DVSC: Korhut szerint a Fradinál jól igazoltak és erős játékosaik vannak

2011.07.28. 14:19
Címkék
A legutóbbi kiírásban bronzérmes Ferencváros debreceni vendégjátéka ígérkezik a legizgalmasabb összecsapásnak a labdarúgó NB I 3. fordulójában. Korhut Mihály, a debreceniek balhátvédje szerint magabiztosabb lett a kaposvári kölcsönadása révén, az FTC-ről pedig elmondta, jól sikerültek az igazolásaik a nyári szünetben.  

„Mindenképpen hasznos volt számomra Kaposváron eltöltött fél év, hiszen tíz meccsen léptem pályára, így szereztem egy kis rutint az élvonalban – nyilatkozta a dvsc.hu-nak Korhut . – Úgy érzem, magabiztosabb is lettem, és szerintem a Loki edzői, vezetői jobban bíznak majd bennem a jövőben. Még nem tudom, hogy alakul a sorsom a csapatnál. Remélem, hogy maradok, mindenképpen ezen vagyok. Dolgozom keményen, hajtok, hogy a későbbiekben is számítsanak a játékomra.”

„Rangadónak nőtte ki magát a Loki és a Ferencváros összecsapása. Elszántan és bizakodva várjuk a mérkőzést. Természetesen nagyon szeretnénk nyerni, egész héten erre készülünk, és reményeink szerint az első két fordulóhoz hasonlóan sikerrel vesszük ezt az akadályt is. Ne tévesszen meg senkit, hogy kétszer ikszeltek, mert nagyon jól igazoltak, erős játékosaik vannak. Biztos nyerni jönnek Debrecenbe, de azon vagyunk, hogy ebben megakadályozzuk őket” – tette hozzá a játékos. dvsc.hu-nak Korhut . – Úgy érzem, magabiztosabb is lettem, és szerintem a Loki edzői, vezetői jobban bíznak majd bennem a jövőben. Még nem tudom, hogy alakul a sorsom a csapatnál. Remélem, hogy maradok, mindenképpen ezen vagyok. Dolgozom keményen, hajtok, hogy a későbbiekben is számítsanak a játékomra.”

„Rangadónak nőtte ki magát a Loki és a Ferencváros összecsapása. Elszántan és bizakodva várjuk a mérkőzést. Természetesen nagyon szeretnénk nyerni, egész héten erre készülünk, és reményeink szerint az első két fordulóhoz hasonlóan sikerrel vesszük ezt az akadályt is. Ne tévesszen meg senkit, hogy kétszer ikszeltek, mert nagyon jól igazoltak, erős játékosaik vannak. Biztos nyerni jönnek Debrecenbe, de azon vagyunk, hogy ebben megakadályozzuk őket” – tette hozzá a játékos.

Legfrissebb hírek

A Ferencváros az Európa-liga-forduló csapata a szurkolóknál

Európa-liga
6 perce

Dárdai Pál: Én vagyok a rossz zsaru Újpesten

Minden más foci
20 perce

A Ferencváros érettebb csapat benyomását keltette, mint a Milan – véli az olasz másodedző

Európa-liga
21 perce

Norris az élen nyitott a továbbfejlesztett McLarennel Brazíliában

F1
25 perce

Betlehem Dávid bronzérmes 10 kilométeren a nyílt vízi úszó-vk-n

Úszás
29 perce

Röplabda BL: veszélyes is lehet a Fino sima győzelme

Röplabda
34 perce

Nem bírt egymással a Sopron és a Mosonmagyaróvár az NB III-ban

Labdarúgó NB II
57 perce

Pápai Olivér ezüstérmes 200 méter gyorson az ifjúsági olimpián

Úszás
1 órája