DVSC: egy évre kitiltották a vezetőket szidalmazó szurkolót

Vágólapra másolva!
2010.11.19. 15:06
Címkék
A DVSC-TEVA labdarúgócsapata egy évre kitiltott egy szurkolót a debreceni stadionból – adta hírül a klub hivatalos közleményben.

Az NB I-es labdarúgó-bajnokság 13. fordulójában megrendezett DVSC–Szolnok mérkőzésen a debreceni klub a „B" szektor egyes szurkolói részéről tapasztalt, a vezetőket sértő, elfogadhatatlan megnyilvánulásokkal kapcsolatosan az alábbi közleményt adta ki:

„A DVSC Futball Zrt-nek, mint szervezőnek, jogszabályi kötelezettsége a labdarúgó-mérkőzések előírt rendjének betartása és betartatása. Ennek keretében szükséges az MLSZ elnöksége által előírt azon szabálynak a betartatása is, hogy a kerítésre kirakott transzparens nem takarhatja a nézőtéren helyet foglaló szurkolókat a rendezők elől, ezért annak felső széle legfeljebb a kerítés alsó részétől számított 1 méter magasan helyezhető el.

Ezen előírással ellentétesen, egyes szurkolói csoportok magasabbra helyezték ki a mérkőzésen a transzparenseket, melyeket a mérkőzés biztonsági szolgálata az előírások szerinti magasságba helyeztetett át.

A biztonsági szolgálat ezen egyértelműen jogszerű és szükséges eljárása érthetetlenül olyan reakciókat váltott ki egyes szurkolói vezetőkből, amelyek durva, obszcén és becsületsértő kijelentésekhez és rigmusok skandálásához vezettek.

A legsúlyosabb szabályszegést elkövető szurkolói vezetőt a DVSC Futball Zrt. igazgatósága egy évre eltiltotta az általa szervezett sportrendezvények látogatásától, a sportról szóló törvény rendelkezései alapján.

Az igazgatóság további két szurkolói vezetővel szemben is megállapította a jogsértés megvalósítását, azonban az enyhébb súlyú elkövetési magatartásra tekintettel, valamint bízva abban, hogy a jövőben hasonló cselekmény nem fordul elő, velük szemben szankciót nem alkalmazott" – fogalmaz a DVSC közleménye a klub döntésével kapcsolatban.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik