DVSC: Csatárként van rám szükség, nincs ezzel semmi baj - Kulcsár

2011.07.18. 15:53
Címkék
A DVSC labdarúgócsapatának támadója, a Vasas elleni, 5–2-re megnyert bajnokin gólt és gólpasszt jegyző Kulcsár Tamás csapata hivatalos honlapjának nyilatkozott szerepéről, a győztes NB I-es nyitányról.

„Jelen pillanatban Debrecennek csatárként van rám szüksége, és nincs ezzel semmi baj, igyekszem a maximumra törekedni – utalt a dvsc.hu-nak adott nyilatkozatában Kulcsár Tamás arra a felvetésre, hogy az elmúlt években inkább a középpályán futballozott.

„Mindenképpen azt várom magamtól, hogy minél sikeresebb legyek, ezzel is segítve a Lokit. Örülök, hogy a Vasas ellen jól ment. Nagy melegben kellett futballozni, de azt lehet mondani, hogy ehhez már hozzászoktunk, mert minden edzőmeccsünket hasonló kánikulában játszottuk. Nagyon jól sikerült a felkészülésünk, egységes jelen pillanatban a csapatunk. Teljes mindegy, melyik tizenegy lép pályára, hibázni nem lehet. Mindenkinek ugyanaz a feladata: győzelemre vezetni a DVSC-TEVA csapatát. A nemzetközi kupaindulás a cél, de nyugodtan kijelenthetem, hogy a bajnoki címért is harcban vagyunk, nem is lehet más az elvárás Debrecenben" – mondta Kulcsár, aki a legutóbbi szezon jelentős részében sérüléssel bajlódott, de ezt az idényt kiválóan, góllal és gólpasszal kezdte."

Az NSO ajánlja: Kulcsáré az évezred leggyorsabb nyitó gólja - videókkal

Legfrissebb hírek

Nézze meg a keddi BL-játéknap összes gólját egy helyen! – VIDEÓK

Bajnokok Ligája
29 perce

Szerdai sportműsor: Vargáék a Real Madriddal, Szoboszlaiék a Fenerrel játszanak a BL-ben

Minden más foci
7 órája

Magyarok a BL-sztárok ellen; Kós Hubert a vb-re készül

E-újság
7 órája

Vendégszeretet – Jakus Barnabás publicisztikája

Minden más foci
7 órája

Mire várnak? – Thury Gábor jegyzete

Spanyol labdarúgás
7 órája

Nézze meg a Barcelona–Aston Villa BL-meccs videós összefoglalóját!

Bajnokok Ligája
7 órája

Őrült végjátékban nyert az MU, a PSG gálát rendezett – keddi BL-eredmények

Bajnokok Ligája
7 órája

Gulácsi Péternek nehéz estéje volt, a Villarreal hat gólt kapott a PSG-től

Bajnokok Ligája
8 órája