DVSC: Coulibaly jövőjét illetően a Fradi és a Vidi is a képben

Vágólapra másolva!
2015.09.05. 06:57
null
Coulibaly valószínűleg Magyarországon folytatja (Fotó: AFP)
Visszatérhet a labdarúgó NB I-ben szereplő DVSC-hez Adamo Coulibaly, már ha nem kap jobb ajánlatot – mondjuk a Ferencvárostól vagy a Videotontól.

„Pályafutásom legszebb emléke? A Debrecenhez köthető, és 2009-ből való, amikor a Bajnokok Ligája csoportkörében kevéssel a vége előtt gólt fejeltem a Fiorentinának. Sajnos egyenlítenünk már nem sikerült.”

Ha ahhoz nem is vennénk a bátorságot, hogy egy újabb Loki-BL-gólt merjünk jósolni Adamo Coulibaly előadásában, arra mutatkozik esély, hogy a korábbi nagyerdei kedvenc ismét eredményes legyen a DVSC dresszében. Ha nem is a Fiorentinának, és nem is a legcsillogóbb futballporondon, de mondjuk a Paksnak a mi szerény NB I-ünkben.

Merthogy a harmincnégy éves francia csatár Debrecenben tartózkodik, amint említette, már túl van egy találkozón Szima Gábor elnökkel.

A kötődés megvan
„Adamónak erős a debreceni kötődése, távozásakor is úgy váltunk el, egyszer vissza is térhet – mondta Róka Géza, a DVSC-Teva klubigazgatója. – Nem titok, hogy járt nálunk a nyáron, megnézett egy edzőmeccset is, találkozott a szurkolókkal. Beszélgettünk vele, de nem született megállapodás. Az esetleges leigazolásával kapcsolatban viszont új információval egyelőre nem tudok szolgálni.”

„Beszélgettünk az elnök úrral, de több ajánlatom is van, és azt kell mondanom, a legjobbat tervezem elfogadni – mondta kertelés nélkül a Lenst elhagyó támadó a Nemzeti Sportnak. – Szívesen folytatnám Debrecenben, de ha jobb ajánlat érkezik a Videotontól, teszem azt a Ferencvárostól vagy külföldről, arra bólintok rá. A nekem legjobbra.”

Hogy ez mikor esedékes, arra egyelőre nem tudott felelni a korábbi magyar gólkirály, mint megfogalmazta, akkor dől el a sorsa, amikor befut az a bizonyos legjobb lehetőség.

„Jó állapotban vagyok, végigjátszottam az elmúlt két idényt Franciaországban, három-négy jó szezont szeretnék még produkálni. Miután most is Magyarországon tartózkodom, elég jó az esély rá, hogy itt is folytatom.”

A Lensban viszont biztosan befejezte, jóllehet már decemberben szerződéshosszabbítást ajánlott neki a klub.

„Kivártam, nem akartam akkor még aláírni, és utólag kiderült, nem tettem rosszul. Az azeri tulajdonos ugyanis, úgy tudom, elhagyja a Lenst, amely így is anyagi problémával küzd.”

Nem véletlen tehát a Ligue 1-től a nyáron búcsúzó együttes másodosztálybeli szenvedéssorozata – három döntetlenjével és két vereségével tizenhatodik a húszcsapatos másodosztályban. Persze Coulibaly döntését alaposan befolyásolhatta, hogy a besanconi bíróság januárban úgy döntött, pénzügyi labilitása miatt a Lens – függetlenül a szezonvégi helyezésétől – a másodosztályba soroltatik.

A francia futballklubokat monitorozó iroda, a DNCG tavaly sem engedte volna elindulni az első ligában az észak-franciaországi együttest, de kevéssel a rajt előtt a futballszövetség mégis engedélyt adott. No de Adamo Coulibaly a nyár óta szabad státusú labdarúgó, magyarországi eredménysora pedig igen kiváló: a Lokival nyert két bajnokságot, három Magyar Kupát, kétszer gólkirállyá koronázták, a Bajnokok Ligája után pedig az Európa-liga csoportkörében szerepelhetett.

Ahhoz képest, hogy 2006-ban még targoncavezetői fizetésével egészítette ki a francia hetedosztályban megkeresett pénzét, nem kis karrier az övé, de ugyancsak dicséretes, hogy a kezdeti kritikák ellenére vitathatatlanul az NB I egyik legjobb játékosává nőtte ki magát. Ugyanezt Franciaországban viszonylag nehéz lett volna elérnie, de mint mondja, a szerényebb góltermés – a másodosztályban hat, az elsőben négy gólt szerzett – azon (is) múlt, hogy a Lensban, a Ligue 1-ben bal oldali középpályásként számítottak rá.

A Lokiban nyilvánvalóan elöl vetnék be, és nem is elégednének meg azzal, ha megállna féltucat gólnál.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A DVSC-TEVÁNÁL

Érkezők: Balogh János (Nyíregyháza, szabadon igazolhatóként), Geoffrey Castillion (holland, Universitatea Cluj – Románia), Horváth Zsolt (MTK, szabadon igazolhatóként), Bozidar Radosevic (horvát, Balmazújváros, szabadon igazolhatóként), Szilvási Péter (Greuther Fürth – Németország, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők:

Kölcsönből visszatérők: Kondás Kristóf (Kisvárda), Kovács Ádám (Soproni VSE)

Az utánpótlásból felkerültek:

Kiszemeltek:Adamo Coulibaly (francia, Lens – Franciaország, szabadon igazolható)
Távozók: Selim Bouadla (francia-algériai, Académica Coimbra – Portugália, szabadon igazolhatóként), Böszörményi Dániel (?), Kovács Ádám (?), Króner Martin (ZTE, kölcsön után végleg), Rene Mihelic (szlovén, érdeklődik utána a Hapoel Ra'anana – Izrael), Igor Morozov (észt, ?) Szécsi Gergő (kisvárdai kölcsön után Balmazújváros), Wittrédi Dávid (Kozármisleny, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak: Verpecz István (Békéscsaba)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik