DVSC: Kondás szerint felemelt fejjel kell kimenniük a pályára

2011.09.16. 15:56
Címkék
Kondás Elemér, a labdarúgó NB I-ben szereplő Debreceni VSC vezetőedzője a csapat hivatalos honlapjának elmondta, a győzelmi sorozat megszakadása ellenére felemelt fejjel kell kimenniük a pályára a Paks ellen.

„Nem szabad, hogy a győzelmi sorozat megszakadása megtörje a játékosokat. Fölemelt fejjel kell kijönni vasárnap a pályára, és mindent megtenni a közönségért is a siker érdekében – idézi Kondást a dvsc.hu. – Az eddigi bajnoki eredményei ellenére a Paksot jó csapatnak tartom, ezt igazolta a nemzetközi kupában is. Figyelni kell rájuk, mert vannak nagyon jó játékosaik, tavaly is remekül szerepeltek, jól zárták a bajnokságot. Az Európa-liga és a hazai küzdelemsorozat egyszerre egy kicsit nagyobb terhet rótt rájuk, ebből adódik, hogy nem jöttek úgy az eredmények. Ez nem jelenti azt, hogy előbb-utóbb nem találnak magukra. Nekünk akkor sem lehet más a célunk, minthogy megnyerjük a mérkőzést, így kell készülni, erre kell figyelni és próbálni játszani a saját játékunkat, mert akkor úgy gondolom, meglesz a győzelem."dvsc.hu. – Az eddigi bajnoki eredményei ellenére a Paksot jó csapatnak tartom, ezt igazolta a nemzetközi kupában is. Figyelni kell rájuk, mert vannak nagyon jó játékosaik, tavaly is remekül szerepeltek, jól zárták a bajnokságot. Az Európa-liga és a hazai küzdelemsorozat egyszerre egy kicsit nagyobb terhet rótt rájuk, ebből adódik, hogy nem jöttek úgy az eredmények. Ez nem jelenti azt, hogy előbb-utóbb nem találnak magukra. Nekünk akkor sem lehet más a célunk, minthogy megnyerjük a mérkőzést, így kell készülni, erre kell figyelni és próbálni játszani a saját játékunkat, mert akkor úgy gondolom, meglesz a győzelem."

Farkas Balázs, Stefan Mardare, Ferenczi János és Szűcs István mellett Rezes László sem állhat Kondás Elemér rendelkezésére, mivel a középpályás betegséggel és sérüléssel bajlódik. Mészáros Norbertnek van egy kisebb húzódása, de a jelek szerint rendben lesz vasárnapra. Dajan Simac ellenben biztosan nem lép pályára a Paks ellen, mivel legutóbb Siófokon kiállították, és egy meccsre eltiltották.

Legfrissebb hírek

A Barcánál kiderítették, hogy Frenkie de Jong sérülése súlyosabb, mint azt a hollandok gondolták

Spanyol labdarúgás
9 perce

Cibla Flórián remek gólja döntött, a Debrecen előnnyel utazhat Örményországba

Európa-konferencialiga
14 perce

El-selejtező: Twente–Ferencvárosi TC

Európa-liga
16 perce

Konferencialiga: Paks–Panathinaikosz

Európa-konferencialiga
18 perce

Négy aranyra hajt a győri kézilabdacsapat

Kézilabda
27 perce

Kl: koszovóban zakózott a Hibernian, Lettországban nyert az Austria Wien

Európa-konferencialiga
28 perce

Pintér Dánielt nem engedte el az Inter Miami az amerikai U20-as válogatotthoz

Minden más foci
42 perce

Az Ázsia Kupán még Morijaszu irányítja a japán labdarúgó-válogatottat

Foci vb 2026
1 órája