DVSC: Holman Dávid a Lokiban folytatja – hivatalos

2016.01.22. 17:59
null
Holman Dávid négyéves szerződést kötött a debreceniekkel (Fotó: dvsc.hu)
A labdarúgó NB I-ben szereplő DVSC-Teva négyéves szerződést kötött a Ferencváros korábbi játékosával, Holman Dáviddal – számolt be róla a debreceni klub hivatalos honlapja.

 

A 22 éves középpályás lehetséges érkezéséről korábban beszámoltunk, az aláírásra ma sor került.

Holman Dávid gyerekként Vácon kezdett el futballozni. Tizennégy éves korában az MTK-hoz került, 2012-től azonban már az FTC játékosa volt. Tizenkilenc évesen mutatkozott be a felnőtt csapatban. Az élvonalban eddig 27 meccsen 3 gólt rúgott – kezdte új játékosa bemutatását a dvsc.hu.

Tavaly télen a Ferencváros kölcsönadta egy évre a lengyel élvonalban szereplő Lech Poznan csapatának, ahonnan most tért vissza, és ma biztossá vált, hogy Debrecenben folytatja pályafutását, a 8-as számú mezben játszik majd – teszi hozzá a klubhonlap.

Holnap, az Oláh Gábor utcai műfüves pályán rendezendő, Michalovce elleni edzőmérkőzésen már láthatják is a szurkolók Holman Dávidot – olvasható a dvsc.hu-n.


TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A DVSC-NÉL
Érkezők: Holman Dávid (FTC)
Kölcsönbe érkezők: –
Kölcsönből visszatérők:
Kertész Tamás (Békéscsaba), ifj. Sándor Tamás (Balmazújváros)
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek: –
Kiszemeltek: Nemanja Mladenovics (szerb, FK Metalac Gornji Milanovac – Szerbia, próbajáték)
Távozók: Balogh Norbert (US Palermo – Olaszország), Zsidai László (Puskás AFC)
Kölcsönbe távozók: Geoffrey Castillion (holland, Puskás AFC)


TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A FERENCVÁROSNÁL
Érkezők:
Florian Trinks (német, Greuther Fürth – Németország)
Kölcsönbe érkezők: –
Kölcsönből visszatérők:
Holman Dávid (Lech Poznan – Lengyelország)
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek: –
Kiszemeltek: Otigba Kenneth (magyar-nigériai, Heerenveen – Hollandia), Tomás Pekhart (cseh, Ingolstadt – Németország)
Távozók: Kurucz Péter (szabadon igazolható, érdeklődnek iránta: Kisvárda), Haraszti Zsolt (Videoton FC), Holman Dávid (DVSC)
Kölcsönbe távozók: Csilus Ádám (Soroksár), Haris Attila (Soroksár), Kunsági Roland (Soroksár)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: –
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk: Nagy Dominik (DVTK), Popov Patrik (Soroksár)

 

Legfrissebb hírek

A DVSC 19 gólos sikerrel igazolta a papírformát a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
9 órája

Hét éve nem kapott ki a Ferencváros idegenben fővárosi csapattól – a Vasas megszakítaná a sorozatát

Labdarúgó NB I
17 órája

Háromhetes kihagyás vár Lang Ádámra – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.11.03. 16:49

A kiállítás után eldőlt, a Debrecen két góllal győzött a Puskás Akadémia otthonában

Labdarúgó NB I
2026.11.01. 15:23

Halló, itt vagyok! Egy telefonhívás is segített Egri Imrének

Labdarúgó NB I
2026.11.01. 08:29

Megdől a Rebrov-éra veretlenségi csúcsa, vagy a Paks lesz az első négyszeres nyertes a Groupama Arénában

Labdarúgó NB I
2026.10.31. 10:33

Régi idők focija Csepelen – vannak még spílerek!

Labdarúgó NB I
2026.10.29. 10:17

„Nem haragszom, hálás vagyok a mezért, és hajrá, Csepel!” – videóban üzent Kocsis Dominiknak a labdaszedő kisfiú

Labdarúgó NB I
2026.10.29. 09:33