DVSC: megállapodtak a várossal, még hatékonyabbak lesznek

MTI MTIMTI MTI
2015.06.30. 16:30
A DVSC-Teva jövőbeli működtetéséről szindikátusi szerződésben állapodott meg a labdarúgóklub többségi tulajdonosa és a helyi önkormányzat. A szerződést – két hétig tartó, vitáktól sem mentes tárgyalássorozat után – kedden írta alá Szima Gábor klubelnök és Papp László, Debrecen polgármestere.

Közösen tartott keddi sajtótájékoztatójukon mindketten hangsúlyozták, a megegyezés azt szolgálja, hogy a DVSC sikerei biztosítva legyenek a jövőben is.

Szima Gábor szerint a 14 éve tartó együttműködés a DVSC Futballszervező Kft. és Debrecen városa között még hatékonyabb lesz, ami újabb sikerekhez, bajnoki címekhez vezethet. Ugyanakkor megjegyezte, a jelenleginél magasabb költségvetésre van szüksége a klubnak, ha versenyképes akar maradni a magyar mezőnyben és a nemzetközi porondon.

Az MTI érdeklődésére a sportvezető elmondta, jelenleg az egyesület éves működési költsége 1.1 milliárd forint. Hozzátette, szerinte 1.5-2 milliárd forintos költségvetés kellene ahhoz, hogy versenyképes legyen a csapat itthon és külföldön egyaránt.

Papp László polgármester úgy vélte, az együttműködési szerződés átalakítására azért volt szükség, hogy a két főtulajdonos – Szima Gábor és az önkormányzat – „tiszta, jól átlátható viszonyrendszerben tudjon együtt dolgozni a DVSC-ért”.

A városvezető fontosnak nevezte, hogy a gazdasági alapok a jövőben is biztosak legyenek a klub színvonalas működtetése érdekében. Hozzátette: közös feladatuk, hogy Debrecen lokálpatrióta vállalkozóiból olyan támogatói klubot hozzanak létre, amely segíti ezen célok magvalósítását.

A megújított megállapodás értelmében a Szima Gábor érdekeltségébe tartozó debreceni Grand Casino és a nyíregyházi Onix Casino nyereségének 40 százalékát továbbra is a DVSC-re fordítják.

A sajtótájékoztatón bejelentették: a DVSC Futballszervező Kft. igazgatósága a jövőben hat helyett hét személyből áll. Három-három tagot Szima Gábor, illetve az önkormányzat jelöl, a hetedik tag pedig a debreceni labdarúgó-akadémia igazgatója.

Legfrissebb hírek

„Ostoba, tudatlan és képmutató” – így reagált az izraeli szövetség az ír kapitány szavaira

Minden más foci
2026.09.22. 13:37

Három meg nem adott gól, avagy a DVSC nem ért egyet az ítéletek MLSZ-indoklásával

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 10:29

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

A Debrecen nehéz meccsen nyert a Vác ellen a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.09.20. 20:21

Dzsudzsák kérdő tekintete, Vasas-gólöröm az oldalvonalnál – galéria

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 22:54

Gert Remmel: Javaslom, hogy amikor a Vasas busza megáll Budapesten, vegyenek egy lottószelvényt!

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 22:34

Tíz perc alatt két gólt kapott a Vasas Debrecenben, mégis három ponttal távozott onnan

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 21:33

A Vasas technikás munkása

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 12:30