősorban védekező középpályásként számítanak rá, de külföldi klubjaiban belső és jobb oldali szélsővédőként is szerepeltették. Mielőtt bárki találgatásokba kezdene, fontosnak tartjuk megemlíteni, hogy a játékos leigazolása nincs összefüggésben Bodnár László autóbalesetével. Mindkét labdarúgóra nagy szükség van ahhoz, hogy elérjük az erre az évadra kitűzött céljainkat” – fogalmazott a sportvezető.

A 27 éves, 183 cm magas labdarúgó korábban az Újpest FC-ben és a német Energie Cottbus együttesében futballozott, legutóbb pedig a Strasbourg alkalmazásában állt, a francia másodosztályban szereplő klubbal azonban az előző szezont követően szerződést bontott.

Szélesi Zoltán 22 alkalommal ölthette magára a válogatott mezt.

 FECZESIN ÉS SZÉLESI UTÁN LACZKÓ IS ÉRKEZIK
 A Nemzeti Sport információi szerint a DVSC-TEVA Szélesi Zoltán mellett újabb magyar labdarúgóval erősítette meg a keretét vasárnap este. A Bajnokok Ligájában is érdekelt magyar bajnokcsapat 54 millió forintért szerződtette a Vasastól Laczkó Zsoltot.

Úgy tudjuk, hogy a Loki cserébe Szilágyi Pétert és Hugo Leonardo Pereirát adja kölcsön az angyalföldieknek.A Lokinak a hétvégén tehát Laczkó a harmadik igazolása, szombaton Feczesin Róbertet szerezték meg kölcsönbe az olasz második ligás Bresciától, míg ma Szélesi Zoltánnal kötöttek egyéves szerződést.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik