DVSC: Coulibaly Ciprusra mehet, már most is viheti az APOEL

Vágólapra másolva!
2013.01.08. 08:56
null
A gólerős támadó távozása érzékeny veszteség lenne a DVSC-nek (Fotó: NS-archív, Szabó Miklós)
A Nemzeti Sport információi szerint Adamo Coulibalyt, a DVSC-Teva gólerős labdarúgóját állítólag örömmel vinné a ciprusi APOEL. A francia csatár szerződése a nyáron lejár Debrecenben, az APOEL így akár a télen kedvezményes áron hozzájuthat, a nyáron viszont fizetnie sem kellene érte. Coulibaly egyelőre nem tárgyalt a debreceni vezetőkkel szerződésének hosszabbításáról.

A francia támadó egyelőre Párizsban tartózkodik, igazolt hiányzását Kondás Elemér mester még a szabadság megkezdése előtt láttamozta. A légiósnak csupán néhány nappal a többiek után kell bekapcsolódnia a közös munkába.

Kondás Elemér vezetőedző egyelőre nem hallott az APOEL érdeklődéséről, a szakember azonban bízik benne, hogy az elmúlt év gólkirálya, a góllövőlistát tizenegy találattal most is vezető francia támadó még a tavasszal is a Debrecent erősíti.

A Nemzeti Sport Online ciprusi és görög forrásból úgy értesült, hogy már karácsony előtt megtörtént a kapcsolatfelvétel Coulibaly és az APOEL között. A lejáró szerződésű francia csatár január elsejétől már szabadon tárgyalhat az érdeklődőkkel. Az átigazolást valószínűsíti, hogy az APOEL-hez legközelebb álló játékosügynöknek kiváló kapcsolatai vannak Magyarországgal, és a ciprusi nagycsapat támadót keres.

A ciprusi élvonalban a második helyen álló APOEL első számú célkitűzése a télen a támadósor megerősítése, és ennek érdekében már szerződtette a dán válogatott kerettag, a 2010-es világbajnokságot is megjárt Mikkel Beckmannt. Beckmann szélsőként bevethető, az APOEL így még egy klasszikus centert keres.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A DEBRECENI VSC-TEVÁNÁL
Érkezők:
Távozik/távozhat: Birtalan Botond (?), Adamo Coulibaly (APOEL – ciprusi, ?), Farkas II Balázs (Győri ETO), Nenad Kiso (bosnyák, ?), Roguy Méyé (gaboni, ?), Varga Róbert (KTE-Phoenix Mecano – kölcsönből vissza)
Kiszemeltek:

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik