DVSC: Mint egy horror, a szívem majd' megszakadt - Szakály

Vágólapra másolva!
2014.12.15. 17:33
Szakály Péter, a labdarúgó NB I szereplő DVSC-Teva játékosa csapata honlapján elmondta, a BATE elleni vereséget nagyon nehezen dolgozták fel a debreceniek.

„Pályafutásom legrosszabb élménye volt a BATE elleni visszavágó, pedig volt olyan sérülésem, ami miatt majdnem abba kellett hagynom a focit. Mégis a boriszovi mérkőzés volt a legnagyobb trauma számomra" – mondta a dvsc.hu-nak Szakály a BATE Boriszov elleni BL-selejtezős vereségre utalva.dvsc.hu-nak Szakály a BATE Boriszov elleni BL-selejtezős vereségre utalva.

„A legrosszabb az egészben, hogy a múlt évet tettük tönkre azzal a meccsel. A csoportkör kapujában botlottunk el, ami hatalmas sokk volt a számunkra. A szívem majdnem megszakadt. Napokig nem tértem magamhoz, aludni sem tudtam, mert a mérkőzés – mint egy horrorfilm – rendre felelevenedett bennem. Volt olyan edzés, amikor nem mentünk ki, csak két órán át beszélgettünk. Mindenki elmondta, hogy élte meg a történteket, megnéztük többször a mérkőzést, és próbáltuk kibeszélni. Nem volt egyszerű lezárni" – tette hozzá Szakály, aki a jövőről is beszélt.

„A tavasszal sok rangadót itthon játszunk, fogadjuk az Újpestet, a Győrt, a Diósgyőrt, a Videotont, tehát bármi megtörténhet. Idény közben az volt a célunk, hogy felzárkózzunk az élmezőnyhöz, most ott vagyunk a dobogótól egy pontra, tehát reális esélyünk van nemzetközi indulást jelentő helyen végezni. Hogy a Videoton befogható-e? Az első pár meccset várjuk meg, hiszen a fehérváriak elég sokat mennek idegenbe, de nem szeretnék ennyire előre tekinteni. Az a lényeg, hogy ott folytassuk, ahol ősz végén abbahagytuk.”

Legfrissebb hírek

Fellélegezhetnek Újpesten, a Puskás Akadémia sikerével matematikailag is benn maradtak a lila-fehérek

Labdarúgó NB I
Tegnap, 17:09

Legyőzte a tizenegyest hibázó DVSC-t, továbbra is az aranycsata részese a Puskás Akadémia

Labdarúgó NB I
Tegnap, 16:35

Bognár György megdöntheti Marco Rossi Fradi elleni győzelmi sorozatát is

Labdarúgó NB I
2025.05.09. 15:34

1.1 milliárd forintot kapott 14 magyar klub a játékosok válogatottbeli szereplése után

Minden más foci
2025.05.08. 14:32

Máté Csaba: Borbély Balázst hagyták dolgozni a Győrnél, és ennek meg is lett az eredménye

Labdarúgó NB I
2025.05.07. 19:39

Újra 12 edzőváltás az NB I-ben, a DVSC két csúcsot is megdöntött

Labdarúgó NB I
2025.05.07. 12:24

Az MTK 11-est hibázott, a Debrecen fontos pontokat vesztett hazai pályán

Labdarúgó NB I
2025.05.03. 17:26

Szűcs Tamás: Higgadtan várjuk ezt a fontos bajnokit

Labdarúgó NB I
2025.05.03. 11:04
Ezek is érdekelhetik