DVSC: Bódi Ádám túl a műtéten, már haza is tért Portóból

Vágólapra másolva!
2019.08.21. 13:30
Szombaton túlesett a műtéten, és azóta már haza is tért Portugáliából Bódi Ádám, a DVSC labdarúgócsapatának bokasérüléssel bajlódó középpályása – adta hírül hivatalos honlapján a debreceni klub.

A beavatkozást a holland ortopéd sebész, a neves térd- és bokaspecialista Niek van Dijk végezte el Portóban. A professzor artroszkopós eljárással műtötte meg Bódit, aki a háromnegyed órás operáció alatt végig altatásban volt.

A 28 éves középpályás a DVSC hivatalos honlapjának elmondta, a műtét után semmilyen fájdalma nem volt, már hazatért Debrecenbe, és itthon lábadozik. Hozzátette, három hétig kizárólag mankóval közlekedhet, közben fokozatosan terhelheti a bokáját, s ezt követően jöhetnek az erősítő gyakorlatok.

Bódi nyolc hét múlva visszautazik Portóba kontrollvizsgálatra, amely után – ha mindent rendben találnak nála – elkezdhet futni, majd egyre több gyakorlatot végezhet.

Azt továbbra sem tudni pontosan, hogy Bódi mikor térhet vissza a pályára.

Legfrissebb hírek

Horváth Dávid: Nem ez az igazi, valós arcunk

Labdarúgó NB I
3 órája

A Szpari története során először győzött élvonalbeli bajnokin Debrecenben

Labdarúgó NB I
16 órája

Keleti rangadó az NB I-ben; Horváth Dávid és Borbély Balázs csatája

Labdarúgó NB I
23 órája

Tizenkilenc éves támadót igazolt a DVSC – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.08.15. 16:27

NB I: halaszt a Kl-selejtező rájátszásába jutó ETO; ekkor játsszák a DVSC–FTC meccset a 6. fordulóban

Labdarúgó NB I
2025.08.15. 14:12

NB I: Mumusával játszik az FTC, Robbie Keane először győzné le Hornyák Zsoltot

Labdarúgó NB I
2025.08.15. 14:11

Szécsi Márk: Most nyugodtabban játszhatunk

Labdarúgó NB I
2025.08.13. 09:21

Eltanácsolták a focitól, gólokkal bizonyít – interjú Bárány Donáttal

Képes Sport
2025.08.12. 16:17
Ezek is érdekelhetik